A BETEGEK ÉS AZ Ő JOGAIK - Szakdolgozat

Medgyesi Margit - Szociálpolitika szakos hallgató 2005. 08. 09.

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

A BETEGEK ÉS AZ Ő JOGAIK

Témavezető: Czibere Ibolya Egyetemi tanársegéd

Készítette: Medgyesi Margit Szociálpolitika szakos hallgató. Debrecen 2005

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS

I. AZ ORVOSETIKA ALAPELVEI

II. AZ ORVOS-BETEG KAPCSOLAT ÉS MODELLJEI
MIÉRT VAN SZÜKSÉG A BETEGEK JOGAINAK A MEGFOGALMAZÁSÁRA?

III. A KÓRHÁZ A HELY, AHOL SZÜLETÜNK…
A KÓRHÁZ KIALAKULÁSA ÉS INTÉZMÉNYESÜLÉSE
A KÓRHÁZI STRESSZ ÉS HOSPITALIZÁCIÓ
FEKVŐBETEG GYÓGYINTÉZETI ELLÁTÁS – AZ ELLÁTÁS KULTÚRÁJA
A KÓRHÁZAK FINANSZÍROZÁSA

IV. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS
EMBERI JOGOK ÉS DEKLARÁCIÓK
BETEGJOGOK EURÓPÁBAN

V. A BETEGJOGOK HAZAI SZABÁLYOZÁSA
AZ EGYES PARAGRAFUSOK RÉSZLETES TARTALMA
A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSE – AZ ÉRVÉNYESÍTÉS INTÉZMÉNYEI

VI. A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÜLÉSE A GYAKORLATBAN
A TÖRVÉNYALKOTÓK CÉLJA
A BETEGJOGI MEGKÖZELÍTÉSSEL KAPCSOLATOS KÉTELKEDÉSEK
DR. TAKÁCS ALBERT HELYETTES OMBUDSMAN BETEGJOGI VIZSGÁLATA
ORSZÁGOS BESZÁMOLÓ A BETEGJOGI KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL
BETEGJOGI MEGKERESÉSEK HAJDÚ-BIHARBAN
A LEGGYAKRABBAN SÉRÜLŐ BETEGJOGOK – ALULNÉZETBŐL
ESETTANULMÁNYOK
A KÓRHÁZI MINŐSÉG MEGHATÁROZÓ KOMPONENSE A BETEGELÉGEDETTSÉG
ÖSSZEGZÉS
IRODALOMJEGYZÉK

ÁBRÁK JEGYZÉKE

Országos adatok
A dokumentált megkeresések megoszlása [1. sz. ábra] 56
Betegek által panaszolt betegjogsértések megoszlása [2. sz. ábra] 57
A megkeresések jellege szerinti megoszlás [3-4. sz. ábra] 58
A panaszos ügyek sorsa [5. sz. ábra] 59
Az elintézett megbízásos esetek analízise [6. sz. ábra] 59
Panasztevők szakterületek szerinti megoszlása [7. sz. ábra] 60
Hajdú-Bihar megyei adatok
A dokumentált megkeresések megoszlása [8. sz. ábra] 62
Betegek által panaszolt betegjogsértések megoszlása [9. sz. ábra] 63

MELLÉKLETEK

A hippokratészi eskü [1. sz. melléklet]
Betegelégedettségi vizsgálat-felmérőlap [2. sz. melléklet]
2004. évi fekvőbeteg elégedettségi felmérés eredménye [3. sz. melléklet]

„Az emberek nem tudják elérni legteljesebb egészségi

potenciáljukat, hacsak nem tudják ellenőrzésük alá vonni

mindazokat a dolgokat, amelyek egészségüket

meghatározzák.”

/ Ottawai Egészségügyi Charta, 1986. november /

Bevezetés

Korábbi dolgozatomat a ’szép új világról’ annak a filozófiai üzenetnek a mély elkötelezettségével kezdtem, hogy „ha megszületik egy ember, attól jobb lesz a VILÁG”. És megvizsgáltam a világot, amint a múlt és a jövő, a tradicionális és a modern között egyensúlyt teremtve a megmaradás képességéért küzd – egy élhető társadalom reményében.

Most szeretnék az EMBERRŐL szólni
egy olyan korban, amikor a magyar nép halálozási arányszáma, születéskor várható élettartama és csecsemőhalandósága egyike a legrosszabbaknak Európában, valamint a daganatos betegségek –főleg a hörgőrák és a szájüregi daganatok – területén Magyarország 25 európai ország sereghajtója, és a daganatos halálozás 40 százaléka a 65 éves életkor betöltése előtt következik be. Ugyancsak sereghajtók lettünk az alkoholos májzsugor okozta halálozás területén, és az utolsók közé kerültünk, ha a keringési betegségek vagy az erőszakos halálokok (ezen belül az öngyilkosságok) halandóságát tekintjük. Az is igaz, hogy 1970 és 1999 között 800 ezren haltak meg a dohányzás, míg 425 ezren a mértéktelen alkoholfogyasztás következményeként, és 2003-ban túlsúlyos vagy elhízott volt a magyar férfiak több mint fele, és a nőknél megközelítőleg a fele. Végül az is tény, hogy míg 2000-ben az egy főre eső egészségügyi kiadások összege Magyarországon 372 USA-dollár volt, addig ugyanez Ausztriában 1960, Svájcban 2644, Amerikában 5035 dollárt tett ki.

És aggódok az emberért
egy olyan társadalmi térben, amelyben él, éldegél, s egyszer annyira elromlik benne valami, hogy ki kell hívni a mentőt. „A kórteremben az ember megszeppenve, zavarodottan pislog a betegtársakra, azok hozzátartozóira és különösképp az itteni félistenekre, a professzor úrtól a takarítónőig. Tőlük, az élet és halál fölötti fehérköpenyes bíráktól várja a döntést, a csodát, hogy visszakerülhet a hirtelen oly messzinek tűnő világba. Pénzzel, ismerőseinek hadrendbe állításával vagy sűrű imádkozással próbál kapaszkodni maradék lehetőségeibe. S ha közlik vele: egy százaléknyi az esélye az életben maradásra és kilencvenkilenc arra, hogy nem tudnak rajta segíteni, hát valahogy meg kell barátkozni ezzel a helyzettel is, hogy legalább a végső búcsúhoz meg tudja menteni emberi méltóságát.” 1*

E kettős dimenzió árnyékában mutatom meg az ember legelemibb, a saját teste általi kiszolgáltatottságát; vizsgálom meg a beteg helyzetét, akinek alapvető joga, –a modern társadalmak szociális vívmánya– hogy beteg lehet. Írok az ember ’minőségéről’ ítéletet mondó orvosról, akinek a beteg fölött látszólag totális hatalma van, miközben szorítja a hierarchikus függőségbe szerveződött orvosi rend; és mindkettőjüket felügyelet alatt tartja egy korszerűtlen biztosítási rendszer, és a gazdaságpolitika által fojtogatott egészségügyi kormányzat.
Ebben a sajátos labirintusban jelenik meg a modern medicina és az orvos-beteg kapcsolat bizalmi válságából életre hívott -törvényi szabályozás,

 

„mert tudás és ismeret kell, ahhoz a joghoz is, hogy ki-ki

saját élete feletti beleszólással ellenőrizhesse mindazokat a

dolgokat, amelyektől élete, egészsége függ.”

/ Ottawai Egészségügyi Charta, 1986. november /

1* Molnár H. Lajos: A fehér vírus. Lektűr, 2001.

I. Az orvosetika alapelvei

Néhány évtizeddel ezelőtt az orvosi etika sehol a világon nem tartalmazott többet, mint a hippokratészi esküből 2* levezetett néhány alapelvet, melyet nemzetközi orvostársaságok, egyes országok orvosi kamarái és etikai testületei modern tartalmú kódexekké formáltak. Ezek az orvos rendszeres adófizetéséről, méltányos honoráriumáról, a munkahelyen való italozás és a beteggel történő szexuális kapcsolat létesítésének a tilalmáról szóltak. Magyarországon ez még kiegészült a paraszolvencia kérdésével.
Az utóbbi évtizedek orvostechnikai forradalma jelentős változást hozott az orvosi etika területén is. A szervátültetések, a dajkaterhesség, a lombikbébi-programok, az új géntechnikai eljárások számos olyan kérdést vetettek fel, amelyekre a hagyományos erkölcsi szabályok segítségével már nem lehetett választ adni. Újra kellett gondolni olyan régen ismert filozófiai elmélkedéseket, hogy mitől emberi az emberi élet, mikor kezdődik és fejeződik be; mit jelent az élethez való jog; mit jelent anyának lenni; mi a szenvedés és boldogság; hol húzódnak az önrendelkezési jog határai az egészségügyben? Választ kellett adni azokra a közvéleményt élénken foglalkoztató morális kérdésekre, miszerint megengedhető-e a kómás betegek életfenntartó kezelésének a megszüntetése, elfogadható-e a betegek becsapása „saját érdekükben”, elrendelhető-e a kötelező AIDS-szűrés, lehet-e orvosi kísérleteket végezni gyerekeken, pszichiátriai betegeken, létre lehet-e hozni olyan egészségügyi rendszert, amely szolgáltatásait a fizetőképesség elve alapján osztja el?
Ezek a filozófiai-etikai elemzések hívták életre a bioetikát, amely a modern orvosi technológia által felvetett erkölcsi dilemmák okozta tanácstalanságot hivatott megoldani – szisztematikus, racionalista vizsgálattal. A bioetika vagy kritikai orvosetika tehát olyan újfajta erkölcsi „érzékenyítő tréning”, amelynek célja annak megmutatása, hogy a medicinán belül hol húzódnak az orvosi-szakmai s hol az etikai kérdések határai.

A mai bioetikában négy olyan alapelv van, amelyeket minden erkölcsi dilemma megoldásakor fontos szempontként kell figyelembe venni. Ezek:

• Az autonómia tiszteletének elve;
• A „Ne árts!” elve;
• A jótékonyság elve;
• Az igazságosság elve. 3*

2* Az eskü szövegét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
3* Dr. Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1999. 15-107o.

1. Az autonómia tiszteletének elve
Az autonómia a görög autosz (ön-) és nomosz (törvény) szavak összetételéből származik, jelentése: öntörvényűség, önállóság. Autonóm az az ember, aki fizikai és pszichológiai korlátozottságok nélkül, vagyis külső és belső kényszertől mentesen, szabadon képes mérlegelni alternatívák között, s az ily módon választott alternatívának megfelelően képes cselekedni. Mindezek alapján nem autonóm például az elmebeteg, a kiskorú, az értelmi fogyatékos, mert esetükben hiányzik a gondolkodás autonómiája. Az autonómia tiszteletének az elve pedig így fogalmazható meg: emberek autonóm döntései, illetve tettei nem korlátozhatók, illetve nem akadályozhatók mindaddig, amíg ezek mások autonómiáját nem sértik.

Az autonómia tiszteletének az elve a bioetika egyik legfontosabb alapeleme. Ennek alapján az orvosnak a beteget tájékoztatnia kell az általa tervezett beavatkozások előnyeiről, hátrányairól, veszélyeiről, s csak az e tájékoztatás alapján kapott beleegyezés adhat felhatalmazást a beavatkozás elvégzésére.

Az autonómia elve azonban szembekerülhet a jótékonyság elvével, vagyis az orvosnak azzal a kötelességével, hogy lehetőség szerint segítsen a betegen. Ha a beteg nem egyezik bele abba az orvosi beavatkozásba, amely számára orvosilag a leghasznosabb lenne, akkor a beteg autonómiája tiszteletének elve szembekerül a jótékonyság elvével. Míg a hippokratészi tradíció ilyenkor általában a beteg orvosi érdekét tekintette erősebb elvnek (nem helyezett különösebb súlyt a beteg autonómiája tiszteletének az elvére), addig a mai bioetikai irodalom általában az autonómia tisztelete elvét tekinti ilyenkor erősebbnek. Ez az orvosi etika újfajta paradigmáját jelenti: eltérést a hippokratészi eskütől.

Az autonómia, mint láttuk, három elemet tartalmaz: a gondolkodás autonómiáját, az akarat autonómiáját és a cselekvés autonómiáját.

2. A „Ne árts!” elve
„Primum non nocere”-elsősorban ne árts! Ez az elv tekinthető a tradicionális orvosi etika legfontosabb elvének, s háttérbe szorulása a beteg autonómiája tiszteletének az elvével szemben csak a XX. század második felétől figyelhető meg, amely egyben az orvos-beteg viszony újfajta modelljét is jelenti.

A „Ne árts” elve azonban e szigorú formájában az orvosi gyakorlatban betarthatatlan, s mindig is az volt. Az orvosi beavatkozások ugyanis szinte kivétel nélkül valamilyen károsodás veszélyével is járnak. Amire tehát az orvos reálisan törekedhet, az csak az, hogy kevesebbet ártson a betegnek, mint amennyit használ. Az az orvosi eljárás a megfelelő, amelyiknek jóval több a haszna, mint a kára. Ha tehát egy mai orvos komolyan és szó szerint betartaná a „primum non nocere” elvét, akkor semmiféle orvosi tevékenységet nem végezhetne, hiszen mindegyik valamilyen kárral vagy legalábbis annak valamilyen veszélyével jár. (A műtéti anaesthesia is, sőt még a viszonylag biztonságos védőoltások is az esetek egy kis részében halálos szövődménnyel járnak.) Ezért az orvos kötelessége, hogy az okozott kár és a haszon ésszerű arányára törekedjék, s hogy mekkora rizikót érdemes vállalni mekkora haszonért, azt – az orvos tanácsát és információit meghallgatva – kizárólag a beteg döntheti el, hiszen ő viseli – átháríthatatlanul – eme döntés minden következményét. Ami az orvostól elvárható, az csak (!) az, hogy kellő gondossággal járjon el (hogy mit jelent a kellő gondosság, az a szakma fejlődésével változik). Ha az orvos a szakma szabályait kellő gondossággal betartotta, a beavatkozás veszélyeiről a beteget felvilágosította, s a beavatkozásba a beteg tájékozottan beleegyezett, akkor az orvos nem felelős a bizonyos valószínűséggel előre látott veszély bekövetkeztéért. Ő csak akkor felelős, ha a beteget a beavatkozás veszélyeiről előzőleg nem tájékoztatta, s így az nem tudta, hogy voltaképpen mibe is egyezik bele; vagy ha nem kellő gondossággal járt el, s ezzel nem szorította le a lehetséges minimumra az adott beavatkozás veszélyét.

Összefoglalva tehát az mondhatjuk, hogy a „Ne árts!” elve ma három fontos elemet tartalmaz:

1. Az orvosnak mindig a beteg javát, jóllétét kell legfontosabbnak tartania.
2. Az orvosnak mindig kellő gondossággal kell eljárnia azért, hogy az orvosi beavatkozásoktól elválaszthatatlan veszélyeket a lehetséges minimumra szorítsa le.
3. A beavatkozás előnyeit és hátrányait egyaránt mérlegelnie kell, s csak kedvező előny : hátrány arányú beavatkozást szabad elvégeznie. Hogy mi a vállalható kedvező előny : hátrány arány, azt kellő felvilágosítás s orvosi tanács után csak a (cselekvőképes) beteg döntheti el. Így károkozásnak számít az is, ha ilyen esetben a beteg önrendelkezési jogát nem tartják tiszteletben, vagyis nem világosítják fel a beavatkozás veszélyeiről, esetleges hátrányairól, formálissá téve így a beleegyezését.

3. A jótékonyság elve
A jótékonyság elvét egyrészt
- a pozitív jótékonyság elve /részei: ’előzd meg a rosszat!’, ’szüntesd meg a rosszat!’, ’tegyél jót!’/, másrészt
- a hasznosság elve határozza meg. Eszerint minden tett következményét előzőleg fel kell becsülni, s a maximális haszon : kár (jó : rossz) arányt eredményező megoldást kell választani.

Nagyon sok vita folyt az etikai irodalomban arról, vajon a jótékonyság elve kötelesség-e, vagy csak olyan elv, amelynek követése ugyan tiszteletre méltó és ajánlható, de nem erkölcsi kötelesség. A „Ne árts!” elve szigorúbb és erősebb kötelesség, mint a jótékonyság elve, hiszen még komoly személyes áldozatoktól sem szabad visszariadnunk azért, hogy a „Ne árts!” parancsot betartsuk, ugyanakkor nem kötelességünk nagy áldozatot hozni azért, hogy másoknak jót tegyünk. Reálisabb azt mondani, hogy mindannyiunknak kötelessége másoknak segíteni, a világban lévő rossz megszüntetésében részt venni mindaddig, amíg ez nem kíván túl nagy személyes áldozatot, amíg nem jelenti életterveink feladását.

Vannak olyan speciális szerepek, amelyekben a jótékonyság kötelessége a szokásosnál erősebb, mert azt egyfajta implicit vagy explicit szerződés írja elő. Hasonló az orvosi szakma jótékonysági kötelessége is. Az orvosi hivatás egyik jellemzője éppen a „Salus aegroti suprema lex esto” (a beteg érdeke legyen a legfőbb törvény) parancsa. Az orvos önként vállalt kötelessége, hogy a beteg érdekét a saját érdekei elé helyezze. Ezért az orvosnak speciális jótékonysági kötelessége van a betegeivel szemben, s ez jóval erősebb, mint általában az idegeneknek egymással szembeni kötelezettsége. Az orvos jótékonysági kötelességéből számos erkölcsi parancs következik. Erre vezethető vissza, hogy magát folyamatosan továbbképezze, szakmai tudását állandóan magas szinten tartsa, hogy megtudja, mit várnak tőle betegei, hogyan tehetne jót nekik.

Ez nem olyan magától értetődő. Sok orvos túlságosan könnyen feltételezi, hogy ő tudja, mi a jó a betegnek, s ezért nem kell azt a betegétől megkérdeznie. Valójában azonban a betegek értékrendje olyan sokféle, hogy a velük való megfelelő kommunikáció nélkül valószínű, hogy az orvos téved, s nem azt fogja tenni, ami a betegének a legjobb. A kezelésnek, gyógyításnak általában sokféle útja van, s nem biztos, hogy a betegnek mindegyik egyformán elfogadható. Az tehát, hogy mi a jó a betegnek, legtöbbször – megfelelő tájékoztatás után – csak maga a beteg döntheti el, ezért a beteggel való megfelelő kommunikáció nélkül, a hagyományos, paternalisztikus hozzáállással az orvos nem képes jótékonysági kötelességét teljesíteni. Jót csak az az orvos tud tenni, aki tudja, mi jó a betegnek, ehhez pedig a beteget be kell vonnia a döntésbe.

4. Az igazságosság elve
Az igazságosság elmélete azt vizsgálja, hogyan kell a társadalomban a hátrányokat és az előnyöket megfelelően elosztani. Vizsgálja, hogy kinek mi jár, s azt tartják igazságosnak, ha mindenki azt kapja, ami jár neki. Hogyan lehet azonban eldönteni, hogy kinek mi jár? Erre a kérdésre kétféle válasz adható: formai és tartalmi válasz.

1. A formai alapelv Arisztotelésztől származik: eszerint az igazságosság azt követeli, hogy az egyenlőkkel egyenlően, az egyenlőtlenekkel pedig lényeges egyenlőtlenségeik arányában egyenlőtlenül bánjanak.4* Ezt nevezik formális egyenlőség elvének. Ez az elv azért csak formális, mert nem mondja meg, melyek azok a tulajdonságok, amelyeknek egyenlőtlensége morálisan olyan lényeges, hogy indokolja az egyenlőtlen bánásmódot.
2. Mivel az emberek mind biológiailag, mind társadalmilag egyenlőtlenek, az igazságosság tartalmi elvének kell megmutatnia a sokféle egyenlőtlenség közül melyek azok, amelyek morálisan lényegesek, ezek milyen mértékig indokolják az egyenlőtlen bánásmódot. A következő tartalmi igazságossági elveket szokták megfogalmazni:
   1. Mindenkinek egyenlően. --› az egalitáriánus elméletek hangsúlyozzák.
   2. Mindenkinek szükségletei szerint. --› a marxista elméletekre jellemző.
   3. A liberális igazságosság elméletek az egyén szabadságát és az állam be nem avatkozását fogalmazzák meg:--›
      • Mindenkinek szorgalma, egyéni erőfeszítése szerint.
      • Mindenkinek teljesítménye (társadalmi hasznossága) szerint.
      • Mindenkinek érdemei szerint.
      • Mindenkinek a piac törvényei szerint.

Rawls szerint „azok az igazságosság helyes elvei, amelyeket racionális egoisták a tudatlanság fátyla mögül szerződve szabadon elfogadnának”5*. Rawls híres elmélete, a különbségelv azt hangsúlyozza, hogy az igazságos osztástól eltérni csak a legkedvezőtlenebb helyzetűek előnyére szabad.

Az orvosi gyakorlatban az igazságosság elvei főleg a ritka, általánosan nem elérhető orvosi eszközök (technikák) igazságos elosztási elveinek kidolgozásában játszanak szerepet.

4* Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa könyvkiadó. Budapest. 1987. Ötödik könyv
5* Rawls, John: A Theory of Justice. Oxford. 1972. Clarendon Press (p. 11-12) In: Dr. Kovács József (1999) i.m. 107. o.

A konfliktusok és dilemmák az orvosetika alapelvei között
Az orvosetika négy alapelvét prima facie -/ első látásra úgy tűnik, hogy… /- kötelességnek kell tekintenünk. Ez azt jelenti, hogy e kötelességek nem abszolútak, nem mindig lehet őket betartani. Ha konfliktusba kerülnek egymással, akkor el kell dönteni, hogy az adott helyzetben melyik az erősebb, így melyik lesz az aktuális kötelesség. Egy prima facie kötelesség tehát csak akkor válik aktuális kötelességgé, ha más prima facie kötelességgel az adott szituációban nem kerül konfliktusba. Ha konfliktusba kerül, akkor el kell dönteni, melyik kötelesség az erősebb, vagyis melyik lesz az adott helyzetben az aktuális kötelesség.

Az orvosi etika nem egy, mai dilemmája a kötelességek közötti konfliktusként jellemezhető. Az etikai viták ezekben az esetekben annak tudhatók be, hogy mindenki más és más relatív súlyt tulajdonít az egyes kötelességeknek.

A tradicionális medicina a négy alapelv közül az egyik legfontosabbnak a jótékonyság kötelességét tartja, erősebbnek tekinti a beteg autonómiája tiszteleténél, ezért amikor a beteg mást akar, mint ami orvosilag számára a leghasznosabb lenne, a tradíció indokoltnak látja a beteg autonómiájának a megsértését, akaratának figyelmen kívül hagyását a jótékonyság elvének betartása érdekében. A mai bioetikai szakirodalom és a hetvenes évektől kezdve egyre több helyen az orvosi gyakorlat is ezzel szemben a beteg autonómiájának tiszteletét tekinti az erősebb elvnek. Nemcsak azt mondja, hogy ez erősebb a jótékonyság elvénél, hanem azt is, hogy az autonómia tisztelete egyben a jótékonyság elvének megvalósítását is jelenti. Itt tehát a hangsúly nem azon van, hogy orvosilag mi a legjobb a betegnek, hanem azon, hogy összességében mi a legjobb a betegnek és ennek megválaszolására csak a beteg képes.

Hasonlóan konfliktus az eutanázia és az öngyilkosság kérdése is. Megválaszolásuk attól függ, melyik elvet tekintjük erősebbnek: a beteg autonómiája tiszteletének az elvét, vagy a jótékonyság elvét, amely ilyenkor a beteg akarata ellenére való megmentését, illetőleg életben tartását kívánná meg.

Az orvosetikának a négy alapelvből kiinduló megközelítését sokan kritizálták, mondván, hogy nem ad határozott módszert. Az, hogy a négy alapelv közül egy adott helyzetben ki melyiket tartja erősebbnek, egyéni döntés kérdése.

Az elvek értelmezése és a közöttük lévő konfliktusok megoldásának módjai között tehát jelentős eltérések lehetnek, maguk az elvek azonban hasznos összegzői a gyógyítás során figyelembe veendő erkölcsi szempontoknak, így használatuk feltétlenül indokolt.

II. Az orvos-beteg kapcsolat és modelljei

Mit várnak az orvostól a betegek?
Azt, hogy megszabadítson a szenvedéstől, meggyógyítson a betegségből és azt is, hogy az ember életéért megküzdjön a halállal is.

És miközben ezt várja – a tudás és a beavatkozás ismeretének hiányában – megvalósítja a teljes öntagadás folyamatát: „megmutatja az orvosnak, amit senkinek sem mutat meg, elmondja a bajait úgy, ahogyan senkinek nem mondja el; megenged olyan beavatkozásokat, testébe-lelkébe, amit senkinek nem engedne meg. És elfogadja a szavát– úgy, ahogy senkinek sem.” 6*

A tudás és gyakorlat az orvost olyan hatalommal ruházza fel, amely minden más szakmától, minden hétköznapi szakértelemtől elválasztja. Az emberek feletti testi-lelki hatalom ténye az orvosi hivatás magasrendűségét jelenti, ugyanakkor hordoz egy kivételes bizalmat is, amely akkor jelenik meg ebben a hatalomban, amikor a beteg átadja magát orvosának. „Sokkolhatják, altathatják, megbolygathatják testét, lelkét, emlékezetét, alapvető funkciókat változtathatnak biokémiai, sebészeti úton, megvághatják, megszúrhatják, belenyúlhatnak rejtett és zárt nyílásain – a beteg leküzdi a belső ellenállását, lehántja magáról szégyenérzetét és saját akaratából adja át a rendelkezést saját maga felett.” 7*

A hagyományos orvoslásban a betegről való döntések kizárólagos birtokosa sokáig az orvos volt. A betegre vonatkozó információk az orvosi titoktartás részét képezték, és ezek a törvények nem tartalmazták a betegek felvilágosításának kötelezettségét. Még ma is gyakran előfordul, hogy a betegről a beteg megkérdezése nélkül döntenek.

A hagyományos felfogásban és gyakorlatban, ahol a beteg függése és kiszolgáltatottsága elfogadott, az orvos és beteg érintkezése, interakciója egyenlőtlen. Ebben a rendszerben az orvos van domináns helyzetben, ő az információs és kommunikációs hatalom birtokosa. A beteg legtöbb esetben lemond önrendelkezési jogáról, nem követeli meg az egészségi állapotáról való tájékoztatást, a gyógyítására való döntésekben való részvételt. Ám az orvos-beteg kapcsolat nemcsak ezzel az egyetlen paternalista szemlélettel jellemezhető.

6* Losonczi Ágnes: A kiszolgáltatottság anatómiája az egészségügyben. Magvető Kiadó, Budapest, 1986. 133. o.
7* Losonczi Ágnes: i. m. 133-134. o.

Konszenzus-modell

A modell felfogása szerint a gyógyítás egész folyamatában az orvosnak és betegének közösek a céljai. Az orvosnak háromféle szerepe lehet: vezető, irányító és résztvevő.

1. A vezető szerepben az orvos erőteljesen és aktívan vezet, a beteg passzívan fogadja utasításait (pl. a beteg egy kisgyermek vagy eszméletlen, altatásban van).
2. Az irányító szerepben az orvos éppen csak irányítja a vele együttműködő partnert (pl. egy akut beteget, aki követi az orvos utasításait).
3. A harmadik esetben a kölcsönös részvétel a jellemző, melyben két egyenrangú fél közösen hozza meg a döntéseket (krónikus beteg és orvosa között).

Ebben a modellben még mindig erős túlsúlya van a biomedikális szemléletet jellemző asszimetriának, és a kölcsönös részvétel mellett erősen él még az a hit, hogy a beteg elismeri és elfogadja az orvos dominanciáját. Új elem ebben a modellben, hogy az orvos és beteg között kialakult konszenzus megváltozhat és átadhatja helyét egy újfajta együttműködésnek.

Konfliktus modell

Ebben a modellben először jelennek meg az orvosok és a betegek, mint versengő vagy ellentétesen gondolkodó felek. Az orvos számára a beteg csak egy eset a sok közül, míg a beteg problémája önmaga számára az egyetlen és legfontosabb, betegsége személyesen átélt válsághelyzet. A különböző nézőpontok konfliktushoz vezethetnek. A konfliktus megoldása lehet, ha az orvos-beteg kapcsolat a beteg új viselkedésmintáival egészül ki: a beteg irányítása mellett az orvos, mint kooperatív fél vesz részt a folyamatban, vagy amikor a beteg az aktív és az orvos csak passzív résztvevő.

Egyezkedési modell

A nyolcvanas évektől kezdve – az orvosok kezdték felismerni, hogy a gyógyító folyamat sikerességének része lehet a betegektől nyert információk feldolgozása és bekapcsolása a kezelés folyamatába. Ez olyan szemléletváltozást jelez, amikor az orvos nem kívánja privilegizálni „mindentudását”, hanem a beteg hozzájárulását a róla való döntésekhez is beengedi döntési tartományába. A nyitás azt is magában hordozza, hogy az orvos az egyezkedő kommunikáció megengedésével egyben a szakmai munkája feletti ellenőrzést is „megengedi”, nyitottabbá teszi tevékenységét.

Hatalmi modell

Ez a modell az orvos és a beteg oldaláról megjelenő kontroll különböző szintjeinek összehasonlításán alapul.

Az orvos-beteg kapcsolat négy típusát látjuk:

1. A hagyományos biomedikális modell, melyet az erős orvosi hatalom, kontroll és ellenőrzés, illetve a beteg oldaláról ezeknek a hiánya jellemez. Ez a paternalisztikus forma.
2. Amennyiben az orvos is és a beteg is erős kontrollt érvényesít, a kölcsönösségen alapuló forma jön létre. A kölcsönösség kialakulásának alapja, hogy a kapcsolatba az orvos szakmai tudását, jártasságát, képességeit és tapasztalatait, míg a beteg érzéseit, nézeteit, elképzeléseit, betegségtapasztalatait és vágyait hozza.
3. A fogyasztói típus jellemzője, hogy a beteg a szolgáltatás vásárlójaként jelenik meg a folyamatban, az orvos pedig egyszerűen teljesíti kéréseit (beutalja a kórházba). Tisztán üzleti helyzet, melyben az orvos függ betege anyagi lehetőségeitől.
4. Hibás együttműködés pedig akkor jön létre, ha a beteg megmarad passzív szerepében és az orvos is enged aktivitásából.

A különböző formák a megjelenítés sorrendjében jelzik azt a szemléletváltozást, melynek eredményeként megszületik a felismerés: a modern gyógyítás alapja az egyenrangú orvos-beteg kapcsolat. Az olyan orvos-beteg kapcsolat, ahol a beteg saját értékei és érdekei alapján betegségéről kellően tájékoztatva dönt - a gyógyulás fontos eszköze lehet. 8*

Miért van szükség a betegek jogainak a megfogalmazására?

Dr. Könczei György szociológus akadémiai értekezésében az egészség új, modern fogalmát a következőképpen írta le: „Az egészséges ember belülről irányított, külső hatásoktól nem befolyásolt személyiség. Helyes tápláltság, teljes testi épség, lelki kiegyensúlyozottság, az életről felelősséggel dönteni tudás képessége, reális önértékelés és intellektuális épség jellemzi.” 9*

8* Szántó Zsuzsa - Susánszky Éva (Szerk.): Orvosi szociológia. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2002. 100-110. o.
9* Polecsák Mária (Szerk.): A betegek jogai. Vince Kiadó, Budapest, 1999. 21. o.

Ez a meghatározás az ép, egészséges személy jellemzésén túl felöleli mindazt, amit egy emberközpontú egészségügy szereplőinek célként maguk elé kell tűzniük: egészséges személyiségű, lelkű és testű állampolgárok fejlődésének elősegítése, épségük helyreállítása - az ellátórendszer jó működésének és megfelelő társadalmi, gazdasági és szellemi környezetének biztosításával.

Az állampolgár nem veszíthet jogaiból csak azért, mert egészségi állapota megváltozott, sőt mivel betegsége miatt még kiszolgáltatottabbá válik, emberi jogai fokozottabb védelemre szorulnak. Az egészségügyi törvény, az Alkotmány, mint alaptörvény és a Polgári Törvénykönyv normái biztosítják az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatba kerülő személyek jogainak védelmét.

A betegeket megillető jogok részletes szabályozásának szükségességét számos elméleti és gyakorlati probléma vetette fel. A gyógyítás sok olyan kérdése, melyeket korábban csupán orvosszakmai problémának tekintettek, ma már a társadalom széles rétegeit foglalkoztatják. A születésszabályozás orvosi irányítása, a sok műszer és gép közötti haldoklás tragédiája, a szervátültetés lehetőségei, vagy akár a klónozás új eredményei sokakban kelthetnek félelmet, sokakat sarkallnak arra, hogy gyarapítsák ismereteiket, és garanciákat követeljenek. Napjainkban az egyén mindinkább részesévé válik saját gyógyításának, mindamellett az orvostudomány eddig még nem ismert területekre hatol be. Az is tény, hogy a komoly eredményekre, az emberi élet meghosszabbítására képes nagy hatású gyógyszerek vagy sebészeti beavatkozások esetleges sikertelensége - a korábbi egészségi állapothoz képest - súlyosbodást eredményezhet egy-egy beteg helyzetében. A gyógyulni kívánók számára tehát a kockázatvállalás esélye a lehetőségek bővülésével nőtt, ezért is szükséges a betegek fokozottabb bevonása az életet, a testi épséget érintő döntésekbe - tájékoztatási és döntési jog biztosításával.

Fizikai értelemben csakis a beteg vállalja a gyógykezelés kockázatát, még akkor is, ha a jogi kockázat megoszlik az orvos és a beteg között. A betegeket be kell tehát vonni az őket érintő döntésekbe. A tájékoztatás azonban mindig csak egyénre szabottan valósulhat meg, hiszen sokféle betegség, sokféle beteg és orvos létezik, így a vonatkozó szabályok is csak általános szinten a legalapvetőbb elvárásokat tartalmazhatják.

Természetesen nem elég törvényileg megfogalmazni és mindenki részére kötelezővé tenni a betegjogok fokozott védelmét, olyan társadalmi, gazdasági és erkölcsi környezet is szükséges mindehhez, ami e jogok következetes gyakorlását lehetővé teszi.
„Amikor a beteg orvoshoz fordul, közte és reménybeli gyógyítója között, a jog nyelvén szólva, polgári jogi viszony keletkezik. Az ilyen jogviszony alanyai között mellérendeltségi kapcsolat jön létre, az orvos és partnere a beteg, mindkettőjük érdekében, együttműködő magatartást tanúsítanak. Az orvos és a beteg egymással – a társadalombiztosítás rendszerén keresztül – szerződésszerű viszonyt alakítanak ki, jogviszonyukat jogok és kötelezettségek jellemzik, ám alá-fölérendeltségi viszony nélkül. A beteg – és az egészséges ember is – valamely szükségletét kívánja e viszony keretei között kielégíteni, gyógyulást keres, vagy egészségesként valamilyen szolgáltatást igényel, az orvos pedig legjobb tudása szerint az igény kielégítésére törekszik azzal, hogy valamilyen szolgáltatást nyújt.” 10*

10* Polecsák Mária (Szerk.) (1999) i. m. 30-31. o.

III. A kórház a hely, ahol születünk…

…A kórház a hely, ahol születünk, ahol minden súlyosabb betegségnél, életfordulónál, sérülésnél segítséget nyújtó menedéket kérünk, itt szembesülünk életre szóló bajainkkal, itt vívjuk az élet megmentésének heroikus küzdelmeit, rettegjük végig a drasztikusan segítő, embermentő beavatkozásokat, itt tanulunk meg együtt élni a betegséggel, és a kórház lesz a végállomás, az élet zárlatának helyszíne, az élet utolsó stádiumának környezete…

A kórház kialakulása és intézményesülése
Az orvosi gondoskodás hagyományos színtere a beteg saját otthoni környezete, domináns formája pedig a családorvosi ellátás volt. Ugyanaz az orvos állt gyógyító kapcsolatban az egész családdal, és a problémák többségét ő látta el. Az orvostudomány fejlődésével a családorvos szerepe megváltozott, a gyógyítás jellemző színtere az orvosi rendelő, illetve a kórház lett. Századunkban az orvosi szakmák specializálódásával és a technikai szükségletek és lehetőségek bővülésével a kórházak léptek elő az orvosi gondoskodás központi szereplőivé, a gyógyítás legnagyobb méretű intézményeivé. Nem véletlen, hogy gyakran „kórházüzemről” szól a szakirodalom. A modern kórház nemcsak a gyógyítás intézménye, hanem oktatási központ orvosok és nővérek számára, valamint sokszor kutatóhely is.

A gyógyítással való foglalatosság kezdetben sámánok, varázslók feladata volt, és a gyógyító tevékenység színtere nem vált el a közösség életének egyéb tereitől. Később a gyógyítás a valláshoz kapcsolódott – a templom és a kórház színtere azonossá vált. A középkorban az első kórházak is egyházi intézményként működtek. Elsődleges feladatuk ekkor még nem a gyógyítás, hanem a betegeknek és a haldoklóknak az egészséges emberektől való elválasztása és könyörületességből fakadó ellátása volt. Az intézmény az útmenti fogadó és menedékhely szerepét töltötte be, mivel ez időben még egybeolvadt a szegényeken, az otthontalanokon, valamint a betegeken való segítés. A XVI. századtól kezdődően az egyházi irányítást fokozatosan világi irányítás váltotta fel, a vallási célok pedig szociális célokkal egészültek ki. A kórházak fenntartása állami, közösségi, jóléti feladatként jelent meg, a betegek tömegeinek problémáját pedig „közteherként” fogalmazták meg.

Az orvosegyetemi végzettség a XVI. század elejétől kezdett Európában az orvosi gyakorlat feltételévé válni. Az orvosi diploma jelentette a szaktudás bizonyítékát. Az orvosok pacientúrája egyrészt vagyonos és előkelő fizető betegekből állt. Hozzájuk képest az orvos társadalmi státusza alacsonyabb volt, az orvos-beteg kapcsolatban a beteg dominált, és az orvosnak a beteg közlései alapján kellett a „megrendelőnek” tetsző diagnózist felállítani és terápiát elrendelni. Az orvosok tevékenysége másrészt fokozatosan kiterjedt a szegénykórházakban ápolt betegekre is. A szegénykórházak az orvosi tapasztalatszerzés színhelyeivé váltak. Az orvosok jótékonysági alapon, ingyen látták el a szegénykórházi betegeket, akik az ápoláson és az ellátáson kívül most már orvosi kezelést is kaptak. Kórházban csak a társadalmi, gazdasági és fizikai értelemben is kiszolgáltatott betegeket ápolták, akiknek tehát az orvoshoz képest jóval alacsonyabb társadalmi státuszuk volt. A kórházi tevékenység nagymértékben hozzájárult az orvostudomány eredményeinek kipróbálásához, ellenőrzéséhez, tökéletesítéséhez. E tényezők következtében az orvosok a kórházakban szinte korlátlan hatalom birtokosai lettek, akik a betegeken kívül a kórházi személyzettől, mint alárendeltektől is feltétlen engedelmességet követelhettek meg. 11*

Ide vezethető vissza a kórházakat még ma is jellemző szigorú, hierarchikus szerkezet megléte és adódik a nagy kérdés Losonczi Ágnes gyönyörű dilemmájában is:
„Nem túlzás-e az emberek védelmére kifejlesztett ’intézményesített humánum’ rendszerében a beteg és az orvos viszonyát úgy felfogni, mint a hatalom és kiszolgáltatottság viszonyát? Lehetséges-e az, hogy a humanitás szervezetei elidegenedettséget teremtsenek, s hogy az intézményesülés emberellenessé, sőt olykor elnyomóvá tegye működésük során az ember érdekében létrejött intézményeket? Egyáltalán: hogy lehet kiszolgáltatott a rászorult, amikor megszabadítják bajaitól? Más oldalról a hatalom is kérdéses: mekkora lehet a gyógyító ember hatalma – hol vannak az ő korlátai? Nem szorul-e cselekvéseiben evilági és természeti határok közé, nem oly sokfelől függő-e helyzete, hogy függősége egyben hatalmának korlátja is, s lehetőségei nem éppen egy más oldalról határolt kiszolgáltatottság függőségébe épülnek-e be?”12*

11* Szántó Zsuzsa - Susánszky Éva (Szerk.) (2002) i. m. 130-136. o.
12* Losonczi Ágnes: (1986) i. m. 6-7. o.

A modern kórház megjelenése a XIX. századra tehető. Kialakulásában három tényező játszott szerepet:

• a bakteriológia és fiziológia fejlődése, mely az orvoslást tudományos alapra helyezte,
• az antiszepszis, az aszepszis és az anesztézia fejlődése, amely a kórházi ellátást biztonságosabbá tette,
• a hivatásszerű nővéri foglalkozás kialakulása, amely az orvosi ellátás mellett az ápolás és gondozás szakszerűségét biztosította.

„Az ember másra testálja saját testének ismeretét, megfejtését, gondviselését. Szakmák emelkednek az ember fölé, amelyek a testet és annak részeit gondozzák, a lelket ápolják, és annak működését vizsgálják. Tudások sora töri meg az ember és a természet, ember teste és lelke közötti egységet. A specialisták sokfelé ágazódó munkája során szétdarabolódik, és ugyanakkor tökéletesedik az ember ismerete, bár ennek során leválasztják a testről a lelket, elválasztják a lélektől a szellemet, a szellemet a matériától, a mozgást a mozgatóerőktől; tehát szétdarabolódik az ember, darabjai más és más szakma fennhatósága alá kerülnek, amelyek más eséllyel és különféle hatalommal képviselik őt. Miközben szétesik tehát az elválaszthatatlan emberi egység, szétdarabolódik az emberi teljesség is.” 13*

13* Uo.: 11-12. o.

A kórházi stressz és hospitalizáció
Mi történik az emberrel a kórházba kerülése után, milyen folyamatok érintik, mi befolyásolja állapotát, milyen nehézségekkel kell megküzdenie, min alapulnak félelmei?

Mikor meghallunk vagy leírva látunk egy diagnózist magunkról vagy elolvassuk betegségünk megnevezését, arra gondolunk, hogy valami rossz történik velünk. A közlést ilyenkor legszívesebben elhárítanánk, elfelejtenénk. A betegek nagy hányada visszaemlékszik ugyan a diagnózis közlésének pillanatára, körülményeire, csak éppen annak tartalmára nem. A diagnózis kimondása rendszerint valami véglegeset, valami megváltoztathatatlant sugall. A betegség során kialakuló stresszállapotoknak ez az elsődleges forrása. Fokozza a stresszhatás erősségét az is, hogy ez a közlés sokszor már hosszú kivizsgálási procedúra végén történik, és szorongással teli időszak végét zárja le, hogy utat nyisson egy újabb szorongásos időszaknak.

A fájdalomtól való félelem csak fokozza ezt az érzést. A rendkívül elterjedt tévhittel ellentétben az ember nem képes megszokni a fájdalmat. Ennek megfelelően a fájdalmat annál kevésbé tűrjük el, minél régebben gyötör. Minél gyakrabban tapasztaltuk, annál inkább rettegünk és szorongunk tőle.

Újabb stresszforrás az intimszféra elvesztése. Nehéz elfogadni, hogy minden életmegnyilvánulás, esetleg még a testi szükségletek kielégítése is mások előtt, idegenek jelenlétében történik. Súlyosabb a helyzet akkor, ha ezeknek a szükségleteknek a kielégítésében még korlátozva is vagyunk, és mások segítségére szorulunk. A kórház, mint ismeretlen környezet vesz körül bennünket. Ismeretlen tárgyak, ismeretlen fekvőhely, ismeretlen zajok, hangok, illatok. Furcsa és sokszor riasztó az ismeretlen betegek közelsége is.

Sok beteg számára a kórházi személyzettel való kapcsolatteremtés is stresszforrássá válik. Szorongáskeltő a távoli otthonra való gondolás is, a család és a családiasság hiánya. Néhány hetes kórházi tartózkodás után már bekövetkezhet a hospitalizáció, a kórházi körülményekhez való hozzászokás, illetve az ezekbe való beletörődés. Az ember „kiszolgáltatottsága tehát többszörös: saját teste biológiai működése miatt, a folyamatok akaraton és szándékon túl levő meghatározottsága miatt, a tudatlansága miatt, irracionális viszonyai miatt, rászorultságánál fogva, mert fájdalmában segítséget vár. Ezért szolgáltatja ki magát annak, aki teste felett tudással és a beavatkozás segítő hatalmával rendelkezik.” 14*

Mit tehet a kórházi személyzet a betegek stressz-szintjének csökkentéséért, illetve a hospitalizáció késleltetéséért? Nagy jelentősége van a személyzet „érzelmi munkájának”, a pszichés gondozásnak. Ott, ahol erre nagy súlyt fektetnek, csökkenthető a betegek szorongása és félelme. Mivel a stressz, de főleg a szorongás, az ismeretlentől való félelmet jelenti, ennek csökkentésére az ismertető jellegű információk bősége, a tájékoztatás szóbeli és írott formáinak sokasága (a kórház egészének bemutatása, házirend kifüggesztése, tájékoztatás a betegek jogairól stb.) a legalkalmasabb. 15*

14* Uo.: 15. o.
15* Szántó Zsuzsa - Susánszky Éva (Szerk.) (2002). i. m. 136-139. o.

Fekvőbeteg gyógyintézeti ellátás – az ellátás kultúrája

A fekvőbeteg ellátás Magyarországon három szintre tagozódik. A kórházi ellátás alsó szintjén az alapvető osztályokkal rendelkező városi kórházak állnak. A következő szintet képezik a megyei kórházak, amelyek több budapesti kórházzal együtt néhány szakma esetében regionális központként is működnek. Az országos intézetek és az egyetemi klinikák regionális és országos feladatkörrel egyaránt rendelkeznek. Az országos gyógyító intézetek az egyetemi klinikákkal együtt szakterületükön a progresszív ellátás csúcsintézményei.

A magyarországi egészségügyi ellátórendszer legfőbb strukturális problémája a kórházközpontúsága: az ellátás túlságosan gyakran és sokszor indokolatlanul történik az ellátórendszer legfelső és legköltségesebb szintjén. A kórházak költségessége mellett földrajzi elhelyezkedésük egyenetlensége is problémák forrása. A leggyakrabban említett probléma a kórházi kapacitások fővárosba koncentrálódása: az ország népességnek kevesebb, mint ötödével rendelkező Budapesten található az összes kórházi ágy közel 40%-a.

A kórházi ágyak száma
Az 1960-1970-es években az egészségügyi rendszer fejlettségét – az orvosok lakosságszámra vetített aránya mellett – a kórházi ágyak számával mérték a világ nyugati és keleti felében egyaránt. Az 1980-as években azonban Nyugaton felismerték, hogy az ágyszám magasabbá vált a szükségesnél, a felesleges kapacitás pedig költségnövelő tényező, ezért hozzákezdtek visszafejlesztéséhez. Ezt az irányt Magyarország csak a rendszerváltás után, az 1990-es években kezdte követni. 1994 és 1997 között közel húszezer ágy szűnt meg, 2001-ben pedig több, mint 3 ezer. Bár a kórházi ágyak egyötöde eltűnt, számuk még így is magasnak számít hasonlóan több EU tagországhoz (pl. Ausztria, Németország).

Az orvosok száma
Ha összehasonlítjuk a 10 000 lakosra jutó praktizáló orvosok számát más nyugati államokkal, azt láthatjuk, hogy a legtöbb orvos Olaszországban van (60), a legkevesebb Angliában (18), míg az USA-ban 28. Magyarországon ez a szám 32, ami a környező nyugati országokhoz viszonyítva nem mondható alacsonynak (Ausztria 30, Franciaország 33, Németország 35). Minden harmadik orvos a fekvőbeteg-szakellátásban dolgozik, számuk 2000-től, az 1999. évi mélypont után, növekedésnek indult. A növekedés ellenére kb. 1 500 orvos hiányzik a kórházakból. A kórházi orvosok alkalmazottak, elvétve található köztük vállalkozó, kétharmaduk önkormányzati tulajdonú kórházakban dolgozik, s szinte a kórházak teljes orvoshiánya itt jelentkezik.

A magyar orvosok száma a fejlett európai országokkal összehasonlítva középen helyezkedik el, de a kedvezőtlen fizetési viszonyok miatt sokan nem foglalkoznak betegellátással, vagy külföldre mennek dolgozni. „Az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta eltelt 9 hónap során 589 magyar orvos jelentette be a Magyar Orvosi Kamaránál, hogy külföldön kíván munkát vállalni. Annak megítélése, hogy ez – a negyven-ezres magyar orvostársadalom létszámához képest sok-e, vagy kevés, nézőpont kérdése.”16* A jövőben problémát jelenthet az orvoshiány, főleg olyan szakmákban, melyek nem részesednek kiegészítő jövedelemben, hálapénzben. 17*

Rendelők állapota
A magyarországi kórházak építészeti és épületgépészeti állapota egyaránt sok kívánnivalót hagy maga után: az épületek több mint harmada 1945 előtt épült, közel fele pedig az 1950-1985 közötti években, - a modern kórházépítés szabályainak megfelelő kevés található köztük. A 2000-ben meghatározott ún. ’minimum-feltételeknek’ az aktív fekvőbeteg osztályok 96%-a nem tudott eleget tenni, így csak ideiglenes, vagy határozott idejű működési engedélyt kaptak. „Százéves épületekben pöfögnek itt a diagnosztikában használatos gépek, elavult infrastruktúra mellett folyik itt a magas szintű gyógyítás és oktatás. Még az is elképzelhető, hogy a Korányi idejében odaprüszkölt baktériumot a vakolatból ki lehetne tenyészteni, mert eddig nem verték le rendesen, legfeljebb lefestették.”18*

Ugyanazon az intézményen belül láthatunk legmodernebb műszerezettséggel felszerelt épületet, ahol a XXI. század követelményei szerint gyógyíthatnak az orvosok, míg a szomszédos épület a fenti, ironikusan megfogalmazott állapotokat tükrözi. Nem az a baj, hogy az épületek egy része száz év körüli, hiszen sok ilyen korú „patinás” épületben találnak helyet a vezető kórházak, klinikák számos európai országban is, hanem az, hogy a legelemibb fenntartásukra sem költenek. Elsősorban nem a pénz hiányát lehet okolni, hanem az elosztás módját.

16* Orvosok Lapja. 2. évfolyam 2. szám. 2005. február 7. o.
17* Dr. Tamási Gyula Gábor: Betegnek lenni Amerikában és Magyarországon. Minerva Kiadó, Budapest, 2003. 130-137. o.
18* Makó Ernő professzor, a BOTE Radiológiai Klinika igazgatója. Népszava, 2002. 09. 30. In: Dr. Tamási Gyula Gábor (2003): i. m. 133-134. o.

Az ellátás kultúrája
Az egészségügyi ellátásnak ez az a területe, amit a magyar beteg minden nap megtapasztalhat. Nézzünk egy példát a Népszabadság munkatársától, aki így ír a rendelők állapotáról: „Aki kórházi vizsgálatra, kezelésre várva hosszabb időt kénytelen eltölteni egy-egy rendelő, kórházi vizsgálószoba folyosóján, már hozzászokott a szedett-vedett bútorzat, málló vakolat, foghíjas csempék, törött WC-deszkák, dróttal lehúzható vízöblítők, csöpögő csapok látványához, ahhoz, hogy hiánycikk a toalettpapír, a szappan, a kézszárító. Gyakran nem is a szegénység, hanem a nemtörődömség ötlik a szemünkbe, mert mi mással lehetne magyarázni, hogy a beteget gyakran nem az asszisztens vagy orvos szólítja be, hanem egy másik beteggel hívatják be, vagy hogy nincs hova felakasztani a felöltőket. Egyre több helyen zárják le a mosdókat a kezelésre, vizsgálatra várók előtt.”19*

Szerencsére már Magyarországon is vannak barátságos, kellemes hangulatot nyújtó magánrendelők, és ez reményt adhat, hogy a közszolgálati, nem fizetős intézmények is változtatni kényszerülnek. Nyilvánvaló, hogy ez nem elsősorban pénz, hanem hozzáállás kérdése.

19* Népszabadság. 2003. 03. 10. In: Dr. Tamási Gyula Gábor (2003): i. m. 135. o.

A kórházak finanszírozása
A magyarországi egészségügyi rendszer működésének egyik alapelve, hogy a folyó kiadásokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza, a tulajdonosok, elsősorban az önkormányzatok - pedig a tőkekiadásokat fedezik. Állami kórházak esetén az állami költségvetés elvileg tartalmazza e kiadásokat, míg az önkormányzatoknak ezt saját bevételeikből kell biztosítaniuk. A megyei önkormányzatoknak erre nagyon csekély lehetőségük van (a megyék költségvetésének általában több mint felét teszi ki a megyei kórházak költségvetése), számukra a központi költségvetésből elnyerhető címzett és céltámogatások jelentik a szükséges források megszerzésének lehetőségét.

A fekvőbeteg-szakellátás finanszírozása 1993. július 1. előtt a globális költségvetés elve alapján történt: a kórházak folyamatos működésükre meghatározott éves költségvetést kaptak, melynek nagyságát időről-időre felülvizsgálták, s ennek során a régi mértékből indultak ki (ún. bázisfinanszírozás). Ezt a módszert az aktív fekvőbeteg-ellátásban 1993. július 1.-től fokozatosan, a teljesítményfinanszírozás váltotta fel, mely 1998. február óta tekinthető teljesnek. A teljesítményfinanszírozás lényege, hogy a kórházak bevétele az általuk kezelt betegek számától és a számukra nyújtott ellátás bonyolultságától függ. A teljesítményfinanszírozás a Homogén Betegség Csoportok (HBCS) besorolási rendszerén alapul. Magyarországon 2001. április 1-től kezdődően előbb a HBCS 4.3-, majd 2004-től az 5.0 verziója van érvényben.

A HBCS esetosztályozási rendszer, melyben a betegségeket gyógyításuk szakmai tartalma és költségessége szempontjából homogén csoportokba sorolják, majd számos tényező figyelembe vételével (diagnózis, beavatkozás, bizonyos esetekben a beteg életkora stb.) meghatározzák az egyes csoportok költségességének egymáshoz viszonyított arányát - súlyszámok alkalmazásával. A kórház teljesítménye az általa nyújtott kezelések súlyszámainak összege, melyért az OEP e súlyszámok, és az előre meghirdetett alapdíj szorzatának megfelelő összeget fizet.

A teljesítményfinanszírozás számos előnnyel jár: érvényesül a „pénz követi a beteget” elv, ami egyrészt növeli a beteg kórház-választási szabadságát, másrészt az a kórház ér el magasabb bevételt, mely több és bonyolultabb esetet lát el; továbbá növekszik a hozzáférés egyenlősége; végül pedig költséghatékonyságra ösztönöz, mivel a megtakarítás az intézménynél marad.

Hátránya, hogy indokolatlan teljesítménynövekedésre ösztönöz. Az adott HBCS verzió hibáitól függően a kórházak hajlamosak más intézmény felé terelni a „rosszul fizető” betegségekben szenvedőket. A teljesítményfinanszírozás negatív mellékhatásaként mesterségesen előidézett teljesítményekről tanúskodik a kórházakból elbocsátott betegek folyamatosan növekvő aránya, melynek mértéke az EU tagországai között egyértelműen a legmagasabb. (Míg nálunk évente 100 lakosra 25, addig Hollandiában csupán 10 kórházi elbocsátás jut.)

A teljesítményfinanszírozás pozitív hatásaként folyamatosan rövidült az átlagos kórházi ápolási idő: 1990. évi 13 napról a 2002. évi 8 napra. Valójában kevesebb ember, de évente többször kerül kórházba, sok esetben azért, mert az előző kórházi kezelés nem hozta meg a kívánt eredményt. Ezért önmagában félrevezető az átlagos kórházi ápolási idő rövidülését pozitív eredményként feltüntetni.20*

20* Magyarország egészségügye és szociális rendszere. Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár. Nemzeti Család– és Szociálpolitikai Intézet. 2004. február 52-58. o.

IV. Történeti áttekintés

Emberi jogok és deklarációk

A betegek jogaiért való küzdelem először az Egyesült Államokban kezdődött, majd folytatódott a nyugat-európai országokban. Különböznek azonban abban, hogy az amerikai betegjogok közvetlenebbül kapcsolódtak az egészségügyben jelentkező költségrobbanáshoz és a betegek gazdasági jogaiban való korlátozásához, mint az európai országokban. Ezért ott a betegjogok főleg a személyiségi, önrendelkezési jogok gyakorlatának gazdasági vonatkozásait és intézményi biztosítékait, a szolgáltatás minőségével kapcsolatos jogokat és normákat tartalmazzák. Ugyanakkor az európai országokban a betegjogok inkább ideologikus és etikai indíttatásúak, a hazai törvénykezést is beleértve. A gazdasági, fogyasztói érdekek egyelőre hiányoznak a magyar betegjogi törvényekből. 21*

21* Balázs Pál: Betegjogok az egészségügyi ellátás hétköznapi és idealizált valóságában. Előadás a NETT Népegészségügy és Európa Tudományos Kongresszusán. Hévíz, 1997. április 24-26.

Az emberek jogainak biztosítására az egészségügyben chartákat, speciális jogszabályokat vagy kerettörvényeket alkalmaznak. Így charták szabályozzák a betegek jogait az Egyesült Királyságban (A betegek chartája 1992), Portugáliában (A betegek jogainak és kötelességeinek chartája 1997); másutt önálló betegjogi jogszabályt alkottak (jellemzően az észak-európai országokban); és vannak országok – Magyarországhoz hasonlóan -, ahol ezt más viszonyokat is szabályozó kódexekbe foglalt rendelkezésekkel valósítják meg (pl. Ausztria, Lengyelország, Szlovénia).
Jellemző, hogy az országos színtű szabályok mellett a tartományok, régiók, illetve az egyes intézmények tovább részletezik a jogok és kötelességek gyakorlásának rendszerét, olykor jelentősen különböző tartalommal (Kanada, Svájc, Spanyolország).

Ahol nincs betegjogi törvény, ott jelenleg is bőségesen rendelkezésre állnak olyan, az utóbbi évtizedekben megjelent nemzetközi szintű deklarációk, amelyek idealizált formában fogalmazzák meg az emberi értékek tiszteletben tartására vonatkozó erkölcsi elveket és normákat, kötelességeket és felelősségeket; mindazokat, amiket a betegjogok tartalmaznak, melyek betartására az egészségügyi intézményeknek törekedniük kell. Akkor is így van ez, ha nyilvánvaló, hogy megvalósulásukhoz hosszabb idő szükséges, betartásuk viszont biztosíthatja a modern bioetika által is preferált aktívabb betegszerepet és betegjogokat, mind a páciens, mind pedig az orvos, illetve az egészségügyi intézmények számára.

A legfontosabb releváns nemzetközi deklarációk: Az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációja (1948); Európai Szociális Charta (1961); A Betegek Jogai (Az Amerikai Kórházszövetség dokumentuma (1973)); Az Európa Tanács Ajánlásai a Betegek és Haldoklók Jogaival kapcsolatban (1976); A Betegek Jogainak Deklarációja (WHO, 1981, Lisszabon); A Betegek Jogainak Európai Deklarációja (WHO Regionális Hivatala, Amszterdam 1994. márc.).

Ez utóbbi deklaráció átfogóbb szabályozáshoz nyújt általános keretet, míg az előbbiek a betegek jogainak egyes kérdéseivel foglalkoznak.

A WHO deklarációiban direkt módon fogalmazódik meg, hogy az egészségügyet és a gyógyítást az emberi jogok tisztelete és az etika kell hogy áthassa. A betegek jogait csak az általános emberi jogok, és a jogi előírások figyelembevételével lehet korlátozni. Ugyancsak ezek a dokumentumok tartalmazzák, hogy amennyiben a betegek úgy érzik, jogaikat nem vették kellően figyelembe, panasztételre lehetőséget kell kapniuk. A bíróságok mellett különböző szinteken független szervezeteket kell létrehozni a panaszok benyújtása, mérlegelése és elbírálása céljából. Ezeknek a mechanizmusoknak kell azt is biztosítaniuk, hogy a betegek tisztában legyenek a panaszhoz kapcsolódó eljárásokkal. 22*

Hazánk is azon országok sorába tartozik, ahol betegjogi törvény hiányában különböző nemzetközi deklarációk jelenthettek irányelveket a betegjogok gyakorlásához. A deklarációkban foglalt elveket és jogokat azonban a rendszerváltás előtt a politikai berendezkedés részben korlátozta vagy formálissá tette.

A jelenlegi egészségügyi törvény viszont korrekt módon vette figyelembe az emberi jogokat, a WHO nemzetközi ajánlásait és a modern bioetikai elveket a betegek jogainak megfogalmazásánál. Azok a nemzetközi alapdokumentumok és iránymutatások szolgáltak példaként, amelyek az egyén önrendelkezési jogából kiindulva határozzák meg a betegjogok törvénybe foglalásának egységes elveit. Így a legfontosabb irányt az Amszterdami Deklaráció 23* és a Bioetikai Konvenció 24* mutatta a magyar jogalkotóknak.
Az Amszterdami Deklaráció egy 1994-ben tartott WHO tanácskozás eredményeként jött létre. A WHO Európai Regionális Irodája az Európai Parlament felkérésére készítette el a nemzetközi dokumentum tervezetét, amely rögzíti a betegjogok alapelveit. A tanácskozáson az egészségügyi jogalkotás európai tendenciáinak és gyakorlati problémáinak megvitatását követően 36 európai ország fogadta el a dokumentumot, amely azóta is a legfontosabb iránymutatásként szolgál a jogalkotók számára. 25*
A Bioetikai Konvenció közel hétéves előkészítő munka után vált a bioetika elveinek keretegyezményévé. Az Európa Tanács tagállamai, más meghívott államok és az Európai Unió képviselői 1997-ben fogadták el és írták alá a nemzetközi dokumentumot. Az aláíró államok, köztük Magyarország is, arra vállaltak kötelezettséget, hogy a Konvencióban támasztott követelményeket beillesztik saját jogrendszerükbe. 26*

22* Jenei Ilona: A betegjogok érvényesítésének intézményei. LEGE ARTIS MEDICINAE 1997; 7 (7-8): 521-522. o.
23* WHO (ENSZ Egészségügyi Világszervezete) – A Declaration on the Promotion of Patients Rights, Amszterdam, 1994. március.
24* Európa Tanács – Egyezmény az ember jogainak és méltóságának védelméről, tekintettel a biológia és az orvostudomány alkalmazására: Egyezmény az emberi jogokról és a biomedicináról, Ovideo, 1997. április 4.
25* Heuer Orsolya (Szerk.): Betegjogok Magyarországon – Szabályok és gyakorlat. Kiadja a Társaság a Szabadságjogokért, Budapest, 2002. 7. o.
26* u. o. 7. o.

Betegjogok Európában

Az elmúlt pár évtizedben a betegjogok kérdése – még általánosabban az állampolgárok részvétele az egészségügyi ellátásában – egyre nagyobb hangsúlyt kapott nemzeti és nemzetközi szinten is. Korábban egészen a 70-es évek elejéig még leginkább csak az orvosi etika szabályai határozták meg az orvos és beteg kapcsolatát, ám az azóta eltelt időszakban a betegek jogainak biztosítása, törvényi szabályozása valóságos mozgalommá fejlődött. Európában különösen az elmúlt 10 évben, főként az Amszterdami Deklaráció hatására indult meg ez a folyamat.

A betegek jogainak biztosítására irányuló törekvés nem csupán az egyén alapvető értékeinek, jogainak fokozottabb figyelembe vételére vezethető vissza, hanem annak is köszönhető, hogy az egészségügyi szolgáltatók és a betegek kapcsolatában az idők folyamán alapvető változások történtek, a tradicionális orvos-beteg kapcsolat megváltozott, újfajta értelmet kapott, és a bioetika alapelvein felépítette a modern orvoslást:

• A modern orvoslás, orvostudomány egyre bonyolultabbá válik és gyorsan változik. Főleg az orvosi technológia fejlődik szinte napról-napra, egyre nehezebben követhetően.
• A betegek és egészségügyi szolgáltatók szerepe és felelőssége fokozatosan átalakul, amióta nagyszámú orvosi team-ek, egészségügyi stábok kezelik a betegeket, és ez veszi át egyre jobban a személyes orvos-beteg kapcsolat szerepét.
• A betegek jóval tájékozottabbak napjainkban és minőségibb kezelést várnak el, a források azonban korlátozottak és egyre nagyobb követelés nehezedik az ellátókra. A betegek elvárják, hogy partnerként kezeljék őket és ez szintén kihívást jelent a hagyományos orvos-beteg kapcsolattal szemben.
• Új elvek, technikák és technológiák jelennek meg, amelyek nincsenek leszabályozva a korábbi törvényekben, jogszabályokban. 27*

Lars Fallberg,28* a WHO munkatársa szerint az európai egészségügyi rendszerek egyfajta jogi forradalmat éltek meg az elmúlt 10 évben. Az egészségügyi menedzsment egyre inkább eltávolodik a felső szintű döntéshozataltól, a kollektív megoldásoktól és a társadalom érdekei az egyének előtt elvtől. Ehelyett a hangsúly inkább a beteg autonómiájának védelmére és a páciensek, állampolgárok döntéshozatali folyamatba való bevonására tevődik át. A tájékozott beleegyezés fogalma a 80-as években még jóformán ismeretlen volt, alig lehetett hallani róla – ma már minden legitim egészségügyi szolgáltatás alapelveként tekintenek rá.

Az, hogy egy betegnek joga van részt venni a róla szóló döntésben vagy döntést hozni, többszörösen is megalapozott. Először is rendelkezik az úgynevezett politikai joggal, hogy állampolgárként szabadon választhatja meg, hogy ki járjon el az ügyében. Másodszor, fogyasztója egy olyan szolgáltatásnak, amelynek finanszírozásához egyre inkább ő is hozzájárul – ezen az alapon élhet beleszólási jogával. Harmadik érvként kiemelhető, hogy az állampolgárok jogokkal felruházott személyek, mely alapján részt vehetnek a döntésben.

A betegjogok növekvő elismertségét mutatja, hogy egyre több szervezet foglalkozik rendszeresen ezzel a témával. A WHO-val együttműködő szervezetek közül kiemelendő az Európai Unió Állandó Bizottsága, maga az Európai Unió, ahol a betegjogokat a fogyasztói jogok körébe sorolják. Élenjáró az együttműködésben az Európai Tanács, az Európai Kórházszövetség, az Orvosok Világszövetsége, amely már 1985-ben kidolgozott egy deklarációt a betegjogokról.

27* Dr. Fábián Titusz: Betegjogok Európában.
http://www.szoszolo.hu/06tanulmanyaink/230514.betegjogok_europaban.htm
28* Lars Fallberg a WHO európai betegjogi munkacsoportja jogászának 2001. március 23.-án Budapesten, a Közép-európai Egyetemen tartott előadása. In.: Vajda Angéla: A betegjogok érvényesülése. LEGE ARTIS MEDICINAE 2001; 11 (2): 234-236. o

A WHO olyan jellegű tevékenysége, amely a betegjogok elismertetésére irányult, a 60-as évekre nyúlik vissza, de a betegjogi deklaráció szövegét csak 1994-ben, Amszterdamban alkották meg. 29*

Amikor a WHO a Holland Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben jogi szakértőket hívott meg Amszterdamba 1994-ben, az volt a cél, hogy egy olyan dokumentumot alkossanak, amely a betegjogok általános alapelveit tartalmazza. Ekkor született meg a betegek jogainak európai tervezete, amely modellként szolgált az egyes országok betegjogi törvényeinek megszerkesztéséhez. Az Amszterdami találkozó előtt csak pár ország foglalkozott a betegek jogainak legalizálásával. Ezek közül Norvégia és Finnország volt a legaktívabb a kezdeményezésekben. Az Amszterdami Deklaráció születésekor egyedül Finnország volt az egyetlen európai ország, ahol törvénybe foglalták a betegek jogait. 30*

Az Amszterdami Deklaráció elfogadása után több ország Hollandia, Norvégia, Litvánia, Dánia, Izland, Örményország, Izrael és Ausztria vezetett be specifikus betegjogi törvényi szabályozást. Emellett Görögország, Belorusszia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Svédország tettek lépéseket, hogy a betegjogi szabályokat a már létező törvényekbe, jogszabályokba beépítsék.

A betegjogok adaptálásának egy adott ország jogrendjébe -három módja van:

• Egyes országok különálló és specifikus betegjogi jogszabályozást alkottak, amely a betegjogok minden területét felöleli, és nem foglalkozik más témákkal. Ezen országokban külön és csak betegjoggal foglalkozó törvény van érvényben. (Jelenleg kilenc európai ország törvényhozása fogadott el különálló betegjogi törvényt: Franciaország, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Görögország, Lettország, Litvánia, Hollandia).
• Lehetséges olyan megoldás is, hogy nincs önálló betegjogi törvény, csak speciális területen szabályozzák a betegjogokat, pl. a kórházakra vonatkozó szabályokban. Magyarországon az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 2. fejezetében találhatók meg a betegjogokra vonatkozó rendelkezések; más országokban (pl. Belgium) különböző törvényekben, etikai kódexekben szétszórva találhatók meg a betegek jogai.
• A betegjogok szabályozásának egy másfajta alternatíváját nyújtotta az Egyesült Királyság, ahol nem törvényi keretet választottak, hanem chartában rendezték a betegek jogait 1991-ben. Az angol módszert Írország és Portugália is követte, a 90-es évek végén, pedig Németországban is megjelent a betegjogi Charta. Legújabban, pedig Szlovákia választotta a jogok szabályozásának ilyen rendszerét. A chartáknak nincs törvényileg kötelező ereje, így inkább politikai kiáltványnak foghatók fel.

29* u. o. :234. o.
30* Dr. Fábián Titusz: i. m. 2. o.

A betegek jogai tehát egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak szerte Európában. Ez a jelenség volt megfigyelhető például 2002 augusztusában, a hollandiai Maastrichtben megrendezett 14. Orvosi Jogi Világkongresszuson. A nagyszabású nemzetközi kongresszusok mindig remek lehetőséget adnak az érvényben lévő nemzetközi orvosi jogi tendenciák és irányvonalak megfigyelésére. Észrevehető és tetten érhető volt a konferencián a betegjogok témakörének egyre hangsúlyosabbá, fontosabbá válása. Az Amszterdami Deklaráció üzenete jól érthető itt: nem lehet sikeres egészségügyi reformot megvalósítani a betegek jogainak biztosítása, érvényesítése nélkül.

A betegjogok fokozódó jelentőségét mutatja a civil szervezetek elterjedése, melyek közül kiemelkedik az ’European Platform for Patients and Organisations’ és a ’World Medical Association’ tevékenysége a betegjogok európai fejlődése érdekében. Az Európai Betegjogi Charta 2002 novemberében született meg Rómában, többek között belga, portugál, olasz, ír, holland, görög, osztrák, angol betegszervezetek szakértői közreműködésével. A Charta preambulumában megfogalmazott szándéka, hogy a betegjogok védelmét megerősítse a különböző nemzeti kontextusokban, és a különböző országok egészségügyi rendszerei harmonizálásának eszköze legyen. 31*

Komoly, tudományos felmérés nem készült arról, hogy a törvénybe foglalt szabályok hogyan érvényesülnek a gyakorlatban, a tapasztalatok alapján az tudható, hogy a tíz európai ország közül csak kettőben sikerült a betegjogokat maradéktalanul és sikeresen megvalósítani. Ez a két ország Norvégia és Hollandia. A sikeres megvalósítás azt jelenti, hogy a betegek és az egészségügyi ellátásban dolgozók is ismerik és alkalmazzák a jogszabályokat, és egyfajta közmegegyezés szól arról, hogy ezek az elvek fontosak és az egészségügyi rendszer hatékony működését segítik. 32*

31* Dr. Fábián Titusz i. m. 2. o.
32* Vajda Angéla: A betegjogok érvényesülése /Európai körkép/. LEGE ARTIS MEDICINAE 2001; 11 (2): 236. o.

V. A betegjogok hazai szabályozása

A magyar jogalkotásban az 1990-es évektől találkozunk a betegjogok szabályozása iránti igény megfogalmazásával. Az egészségügyről szóló 1972. évi törvény nem tartalmazott átfogó betegjogi szabályozást. A napi gyakorlat bizonytalanságainak kiküszöbölésére adta ki a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma a IV. számú állásfoglalást a betegek tájékoztatásáról, 1991 júliusában.

A jogi szabályozásban fontos állomás volt az adatvédelmi törvény 33*, mely az egészségügyi adatokat, „különleges adat”-nak minősíti, és fokozott védelmüket biztosítja.

A hazai betegjogi kodifikálás alapeleme az 1998. július 1-jén hatályba lépett egészségügyi törvény 34* , mely figyelembe vette a hazai jogalkotás betegjogokra vonatkozó anyagait, valamint a legkorszerűbb nemzetközi dokumentumokat. Az egészségügyi adatvédelmi törvény 35* pedig garanciális és eljárási szabályokat fogalmaz meg.

A betegek jogait azonban nemcsak az egészségügyi törvény tartalmazza: azoknak legfelsőbb színtű szabályozója a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. Törvény, amely az alapvető emberi jogokat fogalmazza meg, s követi ezt a Polgári Törvénykönyvünket tartalmazó 1959. évi IV. Törvény, a személyhez fűződő jogok szabályozásával.

A Magyar Köztársaság Alkotmányát tartalmazó 1949. évi XX. Törvény 8.§-a elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, s ezek tiszteletben tartását és védelmét az állam elsőrendű feladatává teszi. Az 54.§-ban minden ember veleszületett jogaként nevesíti az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A 70/D.§-ban pedig rögzíti a Magyar Köztársaság területén élők részére a legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez való jogot, amelyet az állam – többek között – az orvosi ellátás megszervezésével valósít meg.

33* 1992. évi LXIII. Tv. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
34* 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről
35* 1997. évi XLVII. Tv. az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok védelméről

A Polgári Törvénykönyv pedig 76.§-ában meghatározza azokat a magatartásokat, amelyek a személyhez fűződő jogok sérelmét jelentik:

• a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése nemük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint;
• a lelkiismereti szabadság sérelme;
• a személyes szabadság jogellenes korlátozása;
• a testi épség, az egészség megsértése és
• az emberi méltóság sérelme. 36*

Az egyes paragrafusok részletes tartalma

Személyi és tárgyi hatály
Minden Magyarország területén tartózkodó természetes személyre (belföldire, külföldire is!) kiterjed a hatálya, aki beteg. A törvény azokat tekinti betegnek, akik egészségügyi ellátásban részesülnek (pl. a szűrővizsgálatra vagy védőoltásra jelentkező is). Minden egészségügyi szolgáltatónál azonos módon kell érvényesülni a törvény előírásainak (sőt az egészségügyi ellátást nyújtó szociális szolgáltatóknál is).

Az egészségügyi ellátáshoz való jog (6-9. §)
„Az egészségügyi törvény kimondja, hogy mindenki jogosult az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátásra.” 37*

Sürgős szükség esetén életmentő beavatkozáshoz való jogot biztosít, valamint fájdalomcsillapítást és a szenvedések csökkentését. Ez az élethez, emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogból vezethető le. Ezt az ellátórendszer az ügyeleti ellátás biztosításával, a mentés folyamatos elérhetőségével igyekszik megoldani. A fájdalom és a szenvedés csökkentése kiemelt szerepű az ápolási tevékenységben, még a gyógyító ellátás visszautasításakor is joga van ehhez a betegnek.

36* Dr. Tarr György: Élet és egészség, orvos és beteg, jog és erkölcs, az emberi méltóság fogalom szférájában (Az orvoslási jog vázlata). Püski Kiadó, Budapest, 2003. 221-223. o.
37* Polecsák Mária (Szerk.) (1999) i. m. 32. o.

A betegnek egészségi állapotának megfelelő, folyamatos, hozzáférhető és diszkriminációmentes ellátáshoz van joga:

• az állapota által indokoltra (melyik ellátási szinten milyen gyógyító módszereket vehet igénybe);
• megfelelőre, ami függ a beteg állapotától, az ellátórendszer tárgyi, személyi, szakmai színvonalától;
• folyamatos hozzáférés az év minden napján, 24 órán át (egészségügyi szakmai szervezési kérdés);
• megkülönböztetés nélküliség, ami az általános jogegyenlőség alkotmányos alapelvéből vezethető le (nem zárja ki a szakmai szempontból való sorrend felállítását, pl. sürgős esetben).

„Az ellátás megkülönböztetés nélküli, ha nem történik hátrányos megkülönböztetés a betegek között társadalmi helyzetük, politikai nézeteik, származásuk, nemzetiségük, vallásuk, nemük, szexuális irányultságuk, koruk, családi állapotuk, testi vagy értelmi fogyatékosságuk, képzettségük és minden egyéb, az egészségi állapotukkal össze nem függő okok alapján.”38*

Mindezek nem jelentik azt, hogy mindenki számára térítésmentes minden egészségügyi ellátás, bármely szolgáltatónál.

„Akinek van egészségbiztosítása, annak az ellátásért az esetek többségében nem kell fizetnie. Azonban vannak olyan ellátások, amit részben vagy teljes egészében a betegnek kell kifizetnie (pl. bizonyos fogászati kezelések, ápolási osztályon történő gondozás, szépészeti műtétek stb.). Azt, hogy valamely ellátásért fizetni kell, minden esetben előre közlik a beteggel.”39*

A törvény jogot biztosít az egészségügyi szolgáltató, illetve orvos megválasztásához. Ez azonban nem jelent korlát nélküli jogosítványt.

„A szabad orvosválasztás feltétele, hogy az feleljen meg a beteg egészségi állapota által indokolt szakmai követelményeknek, és az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevétele alapjául szolgáló jogviszonynak.” 40*

A korlátok az alábbiak:

• egészségügyi állapot által indokolt ellátás, ami a progresszív betegellátásban fejeződik ki szakmai tartalmát tekintve
• az ellátás sürgős volta (pl. ügyelet), a beteg életének, egészségének megmentése megelőzi a szabad intézményválasztási jogot
• az egészségügyi ellátás alapjául szolgáló jogviszony (pl. a foglalkozás-egészségügyi ellátás csak annál a szolgáltatónál vehető igénybe, akivel a munkáltatónak szerződése van). A biztosított is csak az Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott ellátóknál veheti igénybe a térítésmentes ellátásokat.

38* Dr. Jakab Tibor: A betegek jogai és kötelezettségei
http://www.szoszolo.hu/03jogok_kot/Betegek_jogai.htm
39* Dr. Jakab Tibor: i.m.
40* Polecsák Mária (Szerk.) (1999): i.m. 33. o.

A szabad orvosválasztás joga csak a választott orvos egyetértésével gyakorolható. A választott orvos azonban csak a törvény által meghatározott esetekben utasíthatja vissza az ellátást. A beteg kezdeményezhet orvosi konzíliumot is:

• a megállapított diagnózissal
• a javasolt terápiával
• a kórházból történő elbocsátással
• más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalással kapcsolatban.

A konzílium eredménye folytán a kezelőorvos nem köteles megváltoztatni az addigi kezelést (hiszen a gyógyítás szabadsága elvéből következik, hogy maga dönti el a kezelés módját), de a beteg az önrendelkezési jog keretében eldöntheti, hogy elfogadja-e a kezelést, vagy sem.

A betegnek joga van a tájékoztatáshoz, hogy melyik egészségügyi szolgáltatónál látható el, a várólistára való helyezésre, ha a választott intézmény nem tudja ellátni.

„Ha valaki várólistára kerül, akkor kötelező tájékoztatni a várakozás okáról, annak várható időtartamáról és esetleges következményeiről. A várólisták nyilvánosak és ellenőrizhetők.” 41* (A várólistára helyezésnek van egy kötelező formája /kizárólagos várólista/, ami a szerv- és szövetátültetésekre vonatkozik, és rendeleti szinten szabályozott. 42*) Amennyiben a beteg várólistára kerül, tájékoztatni kell őt:

• ennek tényéről,
• az okáról,
• várható időtartamáról.

A várólista a betegdokumentáció része, így a beteg ezt jogosult megismerni.

A törvény kötelező szabályokat tartalmaz arról, hogy a várólistáról történő kiválasztás, a sorrend kialakítása egységes elvek alapján, ellenőrizhető módon, diszkriminációmentesen, „nyilvánosságra hozott szakmai szempontok szerint, a várólistán szereplő betegek egészségi állapota által indokoltan és hátrányos megkülönböztetés nélkül (pl. a beteg anyagi helyzete, lakóhelye, nemzetiségi hovatartozása stb.) történjen. A várólistával kapcsolatos kérdéseivel vagy kételyeivel a beteg kezelőorvosához illetőleg a betegjogi képviselőhöz fordulhat.” 43*

41* Uo.: 33. o.
42* 22/1998. (XII. 27) EüM rendelet a várólista alapján nyújtható egészségügyi ellátások részletes szabályairól
43* Dr. Jakab Tibor: i.m.

Az emberi méltósághoz való jog (10. §)
„Az emberi méltósághoz való jog olyan alapvető emberi jog, amely soha, semmilyen körülmények között nem korlátozható, ehhez számos törvényi rendelkezés teremt garanciális hátteret.” 44*
Joga van a betegnek ahhoz, hogy vele tisztelettel és megbecsüléssel bánjanak, személyhez fűződő jogait tartsák tiszteletben. Várakoztatni csak méltányolható okból és ideig lehet, és ruházata is csak indokolt esetben és mértékben távolítható el.

E jogosultság körében teljes körűen és feltételek nélkül garantálni kell, hogy az emberi szeméremérzetet messzemenően figyelembe vegyék:

• négyszemközti vizsgálat lehetőségét
• a beteg alkatának, állapotának megfelelő körülmények megteremtését
• csak azok jelenlétét, akik feltétlenül szükségesek, illetve akik jelenlétéhez a beteg hozzájárult.

Csak a beteg ellátása miatt indokolt vizsgálatok végezhetők el, és a személyes szabadsága kizárólag sürgős szükség vagy mások megóvása miatt korlátozható (pl. járványügyi zárlat, vagy pszichiátriai gyógykezelés). Az emberi méltósághoz való jog sérül akkor is, ha az ellátásban részesülőt nem kellő tisztelettel szólítják meg.

44* Polecsák Mária (Szerk.) (1999) i.m. 34. o.

A kapcsolattartás joga (11. §)
Ez a fekvőbeteg-intézetben elhelyezettekre vonatkozik. Tartalmazza a szóbeli, írásbeli kapcsolattartást és a látogatók fogadását. E jog gyakorlásának vannak korlátai, ezek azonban nem jelentik e jogosítvány sérelmét. Figyelemmel kell lenni:

• a többi betegtárs jogaira
• az intézményben folyó szakmai munkára.

A részletes szabályokat a házirendben úgy kell megfogalmazni, hogy e jog alapvető tartalma ennek során nem sérülhet.

Nevesíti a betegnek azt a jogát, hogy megtilthassa, hogy róla bárkinek felvilágosítást adjanak, illetve feltüntessék, hogy hol került elhelyezésre.

Azt is kimondja a törvény, hogy a betegnek ahhoz is joga van, hogy ne tartson kapcsolatot egyes személyekkel, illetve ne áramoljon ki információ arról, hogy hol tartózkodik. Az egészségügyi dokumentációban szerepelnie kell, hogy tiltás ellenére kinek és milyen okból adtak tájékoztatást.

„Kiskorú gyermeknek és a súlyos állapotú betegnek joga van ahhoz, hogy egy személy a betegellátást nem zavarva éjjel-nappal mellette tartózkodjon. Hasonlóképpen a szülő nő megjelölhet egy olyan nagykorú személyt, aki a vajúdás és a szülés során folyamatosan mellette lehet.”45* Amennyiben az intézmény a bent tartózkodónak hotelszolgáltatást biztosít, előzetes tájékoztatás mellett annak díja őt terheli.

Alkotmányos alapjog a vallási szabadság, a vallás gyakorlása, ezt az egészségügyi ellátás során is tiszteletben kell tartani. Ez a jog korlátozható pl. akkor, amikor az élethez való jog megelőzi a vallási szabadságból adódó joggyakorlási lehetőséget.

A beteg jogosult a saját ruhái és a személyes tárgyai használatára. Ezek a jogosítványok azonban függenek az ellátó intézmény feltételeitől, valamint tartózkodni kell mások és a gyógyító tevékenység zavarásától. A részleges szabályokat a házirendben kell rögzíteni.

„Az intézményekre komoly felelősség hárul a kapcsolattatás minél szélesebb lehetőségeinek megteremtése tekintetében!” 46*

Az intézmény elhagyásának joga (12. §)
„A betegnek joga van az egészségügyi intézményt bármikor elhagyni.”47* Ez is az önrendelkezési jog egy szelete. Itt is megvannak a törvényi korlátok. Ilyen korlátot jelent, ha a távozással másokat veszélyeztet a beteg:

• fertőző betegség esetén
• pszichiátriai beteg bizonyos állapotában
• járványügyi zárlat esetén.

Egyszerű a helyzet, ha a beteg bejelenti a távozási szándékát. Ha a kezelőorvos nem tudja meggyőzni a beteget a maradásról, akkor korrekten dokumentálni kell az eltávozás tényét, és célszerű aláíratni. Cselekvőképtelen beteg esetén a törvényes képviselő egyetértése kell hozzá.

A bejelentés nélküli távozás esetén (ha a beteg állapota indokolja) értesíteni kell az illetékes hatóságokat (rendőrség, ÁNTSZ) és a hozzátartozókat.

A kezelés befejezésekor időt kell hagyni, hogy a hozzátartozók fel tudjanak készülni az esetleges további otthoni ellátásra, ezért a törvény 24 órával elbocsátás előtti értesítést javasol.

45* Dr. Jakab Tibor: i.m.
46* Polecsák Mária (Szerk.): i.m. 36. o.
47* Uo. 36. o.

A tájékoztatáshoz való jog (13. §)
„Az egészségügyi törvény leszögezi, hogy az ellátást igénybe vevők jogosultak a számukra a kezelőorvos által, egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra.” 48*

Az egészségi állapotáról általános jelleggel, folyamatosan tájékoztatni kell a beteget. Egyes beavatkozások, vizsgálatok előtt részletesen kell ismertetni:

• azok lefolyását
• várható kimenetelét
• az elvégzett beavatkozások eredményeit
• a sikertelenség okát
• a további ellátások szükségességét.

A beteg megtudhatja, kik vesznek részt az ellátásban, azok szakképesítését, beosztását.
„A cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes személyek informálása is kötelező a koruknak és pszichés állapotuknak megfelelő módon. Annak ellenére, hogy beleegyezésük egyébként nem feltétele a gyógykezelés megkezdésének.” 49*

A betegnek döntési joga van elfogadni, vagy elutasítani valamelyik beavatkozást. A beteg lemondhat a tájékoztatásról, illetve írásban kijelölheti azt a személyt, akit helyette tájékoztatni kell. Két esetben szükséges az írásba foglalás:

• amikor a beteg visszautasítja a tájékoztatást
• amikor cselekvőképes személy maga helyett mást jelöl meg, akit tájékoztatni kell.

A tájékoztatáshoz fűződő jogok gyakorlásának feltételeit – a vizsgálóhelyiséget, a tájékoztatáshoz szükséges eszközöket, a dokumentáció lehetőségét stb. – az intézményt fenntartó biztosítja.
A tájékoztatásnak egyénre szabottnak kell lennie, és a korlátozottan cselekvőképest és cselekvőképtelent is megilleti a neki megfelelő tájékoztatás. Amennyiben a beteg a tájékoztatási jogáról nem mondott le, számára a fekvőbeteg-gyógyintézetből való távozást követően az ellátás folyamatáról, a gyógykezeléssel kapcsolatos további javaslatokról összefoglaló, ún. zárójelentést kell készíteni, majd át kell a részére adni.

48* Uo. 37. o.
49* Uo. 38. o.

Önrendelkezési jog (15-19. §)
„A gyógykezelése során a legkülönbözőbb adatokat tartalmazó egészségügyi dokumentáció (tehát nem csak zárójelentés készül). A betegnek joga van ebbe a dokumentációba betekinteni, illetve saját költségére másolatot készíttetni. Amennyiben a dokumentációban hibás vagy olyan bejegyzést talál, amivel nem ért egyet, joga van azt kijavíttatni. (Ilyen esetben a kifogásolt bejegyzésnek is olvashatónak kell maradnia.)” 50*

E jog alkotmányos alapokon nyugszik, tehát korlátozhatatlan, bizonyos törvénybe foglalt kivételektől eltekintve a beteg dönti el:

• hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni
• mely beavatkozásokhoz járul hozzá
• melyeket utasít vissza.

„A beteg jogosult arra, hogy a kivizsgálást és kezelést érintő döntésekben részt vegyen. Bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének előfeltétele, hogy ahhoz a beteg tévedéstől, megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja.” 51*

A beleegyezésnek – az invazív 52* beavatkozások kivételével – nincs formai kötöttsége és bármikor visszavonható. Ha a visszavonásnak nem volt alapos indoka, a beteg kötelezhető a felmerült és indokolt költségek megtérítésére.
Cselekvőképes személy jogosult megnevezni azt a személyt, aki cselekvőképtelensége esetére jogosult helyette a beavatkozásokba beleegyező nyilatkozat megtételére.

Amennyiben a beteg cselekvőképtelen és nem nevezett meg senkit, aki helyette nyilatkozattételre jogosult, akkor az alábbi sorrendben megjelölt személyek gyakorolhatják helyette a vizsgálatokba való beleegyezés vagy visszautasítás jogát (a szabályozás egyben sorrendiséget is jelent):

• törvényes képviselő
• a beteggel közös háztartásban élő cselekvőképes hozzátartozó (ezek sorrendje is kötött!)
• a beteggel közös háztartásban nem élő, cselekvőképes hozzátartozó (ezek sorrendje is kötött!).

50* Dr. Jakab Tibor: i.m.
51* Polecsák Mária (Szerk.): i.m. 39. o.
52* „Invazív beavatkozás: a beteg testébe bőrön, nyálkahártyán vagy testnyíláson keresztül behatoló fizikai beavatkozás, ide nem értve a beteg számára szakmai szempontból elhanyagolható kockázatot jelentő beavatkozásokat.” In:1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről. I. fejezet, 3. cím. 3.§ m. pontja

(Az egy sorban nyilatkozattételre jogosultak ellentétes nyilatkozata esetén azt a döntést kell figyelembe venni, amely a beteg állapotát várhatóan a legkedvezőbben befolyásolja.)

Nincs szükség a beteg beleegyező nyilatkozatára akkor, ha a beavatkozás vagy intézkedés elmaradása mások életét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, vagy ha a beteg közvetlen életveszélyben van.

„Lehetőség van arra is, hogy a beteg még belátási képessége birtokában rendelkezzék orvosi kezeléséről arra az időre, amikor állapota miatt ezt már nem tudja megtenni (ezt a rendelkezést „élő végakaratnak” nevezik). Amennyiben a súlyos betegnek határozott elképzelése van arról, hogy élete végén, amikor már öntudatlan állapotban van, milyen kezeléseket nem kívánnak magának (pl. újraélesztés, gépi lélegeztetés, operáció, mesterséges táplálás stb.), akkor célszerű élő végakaratot készíteni. Ebben a dokumentumban is megjelölheti azt a személyt, akiről úgy gondolja, hogy az orvosi kezelésére vonatkozó döntéseket megfelelően hozza majd meg. Az élő végakaratot közjegyzőnek kell okiratba foglalnia, és kétévente meg kell újítani.” 53*

A beleegyezést vélelmezni kell, amikor:

• nem képes a beteg a beleegyező nyilatkozat megtételére, és késedelemmel járhat a helyette nyilatkozattételre jogosult megkérdezése
• kiemelt eset, amikor invazív beavatkozásnál – előre nem látható okból – a beavatkozás kiterjesztése válik szükségessé. Kiterjeszteni is csak akkor lehet a beavatkozást, ha volt eredetileg beleegyező nyilatkozat. Ennek hiányában csak a sürgős szükség alapozhatja meg a kiterjesztést. Ekkor is csak életveszély esetén lehet olyan beavatkozást elvégezni, amely egy szerv vagy testrész elvesztéséhez, illetve funkciójának teljes kieséséhez vezet.

A beteg halála után, tehát a holttestből szerv, illetve szövet eltávolítására gyógyítás, kutatás vagy oktatás céljából akkor kerülhet sor, ha az elhunyt életében ez ellen nem tiltakozott, és a törvény által erre feljogosított személyek nyilatkoznak az elhunyt feltehető szándékáról a szerv-, illetve a szöveteltávolításra vonatkozóan.

„Tiltakozó nyilatkozat hiányában – természetesen a kegyeleti jogok maximális tiszteletben tartásával – a holttestből tehát el lehet távolítani szervet, szövetet mások gyógyításának céljából, valamint oktatás és az orvosi kutatómunka elősegítése érdekében.” 54*

53* Dr. Jakab Tibor: i.m.
54* Polecsák Mária (Szerk.): i.m. 41. o.

Az egészségügyi ellátás visszautasításának joga (20-23 §)
A cselekvőképes beteg számára biztosítja a törvény az ellátás visszautasításának jogát. Amennyiben az ellátás elmaradása súlyos vagy maradandó károsodást okozna, a beteg csak meghatározott alaki és tartalmi kötöttségekkel tehet nyilatkozatot a gyógyító beavatkozás elmaradásáról.

„A visszautasítás csak közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelenség esetén két tanú együttes jelenlétében tett szóbeli nyilatkozattal lehetséges.” 55*

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő cselekvőképes beteg számára (meghatározott kivételekkel) biztosított az a jog, hogy életmentő vagy életfenntartó beavatkozást visszautasítson. Ez a jog csak meghatározott garanciális szabályok mellett gyakorolható, mely a törvényben meghatározott összetételű bizottság meghatározott törvényi tartalmú eljárását rögzíti.

Az életmentő vagy életfenntartó beavatkozások visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha az érintett személy olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

„Az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasítását meg kell különböztetni az eutanáziától, amit az egészségügyi törvény sem enged meg. Az eutanázia alkalmazásakor ugyanis az orvos szándéka arra irányul, hogy a beteg élete véget érjen, míg a fent említett esetekben pusztán bizonyos beavatkozások mellőzéséről van szó a beteg kérésére.” 56*

A beteg az ellátás visszautasítására vonatkozó nyilatkozatát bármikor (alaki kötöttség nélkül) visszavonhatja.

A cselekvőképes személy részére biztosított az a jog, hogy későbbi cselekvőképtelensége esetére egyes vizsgálatokat vagy beavatkozásokat megtiltson. A cselekvőképességükben korlátozott és a cselekvőképtelen betegek jognyilatkozataira különleges szabályok vonatkoznak.

Az ellátás visszautasítása során nem alkalmazható kényszer a döntés megváltoztatására. Az életmentő ellátás visszautasítása esetén is joga van a betegnek szenvedései enyhítésére és a fájdalomcsillapításra.

55* Uo. 43. o.
56* Uo. 43. o.

Az orvosi feljegyzésekhez való hozzáférés joga (24. §)
A tájékoztatáshoz való joghoz kapcsolódó jogosítvány. Az adatkezeléssel összefüggő törvényekben foglaltakkal összhangban kell értelmezni. Fontos elvként jelenik meg, hogy az egészségügyi dokumentáció (adathordozó) az egészségügyi szolgáltatóé, viszont az abban szereplő adatokkal a beteg rendelkezik. Ez magába foglalja:

• a dokumentáció megismerését (szöveges leírás, laboreredmények, felvételek stb.)
• a dokumentáció kiegészítését, kijavítását, amennyiben hiányos, vagy hibás (ilyenkor az eredeti adatnak is megtekinthetőnek kell lennie)
• hogy a beteg saját költségére mindezekről másolatot kapjon.

„Az egészségügyi intézmény (a gyógyintézet vagy háziorvos) a beteg kérésére köteles átadni a rá vonatkozó teljes körű orvosi dokumentációt. Az adatközlési kötelezettség teljesítésének a zárójelentés átadása nem elegendő feltétele!” 57*

Az egészségügyi ellátás során a beteg által írásban meghatalmazott személy is gyakorolhatja ezt a jogot. A beteg távozása után erősebb megszorítások érvényesülnek a meghatalmazásra.

A közeli hozzátartozónak is joga van ezt a jogosítványt gyakorolni, ha a hozzá fűződő érdekét megfelelően dokumentálni tudja.

A beteg halála esetén még szűkebb körnek és konkrétabb adatokkal kapcsolatban van erre lehetősége.

Az orvosi titoktartáshoz és a magánszférához való jog (25. §)
Már a hippokratészi eskü is tartalmazta azt a kötelező orvosi magatartási szabályt, hogy a „betegek titkait megőrzöm”. Ez a fontos alapelv ma is érvényes.

A beteg személyiségi jogainak részeként kiemelt fontosságúak az egészségügyi és személyes adatai.

Az egészségügyi ellátásban részt vevő személyek csak az arra jogosultakkal közölhetik a beteg adatait, és kötelesek azokat bizalmasan kezelni. A betegnek joga van nyilatkozni arról, hogy kinek adható felvilágosítás, illetve kit zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből.

Nem szükséges a beteg hozzájárulása olyan egészségügyi adatainak közléséhez, amelyek közlését:

• törvény rendeli el
• mások életének és testi épségének és egészségének védelme teszi szükségessé.

A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata vagy gyógykezelése során csak azok legyenek jelen, akiknek az ellátásban való részvétele szükséges. Más személyek csak akkor, ha ezek jelenlétéhez a beteg hozzájárul. Amennyiben oktató egészségügyi intézményről van szó, akkor a beteget erről tájékoztatni kell, hiszen ilyenkor hallgatók is jelen lehetnek.

57* Uo. 50. o.

„A gyógykezelés során a beteg hozzájárulása nélkül jelen lévő személyek csak a beteg emberi jogainak és méltóságának tiszteletben tartásával tartózkodhatnak a gyógykezelés helyszínén!” 58*

A sürgős szükség és a veszélyeztető állapotok kivételével a vizsgálathoz és kezeléshez megfelelő intimitást kell biztosítani.
A betegnek joga van ahhoz, hogy megnevezze azt a személyt, akit ellátásáról értesíteni lehet, illetve akiket ebből ki kíván zárni.

A betegek jogai a pszichiátriai kezelés során (188-201. §)
Az új, 1998-as egészségügyi törvényben a pszichiátriai betegek jogait, illetve a rájuk vonatkozó szabályokat – speciális helyzetük miatt – a jogalkotó külön fejezetbe rendezte. A törvény értelmében a pszichiátriai betegek személyiségi jogait fokozott védelemben kell részesíteni az egészségügyi ellátás során. A pszichiátriai betegek jogainak fokozott védelmét az indokolja, hogy ők azok, akik állapotuknál fogva nem képesek érdekeik érvényesítésére, védelmére. Így ezt helyettük másoknak kell megtenni, vagy lehetőséget biztosítani arra, hogy segítséggel saját maguk is érvényesíthessék jogaikat.
A 2001. évi XXXIV. Törvény jelentős mértékben módosította az egészségügyi ellátásra vonatkozó jogszabályokat, többek között az egészségügyi törvény pszichiátriai betegekre vonatkozó rendelkezéseit is. A pszichiátriai betegeket érintő új rész 2001. július 12-én hatályba lépett.

Milyen formában kerülhet sor pszichiátriai okokból kórházi kezelésre?

1. Az egészségügyi törvény a pszichiátriai kezelés alábbi fajtáit különbözteti meg:
   1. önkéntes kezelés (197. §)
   2. azonnali sürgősségi kezelés (199. §)
   3. kötelező kezelés (200. §)
1. Mindenkinek joga és lehetősége van arra, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljön. Ha pszichés zavarok miatt orvosi segítségre van szükség, a cselekvőképes személyek önkéntesen kérhetik kezelésüket. A kórházi felvételhez a betegnek egy nyilatkozatot kell aláírnia.
   Amennyiben a beteg cselekvőképtelen, helyette törvényes képviselője (szülő, gyám, gondnok), ennek hiányában pedig közeli hozzátartozója (elsősorban házastársa, gyermek vagy szülője) kérheti a gyógykezelést.
2. Amennyiben az orvos a vizsgálat során arra a következtetésre jut, hogy a beteg pszichés állapota vagy szenvedélybetegsége miatt magára vagy másokra olyan veszélyt jelent, amely azonnali kezelést igényel, beszállíttatja a beteget. A mentőszolgálat szintén jogosult a veszélyeztető állapot megállapítására és a beteg beszállítására.
3. Kötelező kezelés elrendelése akkor lehet indokolt, ha a beteg pszichés zavara, illetve szenvedélybetegsége miatt olyan magatartást tanúsít, amely gyógykezelés nélkül veszélyezteti a beteg vagy mások életét, testi épségét és egészségét. Ilyen esetben a beteg szakorvosa a bíróságnál kezdeményezheti a kötelező pszichiátriai kezelés elrendelését.

A bíróság szerepe a pszichiátriai gyógykezelés során:

• Dönt a kezelés szükségességéről, valahányszor az nem a beteg beleegyezésével történik.
• A kezelés indokoltságát időszakonként ellenőrzi.
• Szükség esetén rendelkezhet a beteg hazaengedéséről.

A kötelező kezelés megkezdéséről a bíróság pszichiáter szakorvos kezdeményezésére határoz, döntését a kezdeményezést követő 15 napon belül köteles meghozni.

Ha sürgősségi kezelés szükséges, a veszélyeztető állapotot észlelő orvos szállíttatja be a betegeket. Ilyen esetben a bíróság a beszállítást követően legkésőbb 4 napon belül dönt a kezelés szükségességéről, ez idő alatt a beteg ideiglenesen az intézményben tartható.
Az intézeti gyógykezelés időtartama alatt a bíróság időszakonként (fekvőbeteg-gyógyintézetben 30 naponként, rehabilitációs intézetben pedig 60 naponként) felülvizsgálja, hogy továbbra is szükséges-e a beteg gyógykezelése. Ennek eldöntéséhez a független igazságügyi elmeorvos-szakértőn és az eljárást kezdeményező orvoson kívül meghallgatja a beteget is, akinek a bírói felülvizsgálat alkalmával módja van arra, hogy személyesen előadja mindazt, amit ügyének megítéléséhez fontosnak tart.
A bírósági határozattal elrendelt kötelező gyógykezelések esetén a bírónak – meghatározott időközönként – minden beteg ügyét felül kell vizsgálnia. Az önkéntes beteg kezelésének indokoltságára csak akkor terjed ki a bíró felülvizsgálata, ha az ellen a beteg nem tiltakozik.
Abban az esetben, ha a bíróság felülvizsgálata során megállapítja, hogy a továbbiakban a beteg kezelése nem indokolt, intézkedik hazaengedéséről.

1. A betegeket a pszichiátriai kezelés során – kórházban, pszichiátriai betegek otthonában, pszichiátriai gondozóban – egyaránt megilletik az alábbi jogok:
   1. a tájékoztatáshoz való jog
   2. az egyes beavatkozásokba való beleegyezés joga
   3. az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jog.
   1. Pszichiátriai gyógykezelés esetén a kórházba felvett beteget szóban és írásban is tájékoztatni kell jogairól, különösképpen a kezelést elrendelő bírósági eljárásról és a beteg ezzel kapcsolatos jogairól.

A betegeket teljes körű tájékoztatás illeti meg. A veszélyeztető állapotú betegeknél sem maradhat el a tájékoztatás: azt a lehetőségekhez képest ekkor is meg kell kísérelni, és a veszélyeztető állapot megszűnése után kell megadni a további információkat.

A törvény pontosan meghatározza azokat az információkat, amelyeket – a beteg személyiségét, életkorát, ismereteit is figyelembe véve – a kezelés során közölni kell a beteggel. Így részletes tájékoztatás szükséges:

• a beteg egészségi állapotáról, annak orvosi megítéléséről;
• a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról;
• a vizsgálatok és beavatkozások tervezett időpontjáról, azok elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről, kockázatairól, a várható eredményekről;
• a felmerülő és alkalmazható egyéb eljárásokról, módszerekről;
• a beteg döntési jogáról;
• a javasolt életmódról.

  b) A pszichiátriai intézeti gyógykezelés során is a beleegyezés jogára vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni, így minden beavatkozás előtt meg kell kérdezni a beteget, hogy ahhoz hozzájárul-e. A beleegyezését azonban megfelelő tájékoztatásnak kell megelőznie. Amennyiben a beteg cselekvőképtelen, a törvényes képviselője (szülő, gyám, gondnok) dönt helyette, ennek hiányában a hozzátartozók nyilatkozhatnak. A beteg véleményét cselekvőképtelen állapotában is tiszteletben kell tartani, és a szakmailag lehetséges mértékig figyelembe kell venni.
  A beteget felétlenül indokolt esetben, önmaga vagy mások veszélyeztetése esetén korlátozhatják mozgásában és szabadságában. Ez a korlátozás – mind jellegében, mind időtartamában – csak olyan lehet, amely a fennálló veszély elhárításához feltétlenül szükséges. A személyes szabadság korlátozását a kezelőorvos, olyan intézményekben pedig, ahol nincsen állandó orvosi felügyelet -orvos hiányában kivételesen indokolt esetben- a szakápoló rendelheti el. Ebben az esetben 2 órán belül értesíteni kell az orvost, akinek az intézkedést jóvá kell hagynia. A törvény leszögezi, hogy a kezelések során nem sérülhet az emberi méltósághoz való jog, a beteg személyiségét mindvégig tiszteletben kell tartani.
  
  c) Megismerhető-e az egészségügyi iratok tartalma?
  A betegek is megismerhetik az egészségügyi dokumentumaikat. Az iratokba betekinthetnek, azokról – saját költségükre – másolatot kérhetnek. A gyógykezelés végeztével írásbeli összefoglalót kapnak az elvégzett vizsgálatokról, kezelésekről, állapotukról és a javasolt további terápiáról. A betegtől abban az esetben tagadható meg a dokumentumok megismerése, amennyiben:

• az iratok vagy azok egy részének megismerése a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné; vagy
• a dokumentáció meghatározott része mások személyiségi jogait sérti. Ebben az esetben azonban csak erre a részre vonatkozhat a korlátozás.

E megszorítások elrendelésére csak az orvos jogosult. Cselekvőképtelen beteg helyett törvényes képviselője vagy hozzátartozója ismerheti meg a dokumentumokat.

Terhelik-e kötelezettségek is a betegeket? (26.§)
„Az egészségügyi ellátás szereplői csak kölcsönösen együttműködve képesek az eredményes gyógyító tevékenységre. Az együttműködés feltételezi a másik és ’mások’ jogainak tiszteletben tartását, ideértve az intézmények házirendjének betartását, illetve az előírt kötelező magatartási szabályok megtartását is.” 59*

59* Uo. 53. o.

A beteg –elsősorban saját érdekében- köteles együttműködni az őt ellátó egészségügyi dolgozókkal az alábbiak szerint:

• Tájékoztatni őket mindarról, aminek ismerete szükséges a megfelelő gyógykezeléshez, -különös tekintettel korábbi betegségeire, gyógyszerezésére, azokra a kockázati tényezőkre, melyek egészségét károsíthatják.
• Az ellátók tudomására kell hoznia mindazt, -ami saját betegségével összefüggésben –mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti.
• El kell mondania, hogy korábbi kezelése során milyen jognyilatkozatokat tett, és miután hozzájárult egy adott beavatkozáshoz, -köteles betartani az orvosoknak a gyógykezelésével kapcsolatos rendelkezéseit.
• Hitelt érdemlően igazolnia kell személyes adatait és azt, hogy van-e egészségbiztosítása.
• Köteles tiszteletben tartani más betegek és az egészségügyi dolgozók jogait.

A betegjogok érvényesítése – az érvényesítés intézményei

A betegek tájékoztatása saját jogaikról
Magyarországon tehát a betegek jogait törvény rögzíti. Ahhoz, hogy a tájékoztatáshoz, a tájékozott beleegyezéshez, az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez, a kapcsolattartáshoz fűződő jogokat, mint alapvető emberi jogokat tiszteletben tartsák, a jogszabály megfelelő garanciákat tartalmaz. Olyan fórumokat, mechanizmusokat biztosít, ahova a beteg akkor fordulhat, ha jogait az egészségügyi kezelés során megsértették. Mindezek érvényesüléséhez azonban fontos, hogy az emberek tudjanak arról, melyek azok a jogok, amelyeket tiszteletben kell tartani a kórháznak és a kezelőszemélyzetnek, és melyek azok a lehetőségek, amelyekkel élhet a megsértésük esetén. Ezért nagyon fontos hogy a kórházba kerüléskor, az egészségügyi intézmények területén és az orvosoknál, ápolóknál a betegjogok megismerhetőek legyenek – laikusoknak szóló formában is.

Amennyiben az állampolgár úgy érzi, hogy az egészségügyi ellátás során sérelmet szenvedett, lehetősége van, hogy alkotmányos alapjogával, a jogorvoslattal éljen. Most nézzük meg, milyen lehetőségei vannak a betegnek, hozzátartozónak, milyen fórumokhoz fordulhatnak érdekeik érvényesítése végett.

Betegjogi képviselők
Az egészségügyi törvény értelmében 60* a beteg vagy hozzátartozója panaszával, problémáival fordulhat annak a kórháznak a betegjogi képviselőjéhez, amelyben a gyógykezelése történt.

2000 júliusától kérhetik a páciensek a betegjogi képviselők segítségét, akik minden kórházban fogadóórát tartanak a betegjogok védelmében. Ők azok, akik segíthetnek a betegjogok megismertetésében, érvényesítésében, és a beteget képviselhetik is a jogsértésekkel kapcsolatos eljárásokban /képviseleti jog/. Az egyik legfontosabb feladatuk, hogy segítsék a betegeket a dokumentációhoz való hozzáférésben, illetve a dokumentációban való javításban /segítségnyújtás/. Segítenek a betegnek az egészségügyi ellátással kapcsolatos panasza megfogalmazásában, de jogosítványuk az adatokba való betekintés is, és az egészségügyi dolgozók nem zárkózhatnak el attól, hogy a betegjogi képviselő kérdéseire válaszoljanak. Arra, hogy az ügyében eljárjon, a betegjogi képviselőt a panaszosnak természetesen fel kell hatalmazni /panaszkezdeményezés/. Az egészségügyi törvény a betegjogi képviselő hatáskörébe utalja, hogy az egészségügyi dolgozókat rendszeresen tájékoztassa a betegjogokról, a vonatkozó jogszabályok módosításáról és a betegjogok érvényesülésének tapasztalatairól az adott intézményben /tájékoztatás/.
A betegjogi képviselő tekinthető az egyetlen olyan jogérvényesítést segítő intézménynek, amely nem csak a beteg panasza esetén lép működésbe: amennyiben a kórházban jogsértő gyakorlatot észlel, kérnie kell az egészségügyi szolgáltató intézkedését /észrevételezési jog/. 61*

„A betegjogi képviselőknek fontos szerep jut a pszichiátriai betegek jogvédelme terén is: minden esetben értesíteni kell őket kényszerítő intézkedés elrendeléséről, illetve akkor, ha a pszichiátriai beteg adat-megismerési jogát korlátozták. Nagyon hatékony jogvédelmi forma lehet, hogy a kötelező pszichiátriai kezelést elrendelő bírósági eljárásokban a betegjogi képviselő is képviselheti a beteget.” 62*

Az egészségügyi törvény által bevezetett intézmény meghonosodott hazánkban, ezt bizonyítják a Betegjogi Koordinációs Tanács adatai(!) is, amelyek szerint a tavalyi év folyamán több mint 5000 alkalommal keresték meg panaszos ügyeikkel a képviselőket a betegek, illetve hozzátartozóik, és sokkal több panasszal fordultak a képviselőkhöz, mint amennyi az ő jogosítványuk.

60* 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről 30-34.§
61* Kőszegfalvi Edit: Egészségügyi Jogi Kézikönyv. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. 91-94. o.
62* Heuer Orsolya: Konfliktuskezelés a betegjogi sérelmeknél. LEGE ARTIS MEDICINAE 2001; 11 (1): 81. o.

„Kétségtelen, hogy még hatékonyabban tudnák képviselni a betegek érdekeit, ha többen lennének. Két európai példa: a kb. 5,2 milliós populációjú Finnországban több mint 2000 betegjogi képviselő működik. Angliában nem ismerős ez az intézmény, de úgyszintén minden kórházban van egy ún. complaint manager, azaz panasz ügyintéző.” 63*

Panasztétel
Az egészségügyről szóló törvény alapján a beteg jogosult az egészségügyi ellátással kapcsolatban az egészségügyi szolgáltatónál, illetve fenntartójánál panaszt tenni.
Az egészségügyi szolgáltató, illetve a fenntartó köteles a panaszt kivizsgálni, és ennek eredményéről a beteget 10 munkanapon belül írásban tájékoztatni. A panaszjog gyakorlása nem érinti a betegnek azon jogát, hogy a külön jogszabályokban meghatározottak szerint – a panasz kivizsgálása érdekében – más szervekhez forduljon. Erre a körülményre a szolgáltató köteles a beteg figyelmét felhívni.
A törvény szerint a panaszkivizsgálás menetét helyi szabályzatban kell rögzíteni (a beteg a panaszbeadványt hol adhatja be, ki vizsgálja ki a panaszokat, milyen eljárási rend keretében, hogyan értesítik a betegeket a vizsgálat eredményéről). A betegeket az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor tájékoztatni szükséges az intézmény panaszkivizsgálási eljárásáról.

Etikai bizottság
A fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekben kórházi etikai bizottság működik a törvény szerint. A kórházi etikai bizottság feladata a betegjogok érvényesítésében való közreműködés és az intézményen belül felmerülő etikai ügyekben való állásfoglalás. 65*

A beteget az intézménybe való felvételkor tájékoztatni kell, hogy joga van az etikai bizottsághoz fordulni. A bizottság szükség szerint ülésezik, de minimum évente 4 alkalommal.

A bizottság a beteg kezdeményezésére 30 napon belül állást foglal az eléje terjesztett ügyben. Ha a bizottság megállapítja, hogy az ügyben hatósági intézkedésre vagy kamarai eljárásra van szükség, megkeresi az illetékes hatóságot, illetve kamarát a szükséges intézkedések megtétele érdekében.

Az etikai bizottság tehát jól kiegészítheti a betegjogi képviselők munkáját, de a bizottság csak a nevében bizottság, mivel ügydöntő hatásköre nincs, csak konzultatív, tanácsadó testület, fórum a felvetődő etikai kérdések nyílt, kötetlen megbeszélésére.

63* Dr. Fábián Titusz: A betegjogok érvényesítése a gyakorlatban. www.szoszolo.hu
64* 1997. évi CLIV. Tv. 29.§ (1)
65* 1997. évi CLIV. Tv. 156.§

Közvetítői eljárás /mediációs eljárás/
Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló 2000. évi CXVI. Törvény rendelkezik a közvetítői eljárásról, amelynek lényege és célja az egészségügyi szolgáltató és a beteg között a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli rendezésének elősegítése, a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítése.
Az eljárás lefolytatását kérheti a beteg vagy annak hozzátartozója is. A kérelmet a lakóhely, illetve az egészségügyi szolgáltatás helyéhez legközelebb eső területi igazságügyi szakértői kamaránál kell előterjeszteni, a kamara küldi tovább a kérelmet a másik félnek. A közvetítői eljárás lefolytatására azonban csak akkor kerül sor, ha ahhoz a másik fél – a szolgáltató is hozzájárul.

„A közvetítői tanácsok felállítása – amely tulajdonképpen egy külön intézményi háttérrel nem rendelkező lista – tovább erősíti az egyeztetés útján történő konfliktusmegoldás kultúráját Magyarországon. A beteg emberi méltóságában ért sérelmei, a nem megfelelő bánásmódban részesítés, vagy a konkrét, illetve nem vagyoni károkozás miatt erkölcsi vagy vagyoni elégtételt szerezhet. Nem csak és nem kifejezetten az úgynevezett műhibaperek elkerüléséért: azt szeretné, hogy állapítsák meg, nem megfelelő magatartást tanúsítottak vele szemben, és ne történhessen meg mással az, ami vele megtörtént.”66*

Sajnálatos módon, ez a rendkívül civilizált intézmény egyáltalán nem tudja betölteni szerepét Magyarországon. Kevesen fordulnak ide, és még ritkább a megegyezés. Az egyezséghez arra van szükség, hogy az intézmény elismerje, alkalmazottja hibázott és megegyezzenek egy mindkét fél számára elfogadható kártérítési összegben. Megegyezések mégis ritkán születnek, holott ez a megoldás a beteg és a kórház szempontjából is sokkal kényelmesebb, olcsóbb, gyorsabb, és a titoktartási kötelezettség védi a kórház és az adott orvos hírnevét.

66* Heuer Orsolya i.m. 81. o.

Polgári peres út
Amennyiben valamely vagy esetleg több orvosi kezelés hibás vagy késedelmes volt és ettől számítva 5 év még nem telt el, akkor a beteg polgári pert indíthat a gyógykezelést végző intézmény ellen. A betegnek egy esetleges perben azt kell bizonyítani, hogy a jelenlegi állapota és az azt megelőző hibás orvosi intézkedések között okozati összefüggés van. Ezt célszerű előzetesen orvos-szakértővel tisztázni. A per a Polgári Törvénykönyv szabályai értelmében dől el. A Ptk. 339. § alapján: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.
Az egészségügyi intézmény illetve a háziorvos akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható.

Egyes vélemények szerint viszonylag kevés műhibaper van Magyarországon, de azok meglehetős publicitás mellett zajlanak, ezért tűnik számuk magasabbnak. Más források szerint a betegjogok elterjedése óta megnőtt a peres eljárások száma és az igényelt kárösszegek is emelkedtek: évente 300 új kárigényt jelentenek be, 200 pert zárnak le, egy-egy megítélt kártérítés összege 4 millió forint, de vannak több tízmilliós igények is. A biztosítók csak 5 millió forintig állják a számlát – feltéve, hogy az adott intézmény rendelkezik biztosítással – és ha a bíróság magasabb összeget ítél meg, azt a kórháznak kell kigazdálkodnia, ami akár csőd közeli helyzetet is előidézhet. 67*

Egyes európai országok /Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország/ az egészségügyi ellátással kapcsolatos kártérítés szempontjából az un. Felelősséget nem kutató (no fault) rendszert követik, melynek lényege, hogy a betegnek lehetősége van kártérítést kérnie az egészségügyi ellátás során elszenvedett kárért, tekintet nélkül arra, hogy történt-e valójában mulasztás, hiba vagy gondatlanság az ellátó személyzet részéről. Azaz, az ellátás során megsérült, károsodott betegek mindenképpen kártérítést kapnak, függetlenül az egészségügyi szolgáltató felelősségétől. Hátránya a rendszernek, hogy nem olcsó és csak a kártérítést oldja meg, de nem motiválja az orvosokat a hiba kiküszöbölésére. Előnye viszont, hogy csökkenti a gyógyításban egyébként is magas stresszhatást. 68*

Hazánkban is vannak már ilyen jellegű kezdeményezések, felmerült, hogy az intézményeknek egy közös biztosítási alapot kellene létrehozniuk: egy kockázatkezelő alap segíthetne abban, hogy az orvos és az intézmény is nagyobb biztonságban legyen. /És talán a beteg is!/

67* Dr. Fábián Titusz: i.m.
68* Dr. Kovács József: i.m. 606. o

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat /ÁNTSZ/
A Magyarországon működő orvosok az ÁNTSZ felügyelete alá tartoznak. Ha az orvos elsősorban szakmai és nem etikai hibát követett el, a betegek az ÁNTSZ-hez fordulhatnak a panaszaikkal.

Magyar Orvosi Kamara /MOK/
A MOK az orvosok szakmai érdekképviseleti köztestülete. Etikai és fegyelmi ügyben fordulhat a beteg az Orvosi Kamarához. Ez az orvos etikai, fegyelmi elmarasztalásához vezethet, de nem kártérítésre irányuló eljárás. A Magyar Orvosi Kamara etikai vétség gyanúja esetén etikai eljárást folytat le. A törvény alapján vétség az orvosi foglalkozás szakmai szabályainak, valamint a MOK etikai statútumában foglalt orvosetikai szabályoknak a vétkes megszegése .70*

Amennyiben a kérelmező nincs megelégedve sem az első, sem a másodfokú kamarai etikai bizottsági eljárás eredményével, akkor lehetősége van polgári perre. Az eljárásra a Polgári Törvénykönyv szabályai vonatkoznak. 71*

Közigazgatási kérelemmel fordulhat a beteg az intézmény felügyeleti szervéhez, illetőleg az Egészségügyi Minisztériumhoz, amely a kártérítés jogalapjától függetlenül megvizsgálhatja az adott egészségügyi intézményben folytatott gyógykezelést.
Amennyiben a gyógykezelésben részt vevő orvos illetve egészségügyi dolgozó súlyosabb kötelezettségszegésének alapos gyanúja merül fel, lehetőség van büntető feljelentést tenni.72*

Mivel az élethez, egészséghez fűződő jog a magyar Alkotmányban az alapvető állampolgári jogok között szerepel, ezért a betegjogok érvényesülésének bizonyos elemei az Állampolgári Jogok Országos Biztosának hatáskörét is érintik. Az országgyűlési biztoshoz (Dr. Lenkovics Barnabás, helyettese Dr. Takács Albert) bárki fordulhat, a kérelem benyújtása azonban csak akkor lehetséges, ha a kérelmező a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az állampolgárok panaszaikat írásban és szóban nyújthatják be. 73*
Hazánkban az egészségügyi ellátással kapcsolatos panaszok vizsgálatán túl az ombudsmannak számos feladata van, és orvos-szakmai kérdéseket nincs joga megítélni.

69* A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe, 1998. http://www.kamara.fogorvos.hu/etikai/
70* 1994. évi XXVIII. Tv. a Magyar Orvosi Kamaráról
71* 1952. évi III. Tv. ; 1959. évi IV. Tv.
72* 1973. évi I. Tv. a büntetőeljárásról
73* 1993. évi LIX. Tv. az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról

Civil szervezetek
Adott panasz esetében a civil szervezetek is sokat segíthetnek, tanácsért, tájékoztatásért, útbaigazításért mindenképpen érdemes hozzájuk fordulni. A Szószóló Alapítvány Betegjogi Konzultációs Központja és a Társaság A Szabadságjogokért /TASZ/ általánosan betegjogokkal foglalkozik, és rajtuk kívül számtalan, egyfajta betegségtípusra specializálódott egyéb szervezet működik még (van külön szervezete a rákbetegeknek, az asztmásoknak, a pszichiátriai betegeknek, a fogyatékkal élőknek stb.) .74*

74* Szószóló Alapítvány a Betegek Jogaiért www.szoszolo.hu ; Társaság a Szabadságjogokért www.c3.hu/~hclu/

„Törvények, melyeknek nem szereznek érvényt, megszűnnek

törvények lenni, és jogok melyeket nem védenek meg,

eltűnnek.”.

/ Thomas Moriarty /

VI. A betegjogok érvényesülése a gyakorlatban

Az 1998-ban hatályba lépett egészségügyi törvény -döntő változást hozott a hazai jogalkotásban. Huszonöt év után olyan törvény született, amely a betegjogok tekintetében európai szemléletű, melyben a beteg döntési szabadsága meglehetősen széles körű, szellemében és számos részletében megfelel az európai országok hasonló törvényeinek is mintául szolgáló Amszterdami Deklarációban támasztott követelményeknek.
Ugyanakkor a betegjogok nem jelentenek többletet az alkotmányban foglalt alapjogokhoz képest. Megfogalmazásuk azt tisztázza, hogyan élhet alkotmányos jogaival a gyógykezelésre szoruló állampolgár az egészségügyi ellátás speciális feltételei között. A szabályozásban kulcsszerep jut az egyén autonómiájának, a törvény rendelkezései lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy a beteg az orvos partnere legyen a gyógyítása, ellátása során, a jogok érvényesítése megakadályozhatja, hogy a modern orvostudomány személytelen iparággá alacsonyodjék le.

A törvényalkotók célja
A betegjogok deklarálása a beteg-intézmény kapcsolat humanizálását szolgálja, azt kívánja elősegíteni, hogy a beteg egyenrangú partnere lehessen az ott dolgozóknak.
„Segíti a beteget abban, hogy

• az őt kezelő team felelős résztvevője legyen,
• elvárhassa a teamtől jogainak tiszteletben tartását,
• ő is tiszteletben tarthassa az egészségügyben dolgozók jogait,
• ismerje és tartsa tiszteletben azokat a szabályokat, amelyek saját és betegtársai gyógyulásához szükségesek.” 75*

A törvényi szabályozás olyan közös mércét jelent, amelyhez a beteg és az őt ellátók is tartani tudják magukat,

-csökkentve ezzel a beteg kiszolgáltatottságát a kórházi bürokráciával szemben, és
-csökkentve a kórházi személyzet kiszolgáltatottságát a hierarchikusan szerveződő egészségügyi rendszerben.

Annak világos megfogalmazása, hogy a beteg mit várhat el az őt kezelő team tagjaitól, egyben körülhatárolja azt is, hogy mi az, ami nem várható el. Védve ezzel az egészségügyi személyzetet is a beteg nem megalapozott igényeitől, a felesleges pereskedéstől is.

75* A paragrafus egészségügyi mankója. Egészségügyi menedzsment 2004. január-február 36. o.

A betegjogi megközelítéssel kapcsolatos kételkedések
A törvényt megszületése óta sok bírálat érte.
Az orvostársadalom szerint a jogszabály csak a betegek jogaival foglalkozik részletesen és kiemelten, az orvosok jogai háttérbe szorulnak, a betegjogi képviselő jogintézményre pedig nincs felkészülve a társadalom. Sokan úgy érzik, hogy a jogi nyelv használata megrontja az intézmény-beteg viszonyt, ellenségessé teszi a bizalmi légkört.
Meg kell azonban állapítanunk, hogy „a jogok rögzítése nem valakik ellen, hanem valakiknek a védelmében szükséges. Mivel a legkiszolgáltatottabb helyzetben a beteg van, és a jogokat mindig a kiszolgáltatottabb fél oldaláról szokás megfogalmazni (ráadásul a jobb pozícióban lévő fél oldalán még, mint kötelesség is megfogalmazásra kerül), ezért került előtérbe a betegjogi megközelítés.” 76*

Komoly probléma, hogy a törvényben sok helyütt hiányoznak a jogszabályok megvalósíthatóságának feltételei, a szabályok betartása és kikényszeríthetősége gyakran aggályos és konfliktusokhoz is vezethet. Nincsen megfelelően körülhatárolva a tájékoztatás módja, nincs konkrétan részletezve a kapcsolattartás joga és annak korlátai, amely adott esetben zavarhatja a kórházban folyó munkát.

Egészen máshogy érvényesülnek a betegjogok a tényleges alkalmazásuk során, mint papíron, előfordulhat, hogy a jogszabályok nem teljesen megvalósíthatóak a napi orvosi gyakorlatban. Magyarországon a gondozás, ápolás, ellátás tárgyi feltételei –kevés kivételtől eltekintve- igen szegényesek, sok betegjogot csak az adott egészségügyi intézmény műszaki és infrastrukturális feltételeinek függvényében lehet teljesíteni.
A szabad orvos- és kórházválasztás joga is csak elméletben biztosított, a valóságban számos vidéki rendelőben egyetlen orvos látja el a betegeket – az elfogadás kényszere vagy a távoli utazgatás költsége választásának dilemmájával. 77*

76* u.o:37. o.
77* Dr. Fábián Titusz: Betegjogok érvényesítése a gyakorlatban. www.szoszolo.hu

Dr. Takács Albert helyettes ombudsman betegjogi vizsgálata
Szinte átláthatatlan a betegjogok hálózata, a legtöbb szabály olyan bonyolultan fogalmaz, hogy alkalmatlan a mindennapi életben való eligazodáshoz. A beteg, orvos, jogvédő egyaránt belenyugszik a sokszor kaotikus helyzetbe, amelyben senki nem tudja, kinek mi a joga és mi a kötelessége- derült ki többek között a helyettes ombudsman vizsgálódásai során.78*

• Következzenek most a már sokat látott jogtudort is megdöbbentett esetek következtetései, megállapításai:
• a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, az önrendelkezéshez és a tájékoztatáshoz való jogot szinte naponta megsértik a kórházakban;
• számos egészségügyi intézményben a súlyos betegek fájdalomcsillapításáról sem gondoskodnak megfelelően;
• a betegjogi képviselői rendszer nem működik „rendeltetésszerűen” és több kórházban a normális munkavégzés elemi feltételei sem adottak;
• a betegnek magával kell vinnie a kórházba megszokott gyógyszereit, mert korántsem biztos, hogy azt a kezelése idején az intézményben megkapja.

A helyettes ombudsman megállapította, hogy a szűkös büdzsével nem magyarázhatóak a kórházakban tapasztalt esetek. Készülő ajánlásában a fő hangsúlyt az ellátáshoz való jog érvényesülésére helyezi majd, mert „az a gyógyító, aki megsérti ezt a szabályt, nem csupán morális, hanem szószerinti értelemben is bűnt követ el. A munkakörében elkövetett gondatlan veszélyeztetés kategóriájába tartozó tettnek pedig súlyos szankciókkal kell járnia.” 79*

Mára már tudjuk, hogy megfeneklett az általános ombudsman betegjogok érvényesülésével kapcsolatban indított vizsgálata, mivel a kórházak sorra megtagadják a vizsgálat folytatásához szükséges adatok átadását. Ezzel jogszerűen járnak el, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint ugyanis az ombudsman nem jogosult a különlegesen védettnek számító egészségügyi adatok kezelésére, tehát nem nézhet bele a beteglapokba, nem ismerheti meg az orvosi dokumentációt – csak az érintettek személyes hozzájárulásával. 80*

78* Van-e kiút a betegjogok hálójából? Az ombudsman aggódik, a betegjogi képviselő türelemre int. KÓRHÁZ XI. évfolyam. 2004. november. 7. o.
79* Van-e kiút a betegjogok hálójából? i.m. 7. o.
80* Adatvédelem gátolja a betegjogi ellenőrzést. www.magyarhirlap.hu

Országos beszámoló a betegjogi képviselői munkáról
A betegjogi képviselők munkafeltételeit részben a kórházak, részben a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány teremti meg. A dologi költségek fedezetére kapnak ugyan költségtérítést, de ennek mértéke sokszor nem elégséges.
A betegek információs táblákról és írásos betegtájékoztatókból szerezhetnek tudomást a betegjogi képviselő létéről és arról, miként léphetnek kapcsolatba vele. A nagyobb intézmények könnyebben tudtak megfelelő helyiséget és infrastruktúrát biztosítani a betegjogi képviselet ellátásához; a kis kórházakban a tárgyi feltételek még az ügyfelek elkülönített fogadását sem teszik lehetővé. A speciális helyzetben lévő megyékben, ahol több kis kórház működik, a területi szétszórtság miatt nehéz heti rendszerességgel biztosítani az ügyfélfogadást.

Fontos a kompetenciahatárok megtartása, mert a betegjogi képviselet egyik legnagyobb veszélye a beolvadás. A mediátori szerepvállalás csak a beteg és az egészségügyi szolgáltató között valósulhat meg; az a betegjogi képviselő végzi jól a dolgát, aki az egészségügyi dolgozók és a menedzsment között nem közvetít, semmilyen jószolgálati szerepet nem tölt be.

A megkeresések jelentős része a képviselő feladatkörébe nem tartozó, úgynevezett „orvos-szakmai” probléma.

2001 óta minden évben összesített felmérés készül az országosan működő 52 betegjogi képviselő megkereséseiről, a betegjogi sérelmek „összetételéről”, a betegségcsoport szerinti megoszlásról és a megkeresések elintézéséről. A kimutatás társadalom előtti nyilvánossága biztosított. Országos szinten egy év alatt több mint 5000, a fővárosban több mint 2000 beteg keresi fel a betegjogi képviselőket, s ez a szám évről-évre 20 százalékos emelkedést mutat. 81*

A 2001-2003-ig tartó betegjogi képviselői munka három éves összegzése alapján elmondható, hogy a rendszer működőképes, a törvényben megfogalmazott rendeltetését betöltötte, sőt az egészségügyi szolgáltatást megkereső betegek részéről egyre nagyobb az igény a képviseleti tevékenységre. A következőkben megjelenő ábrák jól szemléltetik a változás irányát vagy az egyes területeken évek óta visszatérően megjelenő problémákat. 82*

81* Van-e kiút a betegjogok hálójából? i. m. 7-8. o.
82* Forrás: Dr. Felméray István: Beszámoló a betegjogi képviselők 2003. évi munkájáról./ Betegjogi Koordinátori Tanács/

A dokumentált megkeresések megoszlása

1. sz. ábra

A fekvőbeteg ellátó intézmények kiemelt helye annak tudható be, hogy a fogadóórák a kórházakban vannak, így az itt ápolt betegek könnyebben megtalálják a betegjogi képviselőt, mint a más területen egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők. Ugyanakkor jól látható, hogy növekedett a szakrendelésből és alapellátásból érkező megkeresések száma is. [1. sz. ábra]

A betegjogi konkrét panaszok elemzése során sajnálatos módon kell megállapítani, hogy 2003. évben is az emberi méltósághoz való jog megsértése áll az első helyen, de szorosan követi az egészségügyi ellátáshoz való jog, és a tájékoztatáshoz való jog jegyében a dokumentáció megismerése jogának a kiemelt panaszolása.
Az egészségügyi szolgáltatók a marasztaló bírósági ítéletek ellenére sem veszik tudomásul, hogy az egészségügyi adat a beteget illeti meg, és kérésére kötelesek azt a rendelkezésére bocsátani.
Noha az önrendelkezési jog megsértése csak a megkeresések 4%-át teszi ki, ugyanakkor a tájékoztatás jogsérelme -/mely generálja az önrendelkezéshez való jog gyakorlását is/- igen magas számot képvisel a megkeresések között. [2. sz. ábra]

Betegek által panaszolt betegjogsértések megoszlása


2. sz. ábra

Az, hogy a betegek többsége a betegjogi képviselőtől szeretne tájékoztatást kapni a betegjogokról, bizonyítja, hogy az egészségügyi szolgáltatók nem fordítanak kellő hangsúlyt erre -az egészségügyi törvényben is kiemelt helyen szerepeltetett kötelezettségükre. Sok esetben a betegjogi képviselő feladata ki is merül a tájékoztatás megadásával.

A megkeresések körében egyre jobban előtérbe kerül, hogy a panaszosok megbízást is adnak a betegjogi képviselőnek, hogy helyettük a vélelmezett betegsérelem kapcsán járjon el.

Sajnálatos módon az összes bejelentés 13%-át anonim megkeresések teszik ki. A betegek egy része fél attól, hogy ha az őt megillető betegjogok be nem tartása, vagy sérelme miatt panasszal él, akkor e miatt egy későbbi kezelés során hátrányba kerül. Az anonim megkeresés természetesen behatárolja, hogy a betegjogi képviselő a jogsérelem folytán hogyan, milyen eredménnyel tud eljárni. [3-4. sz. ábra]

A megkeresések jellege szerinti megoszlás

3. sz. ábra

4. sz. ábra

A korábbi évekhez képest új tendenciaként értékelhető, hogy a betegjog vélelmezett sérelmének a kivizsgálásában az érintett igen jelentős számban vesz részt (a panaszok 47%-ában). A beteg számára is kedvezőbb, ha a panaszával érintett személy ad közvetlen választ, amely sok esetben maga után vonja a sérelem gyors orvoslását is. Természetesen változatlanul igen jelentős még az az ügyszám, amikor az intézmény vezetője vizsgálja ki és intézi el a panaszügyeket. Különösen jelentős az orvos-igazgató bevonása, ennek oka azonban az, hogy a betegpanasz kivizsgálása a jogszabály erejénél fogva az orvos-igazgató hatáskörébe tartozik. A tulajdonosok igen kis számban vesznek részt a panaszügyek kivizsgálásában, és alacsony a külső megkeresések száma is.

2003-ban az elintézett megbízásos esetek 55%-ában, 2002-ben 57%-ában, 2001-ben 60%-ában történt pozitív döntés a beteg javára. [5-6. sz. ábra]

A panaszos ügyek sorsa

5. sz. ábra

Az elintézett megbízásos esetek analízise

6. sz. ábra

Panasztevők szakterületek szerinti megoszlása

7. sz. ábra

A betegcsoport szerinti megkeresések területén nem változott a helyzet: változatlanul első helyen a pszichiátriai betegek panaszbeadványai szerepelnek. Ez indokolja, hogy kiemelt szerepet kell kapnia a pszichiátriai betegek betegjogi képviseletének, -akár speciális betegjogi képviselők beállításával és képzésével. Különös hangsúlyt kell fektetni a személyes szabadság korlátozására vonatkozó betegjogi előírásokra, hiszen itt kiemelt szereppel, külön jogosítványokat biztosít a jogszabály a betegjogi képviselőnek.
Csökkenő tendenciát mutat a sebészeti ellátások kapcsán benyújtott panaszügyek száma, de a belgyógyászati, illetőleg a háziorvosi panaszügyek száma még mindig számottevő. [7. sz. ábra]

Betegjogi megkeresések Hajdú-Biharban
A személyiségi jogok és az adatvédelmi szabályozások megakadályoztak abban, hogy a betegjogok érvényesülése tekintetében mélyreható vizsgálatot végezzek a debreceni gyógyító intézményekben. Így csak az összesített statisztikai adatok képében, és a jogőröknek megbízást adó betegek ’élményein’ keresztül nyújthatok sokszorosan szűrt képet ennek az új jogosítványnak az életképességéről.

Megyénk betegjogi védelmét két képviselő látja el –a terület egészségügyi szolgáltatása teljes spektrumának a felölelésével.

1. I.) Kristóf Péter felügyeli:
   • Hajdú-Bihar megye városi ANTSZ-ek illetékességi területével megegyező kistelepülések alapellátását és járóbeteg szakellátását; valamint a
   • Berettyóújfalui Területi Kórház 600 ággyal, és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Klinikája 2000 ággyal rendelkező fekvőbeteg intézményeit.
2. II.) Borsányiné Dr. Nagy Ilona felelős:
   • Debrecen valamennyi alap-és szakellátást nyújtó rendelője és az ANTSZ debreceni területi illetékességével megegyező kistelepülések alapellátásának és járóbeteg szakellátásának a betegjogi felügyeletéért; és a
   • Hajdú-Bihar megyei Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet 2000 ággyal rendelkező fekvőbeteg intézményéért.

A jogőrök tevékenységüket félállásban, megbízásos szerződéssel látják el; munkáltatójuk az Országos Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány - 13 kuratóriumi taggal és 8 fős apparátussal. 83*

A havi 80 órából 56 órában ügyfélszolgálati fogadást látnak el, a maradék óraszámot pedig az illetékességi terület bejárására fordítják.

Tevékenységük meghatározóan kettős funkció: panaszkivizsgálás és az egészségügyi személyzet jogvédelmi oktatása. A megkeresések nagyobb része orvos-szakmai természetű, amely a panaszos megítélése szerint általában orvosi műhibát feltételez. Ennek eldöntésére az ANTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézete által hivatalosan kirendelt orvosszakértő hivatott. A sérelmek másik része orvosetikai jellegű, amikor is azok a morális jogok sérülnek, melyeket az egészségügyi törvény az előzőekben bemutatott módon nevesít és szabályoz, s ezek jelentik a betegjogi képviselők igazi szakmai kompetenciáját.

Az országban elsőként a Debreceni Egyetem Klinikáján igényelhetik jelnyelvi tolmács segítségét a hallássérült betegek.
Hajdú-Bihar megye 2004. évi betegforgalmi adatai az országos értékelésnél megállapított jelenségeket mutatják: 84* [8-9. sz. ábra]

A dokumentált megkeresések megoszlása (2004-es év)

8. sz. ábra

83* A Közalapítvány székhelye: 1051 Budapest, Akadémia u. 3.
Levelezési címe: 1122. Budapest, Városmajor u. 48/B.; Telefon: 06-1-224-0860. weboldal: www.jogvedok.hu
84* Forrás: Hajdú-Bihar megyei betegjogi képviselők

Betegek által panaszolt betegjogsértések megoszlása (2004-es év)

9. sz. ábra

A leggyakrabban sérülő betegjogok – alulnézetből

Az emberi méltóság jogi és etikai aspektusai
Az emberi méltósághoz való jogot az alkotmány az alapvető jogok és kötelességek című fejezete élén, minden ember veleszületett jogaként deklarálja. Az alkotmánybíróság működésének kezdete óta rendszeresen foglalkozik ezen alapjog értelmezésével, és „az általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának tekinti. Eszerint az emberi méltósághoz való jog „…»anyajog«, azaz olyan szubszidiárius 85* alapjog, amelyet mind az alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.” 86*

85* Helyettesítő funkciót, illetve sorrendiséget jelent; akkor jön szóba, ha más alkotmányos alapjog sérelme nem állapítható meg.
86* Az alkotmánybíróság 8/1990. (IV.23.) határozata

Majd később, egy ugyancsak korai alkotmánybírósági határozatban megtöltött tartalom szerint: „az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva … az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltóság az emberi élettel együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan.” 87*

Az egészségügyi törvény kiemelten foglalkozik az emberi méltóság kérdésével, mivelhogy már a céljai között is deklarálja, hogy feladatának tekinti a betegek emberi méltóságának, önazonosságának, önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlansága feltételeinek megteremtését.88*

Tehát a beteg az emberi méltósághoz való joga alapján soha nem tekinthető a gyógyítás puszta tárgyának az ellátás során. Mégis képzeljünk el most egy várakozókkal teletömött, zsúfolt belgyógyászati vagy szemészeti rendelőt; lépjünk be egy lepedőkkel éppen csak elválasztott nőgyógyászati vagy reumatológiai vizsgálóhelyiségbe; képzeljük bele magunkat annak a pszichiátriai nőbetegnek a helyzetébe, akit egy férfi-ápoló mosdat; gondoljuk végig a nyolcágyas kórteremben eltöltött betegsorsot. Vizsgáljuk meg például azt a helyzetet, amikor a szakrendelésen 7 órában 100 beteget kell ellátni: a 420 percből 4.2 perc áll rendelkezésre egy-egy orvos-beteg találkozásra, kommunikációra, vizsgálatra és tájékoztatásra. Vajon mennyire türelmes az aznap századik betegét fogadó orvos és asszisztensnője? Mennyi energiája maradt arra, hogy betegeit kifinomult kedvességgel kezelje? Milyen minőség jár itt együtt az emberi élettel?!

87* Az alkotmánybíróság 64/1991. (XII.17.) határozata.
88* 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről, 1.§ c.)

Egészségügyi intézményrendszerünk kevéssé kedvez a betegek emberi méltósága tiszteletben tartásának, az egészségügyi gépezetbe kerülő páciens ki van szolgáltatva az alább felsoroltak néhányának, esetleg nagy részének:

• az egészségügyi dolgozók elégedetlenségének, frusztráltságának, kiégésének;
• a sok-sok órás ügyeletben szellemileg és fizikailag teljesen elfáradt, de még mindig dolgozó orvosnak és nővérnek;
• a tájékoztatás módjának;
• a sok párhuzamos vizsgálatnak;
• az indokolatlan laboratóriumi vizsgálatnak;
• a túlbiztosított gyógyszerelésnek;
• a szükséges beavatkozás, gondozás elmulasztásának;
• a tisztálkodási eszközök hiányának;
• az illemhelyek és mosdók áldatlan állapotának;
• az ide-oda küldözgetésnek;
• a hálapénz gyakorlatának,
• az orvosképzésben és továbbképzésben részvevő hallgatói vizsgálatoknak;
• a merev feudális hierarchiának, az ordibáló főorvosi vagy professzori viziteknek;
• a nyilvánvaló protekciós gyakorlatnak;
• az intézmények labirintusainak, a tájékozódás hiányának;
• a várakozás teljes bizonytalanságának.

Az orvos felelőssége a tájékoztatás elmulasztásáért
A páciensek leginkább az információkban szenvednek hiányt. A legtöbb beteg csak akkor panaszkodik a tájékoztatáshoz való jog megsértéséről, ha ebből egyéb hátránya is származott, pedig ez önmagában is jogsérelmet eredményez. Az egyes betegjogok egymással összefüggnek, így ha a beteg nem kapja meg a megfelelő tájékoztatást, akkor önrendelkezési jogát sem tudja megfelelően gyakorolni, képtelen meghatározni, hogy mely ellátásokhoz járul hozzá, melyeket utasít vissza.
Az ellátás legnagyobb problémája, hogy nincs idő a betegre, nem tájékoztatják megfelelően, így az orvosok döntenek a páciens helyett. Pedig az amerikai és a német kortárs joggyakorlat hatására Imre József professzor már az 1917-1918-as tanévben a kolozsvári egyetemen tartott „Orvosi-ethika” című előadásai alapján összeállított könyvében így ír erről: „Több kevesebb kockáztatás nélkül a gyógyítás sem megy; …a beteg beleegyezése nélkül ezt soha nincs jogunk megtenni. Hogy némely műtét következéseinek pontos megismertetése esetleg a beteg baját, lelki izgalmait, félelmét szaporíthatja, azt feltehetjük, de ez nem változtat az orvos kötelességén. Kegyetlenségnek mondják némelyek, hogy ilyen módon mintegy a beteget kárhoztatják arra, hogy döntsön saját élete vagy halála felett, de végre is kinek a joga másnak ez a döntés?” 90*

A tájékoztatáshoz való jog kimondja: „a beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra.”(13.§). Az orvos és a beteg rendszeres és őszinte beszélgetései alatt végül is el kell hangoznia mindennek, ami a beteget érdekli, vagy amit tudnia kell, hogy aktív módon részt vehessen saját kezelésében. A tájékoztatásnak a beteg számára érthető nyelven kell elhangoznia, kerülve a csak szakemberek számára érthető orvosi terminológiát.

89* Blasszauer Béla: Egy kísérleti program hazai és külföldi visszhangja www.szoszolo.hu
90* Imre József (1925) i.m. 116. o. In.: Dr. Kovács József (1999) i.m. 152. o.

Fontos kiemelni, hogy önmagában sem az orvosi beavatkozásba beleegyező nyilatkozat megléte, sem pedig az információk elhangzása nem elégíti ki a ’tájékozott beleegyezés’ kritériumait. A felmérések azt mutatják, hogy „a nyilatkozat aláírása valójában inkább tekinthető puszta adminisztrációnak, mint tudatos beleegyezésnek.”91* Az orvos-beteg viszony már bemutatott új modellje értelmében a tájékozott beleegyezés „a beteg által adott önkéntes, szabad és informált felhatalmazás” az orvos által tervezett beavatkozás elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy az orvosi szakmai szempontokkal együtt a beteg vágyai, értékei és filozófiája is megjelenhet egy beavatkozás kiválasztásában, miközben megvalósulhat az ember autonómiája tiszteletének az elve is.

A doktrína négy évtizedes külföldi és néhány éves magyarországi gyakorlata több problémát is felvet.

• Az orvosi gyakorlatban történő teljes megvalósulását sokan illúziónak tartják;
• A jelenlegi szabályozás nem nyújt lehetőséget arra, hogy az orvos mérlegelje, adható-e teljes felvilágosítás a súlyos betegnek, vagy humánus okok miatt esetleg mellőzhető a tájékoztatás;
• A törvényi megfogalmazás rendkívül tágan határozza meg a tájékoztatási kötelezettséget: bár a követelményeket a bírói gyakorlatnak kell majd kitöltenie, a mulasztás okán már most az orvoson van a bizonyítási teher, s csak nagyon szűk körben lesz képes az egészségügyi szolgáltató a felelősség alól kimenteni magát. Ez az oka annak, hogy jelenleg a hazai egészségügyi szolgáltatók jelentős részének a felelősségbiztosítása a tájékoztatás elmulasztásával okozott károkra nem terjed ki, mert a biztosítók úgy ítélték meg, hogy túlságosan kockázatos az így okozott károk megtérítését átvállalni.
• Fentiek értelmében az egészségügyi szolgáltató egyre több peres ügyet kénytelen finanszírozni, melynek következtében az egészségügy amúgy is szűkös költségvetésének jó része jogorvoslatra fordítódik majd.

91* Társaság a Szabadságjogokért (2002) i.m. 42. o. www.tasz.hu
92* Dósa Ágnes: Az orvos felelőssége a tájékoztatás elmulasztásáért. LEGE ARTIS MEDICINAE 2002; 12 (1): 57-59. o.

Esettanulmányok
A következőkben bemutatott dokumentumok egyedi esetek, általános érvényű következtetést nem célszerű levonni belőlük, mint ahogyan nem tették ezt azok a betegjogi képviselők sem, akik mérlegelés, tapasztalatcsere céljából, esetmegoldási példaként a szakmai és a társadalmi nyilvánosság számára közreadták ezeket. 93*

SZAKRENDELŐBEN
Esetismertetés:

Középkorú hölgy a kórház nőgyógyászati ambulanciáját 10:45-kor, a számára előjegyzett időpontban kereste fel. Egy órányi türelmes várakozás után sem szólították vizsgálatra. Időnként ugyan a rendelőből fehérköpenyesek jöttek-mentek, de csak a várakozó betegek száma nőtt. Délben a szakrendelő személyzete ebédelni ment, majd fél óra elteltével visszatértek, és az aznapi ebéd ehetetlenségét taglalták. 12:45-kor kinyílt a rendelő ajtaja, és az asszisztens hangosan kiáltotta a páciens nevét a folyosón.
A rendelőben a vizsgálószék úgy volt elhelyezve, hogy azt a helyiség többi részétől nem választották le, így a vizsgált személyt bárki ide belépő láthatta. A nőgyógyászati vizsgálat elkezdődött, de ekkor megjelent a szomszéd szakrendelő két dolgozója, és hangosan beszélgetni kezdtek. A beszélgetésükbe a vizsgálatot végző orvos is bekapcsolódott. A vizsgálatot követően a páciens felöltözött, és helyet foglalt, hogy az orvosával megbeszélhesse a további teendőit. A megbeszélés során az orvos mobiltelefonja két ízben csörgött, és az orvos azonmód le is tárgyalta az éppen folyamatban lévő lakásfelújításból adódó problémákat. E közben felírta a szükséges gyógyszert, majd az asszisztens átadta az ellátásról szóló dokumentumot, és nyomatékosan közölte, hogy a vizsgálat befejeződött. A középkorú hölgynél két hét elteltével éjjel 23 óra körül vérzés jelentkezett, ijedtségében azonnal felkereste a kórház sürgősségi ambulanciáját, ahol fogadták, de a vizsgálat után nyers hangnemben kioktatták, hogy máskor ilyen problémával éjjel ne zaklassa az orvosokat, hisz annál, aki hormongyógyszert szed, a kezdeti időszakban jelentkezhet ilyen jellegű vérzés.
A panaszos a betegjogi képviselőhöz fordult, és írásbeli megbízást adott, hogy az ügyében járjon el.

93* Kovács Ibolya (Szerk.) Esettanulmányok a betegek, az ellátottak és a gyermekek jogairól, jogsérelmeiről. Kiadta a Partners Hungary Alapítvány és a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány, Budapest, 2005. 9-57. o.

A probléma definiálása:

• A beteg indokolatlan várakoztatása az előjegyzett időponthoz képest.
• A beteg behívását az asszisztens nem körültekintően végezte.
• A nőgyógyászati rendelő kialakítása nem megfelelő, nincs tekintettel a beteg szeméremérzetére.
• Illetéktelen személyek jelenléte a vizsgálat alatt.
• A vizsgálat során elvárható bizalmas légkör megzavarása mobiltelefon magán célú használatával.
• Az orvos tájékoztatásának hiánya a felírt gyógyszer várható mellékhatásairól.
• Egészségügyi dolgozók nem megfelelő hangneme, stílusa.

A fent ismertetett esetben a beteg alábbi jogai sérültek:
Az emberi méltósághoz való jog
Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, a beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és szakmailag indokolt esetben távolítható el.

A betegnek joga van ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás során, vele tisztelettel, megbecsüléssel bánjanak, ne használjanak nyers, durván kioktató hangnemet. Biztosítani kell a négyszemközti vizsgálatot, azt, hogy a vizsgáló helyiség feltételei is elősegítsék az orvos-beteg kapcsolat bizalmas jellegét, tekintettel kell lenni az emberi szeméremérzetre.
A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni. Az időpontra történő előzetes bejelentkezés célja a várakozási idő csökkentése lenne, ennek ellenére a napi gyakorlat felülírhatja a szabályozás érvényességét, de akkor ezt a várakozók számára indokolni kell (10. §). 94*

94* 1997. év CLIV. Tv. az egészségügyről

Az orvosi titoktartáshoz való jog

A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásban részt vevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. A betegnek joga van arról nyilatkozni, hogy betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből. A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata és gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen, akiknek részvétele az ellátásban szükséges, illetve azok, akiknek jelenlétéhez a beteg hozzájárult, kivéve, ha a törvény másként nem rendelkezik. A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálatára és kezelésére olyan körülmények között kerüljön sor, hogy azt beleegyezése nélkül mások ne láthassák, illetve ne hallhassák, kivéve, ha a sürgős szükség és a veszélyeztető állapot esetén ez elkerülhetetlen (25.§).

Az egészségügyi szakemberképzés céljából az érintett (törvényes képviselője) hozzájárulásával lehet jelen a gyógykezelés során orvos, orvostanhallgató, egészségügyi szakdolgozó, egészségügyi főiskola, egészségügyi szakiskola vagy egészségügyi szakközépiskola hallgatója, valamint tanulója. Az egészségügyi ellátó hálózat egészségügyi szakemberképzésre kijelölt intézményeiben az érintett (törvényes képviselője) hozzájárulására nincs szükség. Erről az érintettet (törvényes képviselőjét) fekvőbeteg-intézmény esetén legkésőbb az intézménybe történő beutaláskor, beutaló hiányában a felvételt közvetlenül megelőzően, az egészségügyi ellátó hálózat egyéb intézményei esetén legkésőbb a gyógykezelés megkezdése előtt tájékoztatni kell (17.§).

A panaszolt esetben az asszisztens a várakozók közé kiáltotta a beteg nevét, és a vizsgálóban arra illetéktelen személyek tartózkodtak a beteg vizsgálata idején. Az egészségügyi ellátás során az egészségügyi-, illetve személyes adatokat bizalmasan kell kezelni úgy, hogy illetéktelen személy ne férhessen hozzá. Jelen esetben a vizsgálat során a beteg nem járult hozzá ahhoz, hogy vizsgálatánál kezelő orvosán kívül, mások is jelen lehessenek, és esetében erre az egészségügyi adatvédelmi törvény sem biztosított lehetőséget. A vizsgálatra nem olyan körülmények között került sor, hogy azt mások ne lássák, illetve az ott elhangzottakat ne hallhassák.

A tájékoztatáshoz való jog

A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra:

1. egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is,
2. a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
3. a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
4. a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
5. döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
6. a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
7. az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
8. a további ellátásokról, valamint
9. a javasolt életmódról.

A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően további kérdezésre.
A tájékoztatás joga a beteget akkor is megilleti, ha beleegyezése egyébként nem feltétele a gyógykezelés megkezdésének (13-14.§).

A fent ismertetett esetben a beteg nem kapott részletes tájékoztatást az egészségi állapotáról, beleértve annak orvosi megítélését is. Úgyszintén elmaradt az alkalmazott gyógyszer hatására, mellékhatására, alkalmazási módjára és idejére vonatkozó felvilágosítás, miközben az alkalmazott terápia vonatkozásában a kezelőorvosnak utasítást kellett volna adnia betegének. A kérdezés jogával sem élhetett a beteg, mert az asszisztens határozottan befejezettnek nyilvánította a vizsgálatot.

A tájékoztatáshoz való jog a beteg részére jogosultság, az orvos számára kötelezettség. A szóbeli tájékoztatás az írásos formában előre elkészített segédanyagok átadásával sem lett volna helyettesíthető.

Milyen intézkedést mulasztott el a szolgáltató?

• A betegek előjegyzett időpontra történő behívásának rendszere nem volt megfelelő.
• A rendelő és vizsgáló műszaki kialakítása nem tette lehetővé a jogszabályban megfogalmazott emberi méltósághoz való jog megvalósítását.
• Munkafegyelem betartatása nem megoldott, így az egészségügyi dolgozók munkaidőben elhagyták beosztási helyüket, más rendelésen illetéktelenül tartózkodtak.
• Mobiltelefon munkahelyen történő használatát helyi előírás nem szabályozta.
• A szakmai protokollban is előírt tájékoztatási kötelezettség betartásának belső ellenőrzése hiányzott.

A kivizsgálást követően a betegjogok érvényesíthetősége érdekében a betegjogi képviselő az alábbi azonnali intézkedések megtételét javasolja:

• A nőgyógyászati asszisztens szóbeli figyelmeztetése, hogy a szakrendelőben a betegek névszerinti behívását végezze körültekintőbben.
• A vizsgálat körülményeit meg kell változtatni: vizsgálószék paravánnal vagy minimum függönnyel történő leválasztása.
• A beteg vizsgálatakor illetéktelen személy a helyiségben nem tartózkodhat.
• A két vizsgáló közötti ajtó, ha a vizsgálók bármelyikében beteg tartózkodik, zárva tartandó.
• A rendelési idő, illetve az előjegyzési időpontok jobb munkaszervezéssel pontosabban tartandók.
• A betegtájékoztatás tartalmi és alaki követelményire fokozottan oda kell figyelnie a kezelő orvosnak.
• A sürgősségi ambulancián az érintett dolgozót figyelmeztetni kell -az udvariatlan, sértő hangnem használatáért.
• A kezelőorvost figyelmeztetni kell a mobiltelefon helyes használatára. Az asszisztens és az orvos figyelmeztetésére, mint konkrét intézkedésre azért kerülhet sor, mert a betegjogi képviselő eljárása a személyes adatait közlő beteg meghallgatásán alapul.

KÓRHÁZBAN

Esetismertetés:

Az idős asszony háziorvosi beutalóval, saját lábán érkezett kivizsgálásra a kórház II. Belgyógyászati Osztályára. A beteg a kötelezettségeinek eleget téve a zárójelentések alapján tájékoztatta kezelőorvosát eddigi betegségeiről, így a korábban kezelt agyi keringési zavaráról is. A személyes- és egészségügyi adatfelvételt abban a hatágyas kórteremben végezték, ahol a beteg elhelyezésre is került. Lázlapját az ágya végére akasztották. Másnap, a látogatáskor a beteg még sétálva várta hozzátartozóját. A következő napon a beteget már pelenkában találta a lánya. A nővér rövid válasza: azért, mert bepisilt. Nem kérdezték meg a betegtől, hogy előfordult-e hasonló eset odahaza is, pedig a beteg nekik is elmondta volna, hogy azért nem tudott idejében eljutni a WC-ig, mert a kórházi ágy túlságosan magas volt, és a nővér-hívó sem működött. A beteg nem tudott a pelenkázásba belenyugodni, ezért később is megpróbált a mellékhelyiségbe kimenni. Másnap a WC-ről visszajövet megbotlott a küszöbben, elesett, megütötte a fejét és testének jobb oldalát. Röntgen és CT felvételt készítettek. A leleteket nem adták át, de a nővérek elmondása szerint minden lelet negatív volt. A következő napon az eredetileg kivizsgálásra érkezett betegnek katétert helyeztek el és bedeszkázták az ágyát. A hozzátartozó kérdésére a kezelőorvos azt felelte, hogy a vizelet mennyiségét figyelik meg a betegnél. Az idős asszony két hétig berácsozva, pelenkázva, katéterrel ágyhoz kötötten élte napjait. A rendszeresen látogató hozzátartozó elmondása szerint a mozgásában korlátozott édesanyja szemmel láthatóan kezdett testileg leépülni, lelkiállapota is erősen leromlott. A kezelőorvosa tanácsára, a belgyógyászati kivizsgálás lefolytatása nélkül, a beteget áthelyezték a geriátriai osztályra, ahol külön nővért, gyógytornászt és az életkorának, illetve egészségi állapotának megfelelő étkezést ígértek, megfelelő térítés ellenében. A beteg a lányának panaszkodott, hogy lassan már harmadik hete ágyban fekszik, és az ígért gyógytornász sem jött. A hozzátartozó kérdésére a nővér azt felelte, hogy „az ő állapotában, amikor már a gyógyszert is kiköpi?”. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy akikre a jobbulás reményében rábízta édesanyját, valójában már lemondtak róla. A 22 nappal korábban kivizsgálásra befektetett beteg másnap reggelre elhunyt. A beteg lánya, mint közvetlen hozzátartozó kereste fel a betegjogi képviselőt, azért, hogy mással ne történhessen meg hasonló eset, de az eljárás során a panaszos anonimitást kért.

A probléma definiálása:

• A beteg egészségügyi és személyes adatait a kórteremben a többi beteg előtt vették fel és a lázlapot az ágya végére, nyilvánosan kihelyezték.
• Megsértették emberi méltóságát, amikor a kiváltó okok feltárása nélkül alkalmazták a pelenkát.
• Kifogásolhatók az egészségügyi dolgozók megnyilvánulásai.
• Mozgásszabadságát az ágy bedeszkázásával úgy korlátozták, hogy azt egészségi állapota nem tette indokolttá.
• Sem a beteg, sem közeli hozzátartozója nem kapott teljes körű – de még megfelelő – tájékoztatást sem, a beteg egészségi állapotáról (elkészült leleteiről, a tervezett vizsgálatokról stb.)
• A tájékoztatás hiánya miatt alapvetően sérült a beteg önrendelkezési joga.
• A beteg nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban, ezen belül az ápolás, azaz az ápolási és gondozási eljárások összessége sem volt megfelelő.

A konkrét esetben a beteg alábbi jogai sérültek:

Az orvosi titoktartáshoz való jog

A beteg osztályos felvétele – adategyeztetés és vizsgálat – a kórteremben, a betegtársak előtt történt. Lázlapját, mely egészségügyi és személyazonosító adatokat is tartalmaz, a beteg ágyának végére akasztották.

Az emberi méltósághoz való jog

Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani és a betegen – a törvény eltérő rendelkezésének hiányában – kizárólag az ellátáshoz szükséges beavatkozások végezhetők el (10.§).

A kiváltó okok feltárása nélküli, azonnali pelenkázás hatására elkezdődött a beteg lelki hanyatlása, elvesztette emberi tartását. Az egészségügyi területen az ember méltóságának fokozott védelmére van szükség, mert a beteg – és különösen az idős ember – állapotánál fogva kiszolgáltatott és ezért érzékeny. A konkrét esetben az egészségügy dolgozóinak hangneme, megnyilvánulásai súlyosbították a beteg kiszolgáltatottságának érzését.

A beteg személyes szabadsága – ellátása során – fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerekkel vagy eljárásokkal kizárólag sürgős szükség esetén, illetőleg a beteg vagy mások élete, testi épsége és egészsége védelmében korlátozható. Kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni. A korlátozó intézkedés csak addig tarthat, ameddig az elrendelés oka fennáll (10.§).

A beteg személyes szabadsághoz való joga a betegellátás során a szükséges mértékben és a feltétlenül szükséges ideig korlátozható, de akkor is csak akként, hogy a korlátozás módja és időtartama ne sértse az emberi méltóságot, és legyen összhangban a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való joggal.

A konkrét esetben az orvos-szakmai indokok feltárása nélkül alkalmazott ágybedeszkázás a beteg emberi méltósághoz való jogának sérelméhez vezetett.

A tájékoztatáshoz való jog
A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A tájékoztatás joga a beteget akkor is megilleti, ha beleegyezése egyébként nem feltétele a gyógykezelés megkezdésének.
A konkrét esetben sem a beteg, sem az általa megjelölt közeli hozzátartozója nem kapott részletes, egyénre szóló formában tájékoztatást a beteg egészségi állapotáról -beleértve ennek orvosi megítélését is, az ellátás folyamatáról és annak várható kimeneteléről.

Az önrendelkezési jog
A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza, figyelembe véve a 20.§-ban előírt korlátozásokat. A betegnek joga van arra, hogy a kivizsgálást és kezelését érintő döntésekben részt vegyen. Az e törvényben foglalt kivételektől eltekintve, bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja (15.§).

A fent ismertetett esetben a beteg, a tájékoztatás hiánya miatt nem dönthette el szabadon, hogy kívánja-e az egészségügyi ellátást igénybe venni, és hogy az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetve melyeket utasít vissza, hiszen a beutaláskor közvetlen életveszélyes állapot nem állt fenn.

Az ellátás visszautasításának joga
A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek. A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Az életfenntartó, illetve életmentő beavatkozás visszautasítása a törvény szerinti alaki előírások betartásával történhet (20.§).

A teljes körű tájékoztatás hiányában a beteg az egészségügyi ellátást – szabad akaratából, kényszertől mentesen – nem utasíthatta vissza.

Megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jog
Minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. Minden betegnek joga van – jogszabályban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő ellátáshoz (6-7.§).

A törvény ezen rendelkezéséből következően a kivizsgálásra érkező betegnek joga lett volna az egészségügyi állapota által szakmailag indokolt megfelelő ellátásra. A szakmai indokoltság az orvos kompetenciájába tartozik. A megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jog vélhetően sérült, a szakkérdésre tekintettel azonban ebben a kérdésben csak a szakmai-etikai vizsgálat lefolytatását követően alakítható ki érdemi álláspont. Az azonban már a közeli hozzátartozó panasztételekor és érzékelhető, hogy a tájékoztatáshoz való jog többszörösen sérült, így azáltal is, hogy a beteg semmiféle tájékoztatást nem kapott arról, hogy állapotához képest milyen ellátása indokolt.

A beteg bármely, a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, illetőleg javasolt terápiával, valamint fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalásával kapcsolatban kezdeményezheti más orvos által történő kivizsgálását (8.§).

A beteg, megfelelő információ hiányában, az orvosi konzílium beteg általi kezdeményezésének jogával sem élhetett.

Milyen intézkedést mulasztott el a szolgáltató?
Az egészségügyi szolgáltató az Adatvédelmi Szabályzatban nem tért ki a kórlapok jogszabályoknak megfelelő elhelyezésére. A Belgyógyászati Osztály működési rendjében leírtaktól eltértek a beteg felvételekor. A beteg az egészségügyi törvény által biztosított jogairól sem kapott tájékoztatást. Az osztály szakmai irányítása és ellenőrzése felületesnek bizonyult, ami maga után vonta az osztály etikai színvonalának romlását is. A szakmai-tárgyi feltételek biztosítása nem volt megfelelő (nővérhívó készülékek karbantartásának elmulasztása, a kórházi ágyak beteghez történő igazítása). A szolgáltató nem rendelkezett Panaszkivizsgálási Szabályzattal.

A betegjogi képviselő jogvédő és segítő feladata értelmében -a konkrét esetben a panaszos nevének megjelölése nélkül tett észrevételt a betegjogok sérelmével kapcsolatban. A panaszos anonimitást kért, ami azt eredményezte, hogy a betegjogi képviselő eljárásában érdemi ügyintézés nem történhetett. A panasz azonban ezekben az esetekben sem marad elintézetlenül, mert a bejelentés alapján a betegjogi képviselő általános jelzést küld az egészségügyi szolgáltatóhoz. Az észrevételezési jog még konkrét panasz hiányában is fontos jogosítványa a betegjogi képviselőnek, a panaszosok anonimitása esetén, pedig ez az észrevételezési jog biztosítja a betegjogok érvényesíthetőségét.

A konkrét esetben azonnali intézkedésként javasolt:

• Ellenőrizni, hogy a betegfelvétel rendje a Belgyógyászati Osztály Működési Rendjében leírtaknak megfelelően valósuljon meg.
• Az Adatvédelmi Szabályzatba belefoglalni a kórlapok jogszabályoknak megfelelő kezelését, elhelyezését.
• Nővérhívó készülékek javítása, illetve hiányzók pótlása.
• A kórházi ágyak betegekhez történő igazítása, szükség esetén segédeszköz – fellépő – biztosítása.
• A betegtájékoztatás szakszerűségére, tartalmi és alaki követelményeire való fokozott odafigyelés az egészségügyi dolgozók részéről, a vezetők általi ellenőrzés megkövetelése.
• Ápolási, gondozási tevékenység összehangolása, hogy az a kezelőorvos által elrendelt terápiás tervben előírt beavatkozások végrehajtását szolgálja.
• Ápolási, gondozási dokumentációt kell vezetni az ápolási, gondozási tevékenységről és ez szerves része kell, hogy legyen az egészségügyi dokumentációnak.
• Ápolási vizit bevezetése.

KÓRHÁZI GYERMEKOSZTÁLYON

Esetismertetés:

A 15 hónapos beteg és szülei pénteken 11 órakor háziorvosi beutalóval érkezetek a kórház járóbeteg bőrgyógyászati szakrendelésére. A háziorvosuk előzetesen telefonon egyeztetett a szakrendelő orvosával. A levegőtlen, szűk, zsúfolt váróteremben három órát várakoztak és csak 14 órakor került sor a vizsgálatra.

A szakorvos a vizsgálatot követően a beteg gyermek, kórházi felvételét javasolta, és infúzió szükségességét is valószínűsítette. A központi betegfelvételnél kitöltötték a szükséges adatlapokat. A beteg és szülei 15 órára kerültek a bőrgyógyászati osztályra, ahol az osztályos felvételes orvos közölte a szülőkkel, hogy most ebédelni megy, és csak ezt követően fogja intézni a betegfelvételt. Az osztályon sem az orvosok, sem az ápolók nem viseltek beosztás- és névazonosítót. A betegfelvétel első lépése egy kérdőív kitöltése volt, mely inkább a beteg életkörülményeire vonatkozott, pl. van-e fürdőszobájuk stb. A beteg általános állapotára látszólag figyelmet sem fordítva, az orvos kizárólag a beteg testrészt, azaz a sebesen kiütéses popsit vizsgálta meg és fényképeztette le. A szakrendelő orvosa által korábban említett infúzió szóba sem került, helyette a beteggel cukros teát itattak a folyadék pótlására. Később a kórteremben az ápolónő popsikenőcsöt hozott és vérvételt is említett. Az este folyamán az édesanya jelezte az ápolónőnek, hogy a gyermeke egyre rosszabbul van. Az ápolónő arról tájékoztatta, hogy majd lesz orvos – aki egyébként négy osztályon ügyeletes egyszerre –, addig az előírt kezelést folytassa az anyuka, azaz az itatást és a kenőcs használatát. Éjszakára az anyuka csak külön kérésére maradhatott a beteg gyermek mellett. Az ápolónő több alkalommal is visszajött a betegéhez, de ügyeletes orvos csak másnap, szombaton reggel nézte meg.

Az ügyeletes orvos a gyermeket megvizsgálva vérvételt rendelt el. A vérvételről a gyermek édesanyját indoklás nélkül kiküldték. A mért laboreredmények ismeretében nagyfokú cukorbetegséget diagnosztizáltak és a beteget áthelyezték a kórház belgyógyászati intenzív-őrzőjébe. A bőrgyógyászati osztály zárójelentésében ’”jó ált. állapotú beteget áthelyeztük a belgy. oszt-ra.” olvasható.

A betegjogi képviselőt fogadóóráján a 15 hónapos beteg szülője által meghatalmazott nagynénje kereste fel. Azért kérték a betegjogi képviselő közbenjárását, mert szeretnék a hozzátartozók, ha mással hasonló eset nem fordulhatna elő.

A probléma definiálása:

• A beteg nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban.
• A beteg indokolatlan várakoztatása.
• Az ellátásban közreműködők nem viselték a névazonosítót.
• A vérvétel helyszínéről az édesanyát indoklás nélkül küldték ki.
• Éjszakára az édesanya csak külön kérésére maradhatott gyermekével.
• A zárójelentésen a jelzett hibát: „beteg jó ált. állapotú”, a kezelőorvos kérésre sem javította ki.

A konkrét esetben a beteg alábbi jogai sérültek:

A megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jog
Az egészségügyi törvény vonatkozó rendelkezéséből következően a kivizsgálásra érkező betegnek joga lett volna az egészségi állapota által szakmailag indokolt megfelelő ellátásra. A szakmai indokoltság az orvos kompetenciájába tartozik. A beteg bőrgyógyászati osztályra történő felvétele pénteken 15 órakor történt, amikor a labor munkarendje szerint az érintett osztályról már nem fogadtak volna a vérmintát.

Az emberi méltósághoz való jog
A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni (10.§). Az időpontra történő előzetes bejelentkezés célja a várakozási idő csökkentése, ennek ellenére a napi gyakorlat felülírhatja a vonatkozó szabályozás érvényességét, de akkor ezt a várakozók számára indokolni kell.

A tájékoztatáshoz való jog
A betegnek joga van megismerni az ellátásában közvetlenül közreműködő személyek nevét, szakképesítését és beosztását (13.§).
A beteg gyermek ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozók nem viseltek név, szakképesítés és beosztás azonosítót.

Kapcsolattartáshoz való jog
A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon (11.§).

A beteg gyermek vérvételéről az édesanyát indoklás nélkül kiküldték. Az éjszaka folyamán az édesanya – a házirend szerint – nem maradhatott gyermekével.

Az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jog
A beteg jogosult az általa pontatlannak vagy hiányosnak vélt – rá vonatkozó – egészségügyi dokumentáció kiegészítését, kijavítását kezdeményezni, amelyet a kezelőorvos, illetve más adatkezelő a dokumentációra saját szakmai véleményének feltüntetésével jegyez rá. A hibás egészségügyi adatot, az adatfelvételt követően törölni nem lehet, azt úgy kell kijavítani, hogy az eredetileg felvett adat megállapítható legyen (24.§).

A bőrgyógyászati osztály orvosa a zárójelentésben a beteget jó általános állapotúnak írta le, jóllehet a beteget közvetlenül a belgyógyászati intenzív-őrzőbe vitették. A zárójelentés kijavítását a szülő kérése ellenére a kezelőorvos megtagadta.

Milyen intézkedést mulasztott el a szolgáltató?
A bőrgyógyászati osztály betegfelvételi protokollja nem különül el specifikusan az intézmény általános előírásaitól. Az előjegyzési rendszer nincs megfelelően szabályozva. A személyi azonosító kitűzőt nem megfelelő kivitelben készítették, ezért mellőzték a dolgozók azok használatát. A házirend nem biztosította a kapcsolattartás jogának (kiskorú gyermek mellett tartózkodás) törvényben előírt gyakorlását.

Milyen intézkedést tehet a betegjogi képviselő?
A betegjogi képviselő a panaszok hatékony és minden fél számára „fájdalommentes” elintézését tudja biztosítani a probléma helyben történő megoldásával. Jelen esetben azért a beteg nagynénje kereste fel a betegjogi képviselőt, mert az édesanya a beteg gyermek mellett kívánt maradni. A nagynéni magával hozta az édesanya meghatalmazását, melyben ő, mint meghatalmazott kérhet segítséget, a beteget/szülőt ért betegjogi sérelmek miatt.

A betegjogi képviselő egyedi ügyekben kizárólag a betegtől kapott meghatalmazás keretei között járhat el. A konkrét esetben a beteg kiskorú, ezért járhat el helyette törvényes képviselőjének meghatalmazottja (30.§).

A meghatalmazás keretei között a betegjogi képviselő panaszt tehet az érintett bőrgyógyászati osztály vezetőjénél, a vonatkozó egészségügyi iratokba betekinthet és kezdeményezheti a pontatlannak vélt egészségügyi dokumentáció kijavítását. A betegjogi képviselő kérdést intézhet az egészségügyi dolgozókhoz, ami jelen esetben előre egyeztetett időpontban megtartott „kerek-asztal” megbeszélést jelent, az érintettek bevonásával. Az egyeztető megbeszélésen mód és lehetőség adódik tartalmas, teljes körű, nyugodt hangvételű probléma feltárásra és megoldáskeresésre (mediáció). Ha a mediáció nem vezetne eredményre, nem segítené elő a felek megegyezését, illetve nem állítaná vissza a beteg és az intézmény között megromlott bizalmi viszonyt, akkor írásban is továbbítható a panasz az orvos-igazgató felé.

A gyógyintézetek működési rendjéről szóló 43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendelet alapján az orvos-igazgató, illetve az ápolási igazgató feladatkörébe tartozik a betegjogok érvényesülésének folyamatos figyelemmel kísérése, a betegek által bejelentett panaszok kivizsgálásában való közreműködés, és a betegjogi képviselővel való kapcsolattartás is.

A fent leírt panaszos ügy esetében – a kivizsgálást követően – a betegjogok érvényesítése érdekében a betegjogi képviselő az alábbi azonnali intézkedések megtételét javasolja:

• A helyi kivizsgálást követően a szakmai vezetők részéről az egészségügyi dolgozó(k) személyes felelősségre vonását.
• Új munkautasításban elrendelni a bőrgyógyászati osztály betegfelvételi szakmai protokolljának módosítását, amely az új-felvételes gyerek kötelező vérvételi rendjét tartalmazza.

A kórházi minőség meghatározó komponense a betegelégedettség

[Beszélgetés Dr. Balatoni Ildikóval, a Debreceni Egyetem

Orvos- és Egészségtudományi Centrum minőségügyi

vezetőjével.]

> Mit jelent a kórházi minőségen belül a betegek elégedettsége?

A Centrum Klinikái 2002 decembere óta az ISO 9001:2000 szabvány előírásainak megfelelően működnek. Ennek szabályai szerint járnak el az ott dolgozók a betegellátás minden lépésekor, az oktatási és kutatási tevékenység során, a mérőeszközök kezelésénél, szerződéskötéskor, beszerzéseknél, s vizsgálják, hogy a betegek s a hallgatók mennyire elégedettek a kapott szolgáltatással. A Minőségügyi Iroda koordinálásával klinikánként kérdőívet töltetnek ki a fekvő-és a járóbetegekkel, feldolgozzák a válaszokat, s az eredményeket visszajuttatják az intézetvezetőknek. A felmerült igények alapján és a lehetőségek keretei között meghatározzák a szükséges intézkedéséket.

> Hogyan történik a betegek elégedettségének mérése?

A DE OEC törekszik a betegelégedettség növelésére és a felmerült panaszok gyors és hatékony kezelésére. Ennek érdekében a betegellátó egységekben rendszeresen felméréseket végzünk. A klinikákon a betegek gyógyítása során azt is vizsgáljuk, hogy a beteg megfelelő bánásmódban részesül-e az orvosok és az ápolószemélyzet részéről, valamint, hogy meg van-e elégedve az elhelyezés körülményeivel. A kérdőíves felmérés a betegellátás színvonalának emelését és a betegelégedettség növelését szolgálja.
Az elégedettség mérésére szolgáló egységes kérdőíveket a Minőségügyi Iroda által megbízott szakértői csoport állította össze és a DE OEC Minőségirányítási Bizottsága véleményezését követően a Minőségügyi Vezető hagyta jóvá.

A betegelégedettségi felmérés gyakorlati kivitelezését a Minőségügyi Iroda koordinálja. A kérdőíveket a szükséges példányszámban eljuttatja az intézetvezető főnővérek részére, akik gondoskodnak a betegek tájékoztatásáról, a felmérés lebonyolításáról, valamint a kérdőívek összegyűjtéséről és azok Minőségügyi Irodába történő eljuttatásáról.

Járóbetegek körében minden egységben évente egyszer végzünk felmérést, amelynek során a megadott időszak – általában 1 hónap – alatt az egyes szakrendeléseken megjelenő betegek az ellátást követően kapják kézhez a kérdőívet. Elegendő számú kérdőív kitöltése esetén az értékelést szakrendelésenként készítjük el, egyéb esetben intézeti szintű, összesített eredményt tartalmazó értékelést juttatunk el az intézetvezetők részére.

A fekvőbetegek körében évente kétszer 1-1 hónap a felmérés időtartama. A betegek elégedettségét egyik alkalommal egy rövidebb, a másik időszakban pedig egy hosszabb, részletesebb kérdőív alkalmazásával mérjük. Ez esetben is az intézetvezető főnővérek vagy az általuk megbízott munkatárs adja át minden, a megadott időszak alatt otthonába bocsátandó beteg részére a kérdőívet és kéri meg annak kitöltésére. A felmérés eredményéről az intézetvezetőket természetesen ez esetben is írásban tájékoztatjuk.
Ezen túlmenően, a betegelégedettség helyzete az intézeti szintű Minőségirányítási Csoportülésen (MICS ülésein) és a centrumszintű Minőségügyi Tanácsülésen is ismertetésre és értékelésre kerül.

> Milyen kérdéseket tartalmaznak a kérdőívek?

A fekvőbetegek véleményét megkérdezzük az elhelyezés körülményeiről, a betegségéről szóló tájékoztatás megfelelőségéről, az intézmény tisztaságáról, az étel milyenségéről, az orvosok és az ápolószemélyzet munkájáról, a vizsgálatok intimitásáról. A járóbetegeknél a várakozási idő megítélésére is kíváncsiak vagyunk.

> Milyen mértékű a lefedettség, a beteg reprezentáció?

2003-ban a felmérés két időszaka alatt összesen csaknem 1900 fekvőbeteg és több mint 2100 járóbeteg töltötte ki a kérdőíveket. 2004-ben a többoldalas betegelégedettségi kérdőívet kitöltők száma 1038 volt. Ezen kívül tavasszal egy kétnapos országos felmérésben is részt vettünk a szakminisztérium felhívására, ekkor a válaszadók száma közel 650 volt. A járóbeteg elégedettségi kérdőívünket 2004-ben 1807 beteg töltötte ki.

> A kérdőív kitöltőinek önkéntessége és anonimitása reális képet nyújthat-e a debreceni klinikák betegeinek véleményéről?

A betegelégedettségi felmérésben minden felmérési időszakban az összes betegellátó egység részt vesz. A kérdőív kiosztását végző munkatársak minden esetben tájékoztatják a betegeket a felmérés céljáról és felhívják a figyelmet arra, hogy a kérdőív kitöltése önkéntes és névtelen, amennyiben a beteg azt igényli, segítséget nyújtanak a kérdőív kitöltéséhez. Azáltal, hogy a kérdőív nem tartalmaz olyan, a beteg személyére vonatkozó adatokat, amelyekből a kitöltő személyét be lehetne azonosítani és a kérdőívek leadása nem személyesen történik, hanem a betegek a Klinika folyosóján elhelyezett gyűjtőládába dobhatják be azokat, az anonimitás teljes mértékben biztosított.

> Általában milyen panaszaik, észrevételeik vannak a betegeknek, a klinikai ellátással kapcsolatban és hogyan oldják meg a felmerülő problémákat?

A panaszok között szerepel, hogy korainak tartják az ébresztést, észrevételezik a régi épületekben a kórtermek zsúfoltságát, a mellékhelyiségek állapotát, hosszúnak tartják az előjegyzés nélkül működő szakrendeléseken a várakozási időt.
Az évente kétszer ülésező Minőségügyi Tanács értékeli a kapott eredményeket és meghatározza a szükséges intézkedéséket. Felkéri az érintett klinikaigazgatókat a klinikán belül megoldható problémák rendezésére, a Centrum szintű kérdések kezeléséről a Centrum vezetése határoz. Például meg kell vizsgálni, hogyan lehet bevezetni a beteg-előjegyzést, s csökkenteni a várakozási időt az egyes klinikákon. A Centrum vezetése a Klinikaigazgatókkal együtt igyekszik komfortosabbá tenni a klinikákat a pénzügyi lehetőségek keretei között. Az intézetvezetők tájékoztatják a Minőségügyi Tanácsot arról, milyen intézkedéseket tettek a betegek észrevételeiből adódó kérdések rendezésére. Felhívják munkatársaik figyelmét a betegekkel való megfelelő bánásmódra, a kellő empátiára. A kórtermeket folyamatosan korszerűsítjük, de azt hiszem, ennél nagyobb hangsúly helyeződik a betegekkel való bánásmódra. Ha a beteg úgy érzi, hogy mind az orvos, mind az ápoló odafigyel rá, az jelentősen javíthat az elhelyezésből adódó esetleges problémákon. Ezt a kérdőívek pozitív válaszai is igazolják. A legtöbb klinikán 100 százalékosan elégedettek az orvosok s az ápolók munkájával a betegek. 95*

> A nagy vihart kavart beteg-felcseréléseket követően az egészségügyi miniszter kilátásba helyezte a karszalagos betegazonosítási rendszer bevezetését. Történtek-e ez ügyben lépések a debreceni klinikán?

2005. január 1-től minden fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményben ki kell alakítani az ellátás biztonságát fokozó betegazonosító rendszer működését.
A betegazonosító rendszer azt a célt szolgálja, hogy az intézményen belüli ellátás során segítse az egészségügyi személyzetet a beteg azonosításában. A rendszer fokozza az ellátás biztonságát, mert ellenőrizhetővé teszi, hogy valóban az adott betegen végezzék el a számára szükséges vizsgálatot vagy beavatkozást. S hozzásegít ahhoz is, hogy a lehető legrövidebb időn belül azonosításra kerüljenek azok a betegek, akik – betegségük vagy más ok folytán – az intézmény területén rosszul lesznek és ellátásuk érdekében személyüket és a kezelésért felelős osztályt azonosítani szükséges.
Betegeinket az idén január 1-jétől a felvételkor karszalaggal látjuk el. Az azon feltüntetésre kerülő azonosítók meghatározásánál figyelembe vettük a személyes adatok védelméről szóló előírásokat. Szóban és írásban is tájékoztatjuk betegeinket a betegazonosító rendszerről, annak előnyeiről. A felvételre kerülők nyilatkozat aláírásával dönthetnek arról, hogy elfogadják vagy elutasítják a karszalag használatát. A rendszer bevezetésekor észlelt tapasztalatok figyelembevételével kerül majd sor a végleges gyakorlat kialakítására.

95* A betegelégedettségi vizsgálatok felmérőlapját és a 2004. évi felmérés eredményét a 2-es és 3-as számú melléklet tartalmazza.

„Itt az ideje, hogy kiegyezzünk egy változó világgal és egy

kritikus nyilvánossággal.”

/ Richards P. /

Összegzés

Ha földrajzi határvonalak mentén értékeljük a medicina, etika és jog kapcsolatát, akkor a klasszikus betegjogok hazája Észak-Amerika, ahol szigorú paragrafusokban szabályozott az orvos-beteg kapcsolat.
Nyugat-Európában – bár paternalisztikusabb kettejük viszonya, de szerződésen alapuló kapcsolatban érvényesítik értékeiket és érdekeiket a gyógyításban.
Közép- és Kelet-Európában erős a törekvés a hagyományos orvoslás fenntartására, és számtalan kétség és elutasítás kíséri a gyógyítási kapcsolat jogi szabályozásának helyességét – az orvos és beteg oldaláról egyaránt.

Nézzük meg, hogy a modern orvoslás mentén megfogalmazott „szerződéses viszonyról” felállított diagnózisban milyen megállapításokat tehetünk:

Az ombudsman és a betegjogi képviselők által bemutatott bánásmódbeli anomáliákért, a műhibákért, a betegtájékoztatás hiányosságaiért többnyire meg lehet találni a felelősöket, de itt másról van szó: az egészségügyi rendszer az igazi beteg.

• A fejlett országokhoz képest körülbelül feleakkora a hazai egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Ráadásul ennek mértéke a rendszerváltás óta folyamatosan csökkent, és a 90-es évek végén is, a már növekvő GDP-ből is kevesebbet kapott az egészségügy (az egészségügyi közkiadások aránya ebben az időben a GDP 5,5%-áról 5,19%-ra esett vissza). 96*
• Az egészségügyi ellátó szervezet eredményességét reprezentáló morbiditási és mortalitási mutatóink tekintetében az európai sereghajtók közé tartozunk. Az egészségügyi intézmények gazdasági feltételrendszerének folyamatos szűkítése következtében likviditási válsághelyzet alakult ki – elsősorban a kórházak területén.
• A közvélemény egyre ellenségesebben viselkedik az orvostársadalommal szemben. A társadalmi problémák medikalizációja (alkoholizmus, drogozás, idősek ellátása, hajléktalanok kérdése, stb.) olyan problémahalmazt zúdít az egészségügyi ellátó hálózatra, amelyet önmagában semmiképpen nem tud megoldani.
• Az egészségügyi ellátás legfejlettebb, de egyben legdrágább formája – a kórházi ellátás – ellen minden fejlett országban tudatos harcot indítottak a kormányzatok. A kórházi ágyak számának csökkentése, a kórházbezárások be nem vallott, de legfontosabb célja a spórolás. Az eddigi magyarországi kísérletek nem vezettek eredményre.
• A HBCS finanszírozási rendszer minden egyes átrendezése megváltoztatja a „piacképtelen” egészségügyi szolgáltatások struktúráját. Erre vezethető vissza például a kórházi morbiditási adatok megbízhatatlansága. 97*
• A magyar egészségügyi vezetés olyan külföldi költségkorlátozó technikákat vett át és vezetett be, amelyeket a fejlett országok egészségügyi költségrobbanásuk megfékezésére szántak; mi Magyarországon már akkor spórolunk, amikor nincs is elegendő pénz a korszerű ellátásra, -eleve vesztes helyzetbe kényszerítve ezzel az egészségügyi intézményeket és általuk az egész lakosságot.
• A finanszírozás elégtelenségének következményeit a betegjogi képviselők jelentései híven tükrözik. Ennek közvetlen jelei: a gyógyszerhiány, az ágyneműhiány, a betegek elégtelen táplálása, a mosdók rettenetes állapota, stb. Közvetett megnyilvánulása pedig, a kórházi alkalmazottak körében – ellentmondásos helyzetük kapcsán - eluralkodó anómia: azok a célok, amelyekre felesküdtek, megvalósíthatatlanok számukra -a kórházakban uralkodó áldatlan állapotok miatt. Merton óta tudjuk, hogy a kitűzött célok elérése és az ezek elérésében rendelkezésre álló eszközök közötti feszültség pedig, érték- és normavesztett állapothoz vezet. 98*
• Az egészségügyi rendszer szak- és kórházi ellátást biztosító szintjén senki sincs érdekeltté téve a betegjogok érvényesülésében és a betegjogi képviselet működésében. Egyrészt Magyarországon még kevesen fordulnak jogorvoslatért bírósághoz, és a bíróság is csak szerény összeget szokott megítélni a betegnek. Így a kórház vezetése közömbös aziránt, hogy létezik egy fórum, ahol peren kívül megegyezhet az esetleges jogsértés ügyében.
  Másrészt az ellátást biztosító személyzet közalkalmazotti fizetése nem függvénye az ellátott betegek számának, ezért nem érdekelt abban, hogy a betegek elégedettek legyenek az általa nyújtott szolgáltatással.
  Ezzel szemben a kórház bevétele a homogén betegcsoportonkénti finanszírozás révén az alkalmazott kezelések számának függvénye. Ez arra kényszeríti az egészségügyi személyzetet, hogy egyre többet teljesítsen azonos bérért. „A kórházi ellátás mókuskerekében szaladó orvosnak vagy nővérnek se ideje, se kedve a betegekkel való törődésre, – és nem is érvényesül velük szemben a rendszer logikájából adódóan ilyen elvárás. A lényeg: valahogy ellássák a beteget, és ezért a kórház kapja meg az egészségbiztosítótól a pénzt.” 99*
• A betegjogi képviselők beszámolóikban megkülönböztetett figyelmet szántak a szociális tényezők szerepének és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok érdekei érvényesülésének. Meglepő azonban, hogy nem jelentkeztek területi egyenlőtlenséggel és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréssel kapcsolatos problémák. Talán magyarázhatjuk azzal, hogy ezek nem a kórház falain belül jelennek meg, pedig léteznek, s ugyancsak súlyos betegjogi kérdéseket vethetnek fel.
  Különösen figyelemre méltó, hogy a romák etnikai jellegű megkülönböztetésével kapcsolatos eset egyetlen egy alkalommal sem került a jogőrök dokumentációiba. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a jelenség ne fordulna elő, inkább hordozza azt az üzenetet, hogy a roma népességnek lehet még, a betegjogi képviselőkben sincs bizalmuk.
  Fontos lehet tehát a betegjogi képviselet intézményét, feladatait – a társadalmi egyenlőtlenségi dimenziók alapján újragondolni.

97* Uo.: 35. o.
98* Merton, K. Robert: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat, Budapest, 1980.
99* Gyukits György: Betegjogi képviselet a kórházban. A Szószóló Alapítvány kezdeményezésének mérlege. 22. o. www.szoszolo.hu

Az új egészségügyi törvényben meghatározott partneri, egyenrangú szereppel a magyar lakosság jó része még nem tud mit kezdeni. Az állampolgár, aki eddig az állami gondoskodás védőszárnya alatt hozzászokott a kollektív döntés mechanizmusaihoz, az intézményektől való függéshez, egy viszonylagos biztonsághoz, -most új értékek között találja magát, és nehezen fogadja el az „atyai gondoskodás” helyett a személyes kockázatot és felelősséget, az autonómiát.

Az orvos és partnere a beteg között – a jogi szabályozás fényében kötött szerződéses viszony még alig lelhető fel, a beteg legtöbbször még ma is a gyógyítás passzív elszenvedője. A betegjogok megismertetése komoly feladatot ró az államra, melyben nagy szerepük lehet a civil szervezeteknek is. Meg kell tanítani a betegeket arra, hogy joguk van kérdezni, tájékozódni a beavatkozások előtt, a gyógykezelések alatt; jogaikhoz tartozik a tudás, az önmaga helyzetének, lehetőségeinek ismerete, mert csakis e tudás birtokában választhat a beteg ember a kezelések fajtái vagy a visszautasítás között.

Hazánkban, az Egészségügyi Törvényben leírtakat gyakran, mint ajánlást, lehetőséget, mint alternatívát használják fel az orvos-beteg viszonyban. A betegtájékoztatási gyakorlat megváltozásának alapja a jól működő és jól kommunikáló orvos-beteg kapcsolat, mely őszinte és hatékony. Ennek a modellnek a kialakulása azonban hosszas és összetett feladat.

Az emberi jogok hatékonyabb érvényesülése érdekében szemléletváltozásra van szükség. Egyetlen törvény sem vezet automatikusan kultúraváltáshoz, nem kényszeríthet mindenkit új magatartásforma elsajátítására, de lehetővé teszi a kívánt irányú elmozdulást. Öt év múltán is igaza van Kökény Mihálynak, amikor azt írja, hogy „azok a civil szervezetek, amelyek elszántan harcolnak a betegjogok érvényre juttatásáért, még nem küzdöttek le minden ellenállást. Csak remélhető, hogy a kórházon belüli demokrácia rövid időn belül biztosabb lábakon áll majd, mint manapság a kórházon kívüli jogállamiság.”100*

100* Kökény Mihály: A betegek és az ő jogaik. Népszabadság, 2000. november 24. 12. o.

IRODALOMJEGYZÉK

1972. évi II. törvény az egészségügyről
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok védelméről
22/1998 (XII. 27) EüM rendelet a várólista alapján nyújtható egészségügyi ellátások részletes szabályairól
A betegek jogai és kötelezettségei. www.szoszolo.hu
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe. 1998. www.kamara.hu/etikai/
A paragrafus egészségügyi mankója. Átfogó tanulmány a betegek jogairól. Egészségügyi Menedzsment. 2004. január-február.
Ádám György: Egészségügyi kézikönyv. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990.
Ádány Róza (Szerk.): A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 2003.
Adatvédelem gátolja a betegjogi ellenőrzést. www.magyarhirlap.hu
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa könyvkiadó, Budapest, 1987. Ötödik könyv
Balázs Pál: Betegjogok az egészségügyi ellátás hétköznapi és idealizált valóságában. Előadás a NETT Népegészségügy és Európa tudományos kongresszusán. Hévíz, 1997. április
Betléri István: Az orvos-beteg viszony néhány kérdéséről. Magyar Bioetikai Szemle, 1997/1-2-3.
Blasszauer Béla: A betegtájékoztatás etikája. Egészségnevelés 1983/1-2.
Blasszauer Béla: Egy kísérleti program hazai és külföldi visszhangja. www.szoszolo.hu
Blasszauer Béla: Jog és etika a szocialista egészségügyben. www.szoszolo.hu
Blasszauer Béla: Orvosi etika. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1995.
Dósa Ágnes: Az orvos felelőssége a tájékoztatás elmulasztásáért. LEGE ARTIS MEDICINAE, 2002; 12 (1)
Dr. Fábián Titusz: Betegjogok érvényesítése a gyakorlatban. www.szoszolo.hu
Dr. Fábián Titusz: Betegjogok Európában. www.szoszolo.hu
Glatz Ferenc (Szerk.): Népegészség, orvos, társadalom Magyarország az ezredfordulón – Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1998.
Gyukits György: Betegjogi képviselet a kórházban. www.szoszolo.hu
Heuer Orsolya (Szerk.): Betegjogok Magyarországon - szabályok és gyakorlat. Kiadja a Társaság a Szabadságjogokért, Budapest, 2002.
Heuer Orsolya: Konfliktuskezelés a betegjogi sérelmeknél. LEGE ARTIS MEDICINAE 2001; 11 (1)
Jáborszky Magda: Az orvosi titoktartás paradoxonjai. Magyar Bioetikai Szemle, 1997/3.
Dr. Jakab Tibor: A betegek jogai és kötelezettségei. www.szoszolo.hu
Jelentés az orvosi hálapénzről. Helyzetelemzés és következtetések. Springer Kiadó, Budapest, 2000.
Jenei Ilona: A betegjogok érvényesítésének intézményei. Nemzetközi kitekintés. LEGE ARTIS MEDICINAE 1997; 7 (7-8)
Kardos Gábor: A betegek jogai és az orvos-beteg kapcsolat néhány általános kérdése. Acta Humana, 1996. 25. sz.
Dr. Kendrey Gábor: Az orvosi hivatás hazánkban az ezredfordulón. Golden Book Kiadó, 2002.
Kincses Gyula: A személyiségi jogok érvényesülésének konfliktusai a TB-ben. Az egészségügyi rendszer általános problémái és konfliktusai napjainkban. Acta Humana, 1996. 25. sz.
Kornai János: Az egészségügy reformjától. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998.
Kovács Ibolya (Szerk.): Esettanulmányok a betegek, az ellátottak és a gyermekek jogairól, jogsérelmeiről. Partners Hungary Alapítvány. Budapest, 2005.
Dr. Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1997.
Dr. Kovács József: Az orvosi beavatkozásokba való „tájékozott beleegyezés” elve a modern orvosi etikában I. rész. LEGE ARTIS MEDICINAE 1993; 3 (6)
Kökény Mihály: A betegek és az ő jogaik. Népszabadság, 2000. november 24.
Kőszegfalvi Edit: Egészségügyi jogi kézikönyv. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999.
Kurt Buser–Ursula Kaul-Hecker (Szerk.): Orvosi Pszichológia Orvosi Szociológia. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1998.
Dr. Lenkei Gábor: Cenzúrázott egészség. Free Choice Kiadó, Budapest, 2004.
Losonczi Ágnes: A kiszolgáltatottság anatómiája az egészségügyben. Magvető Kiadó, Budapest, 1986.
Losonczi Ágnes: Ártó-védő társadalom. KJK, Budapest, 1989.
Losonczi Ágnes: Utak és korlátok az egészségügyben. MTA, Budapest, 1988.
Lőrincz Jenő: A betegek jogállása. (2. bővített kiadás) Subrosa kiadó, Budapest, 1999.
Magyarország egészségügye és szociális rendszere. Országos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtár; Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet. 2004. február.
Merton, K. Robert: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat, Budapest, 1980.
Mihályi Péter: Magyar egészségügy: diagnózis és terápia. Springer Kiadó, 2000.
Mogyorósi Dorottya: „Mégis kinek az (ít)élete?” A betegeket megillető tájékoztatási és beleegyezési jogról rendezett I. országos konferenciáról. Magyar Orvos 1996; 4 (1)
Moldova György: A tékozló koldus 3. Járókerettel Európába. Urbinis Könyvkiadó, Budapest, 2003.
Molnár Angéla: A magyar betegjogi szabályozás a nemzetközi rendelkezések tükrében. LEGE ARTIS MEDICINAE 2001, 11 (8-9)
Molnár H. Lajos: A fehér vírus. Karcagi Nyomda, 2001.
Murányi István - Jenei Ilona: A tájékoztatás szerepe az orvos-beteg kapcsolatban. Esély 6/1996.
Orvosok Lapja, 2. évfolyam, 2. szám. 2005. február
Polecsák Mária (Szerk.): A betegek jogai. Vince Kiadó, Budapest, 1999.
Pszichiátria és betegjogok. Társaság az Emberi Szabadságjogokért, Budapest, 2002. http://www.c3.hu/~hclu/
Rawls, John: A Theory of Justice. Clarendon Press, Oxford, 1972. In: Dr. Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1999.
Rozsos Erzsébet: A betegtájékoztatás ápolói vonatkozásai. Magyar Bioetikai Szemle 1996/1.
Sándor Judit: A betegek jogainak kodifikálásáról. Fundamentum 1997. 1. szám
Sándor Judit: A személyhez fűződő jogok védelme az egészségügyi ellátásban. LEGE ARTIS MEDICINAE 1996; 6 (9-10)
Sándor Judit: Gyógyítás és ítélkezés. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1997.
Dr. Simon Kiss Gábor: A magyar egészségügy válsága. Egészségügyi Gazdasági Szemle, 42. évfolyam, 1. szám
Somfai Béla: Bioetika a betegágynál (Orvosetika klinikai szinten). Magyar Bioetikai Szemle 1996/2-3.
Szalai Júlia: Az egészségügy betegségei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1996.
Szalai Júlia: Uram a jogaimért jöttem. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 1998.
Szántó Zsuzsa – Susánszky Éva – Rózsa Sándor: Az egészségemért felelős vagyok, a betegségemért nem. – Laikus betegségmagyarázatok. LEGE ARTIS MEDICINAE 2002, 12 (9)
Szántó Zsuzsa – Susánszky Éva (Szerk.): Orvosi Szociológia. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2002.
Szószóló Alapítvány: A betegek jogaiért: www.szoszolo.hu
Takács György: Ha a jogász latinul beszél. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991.
Dr. Tamási Gyula Gábor: Betegnek lenni Amerikában és Magyarországon. Minerva Kiadó, 2003.
Dr. Tarr György: Élet és egészség, orvos és beteg, jog és erkölcs, az emberi méltóság fogalom szférájában. Püski Kiadó, 2003.
Társaság a Szabadságjogokért: www.c3.hu/~hclu/
Ulbing István: A betegtájékoztatás etikai vonatkozásai krónikus betegeknél. Magyar Bioetikai Szemle 1997/3.
Vajda Angéla: A betegjogok érvényesülése I-II. LEGE ARTIS MEDICINAE 2001; 11 (1);(2);(3-4)
Van-e kiút a betegjogok hálójából? KÓRHÁZ, XI. évfolyam, 2004. november
Vittay Pál: A betegek jogai és az ombudsman rendszer. Medinfo, Budapest, 1995.
Záborszky Magda: Az orvosi titoktartás paradoxonjai. Magyar Bioetikai Szemle 1997/3.

 

Medgyesi Margit
Szociálpolitika szakos hallgató

vissza