 | Fórum |
1. habverős 2013. 05. 19. 17:56:40
Rákbetegek fóruma
Szia Kata!,és mindenkinek, aki veszi a fáradtságot és tanul.
Direkt nem az általam javasoltakat idézem ide, egy amerikai "szer"-hez mellékelt anyag, érdemes az alkalmazás feltételeit, az intelmeket kicsit áttanulmányozni, mindenütt igazak.
A MIM fórum olvasóinak!
Kaptam egy linket az USA-ból, egy PROTOCEL nevű antioxidánsról. Az anyag szerteágazó, eléggé terjedelmes, (már a reklámszerű szövegek miatt is) de rengeteg információt tartalmazó adathalmaz, mondhatni a napjainkban leginkább elfogadott:
TERMÉSZETES RÁKGYÓGYÍTÁS
Anyagairól, azok alkalmazásával kapcsolatos ismeretekről.
Nem venném a bátorságot, sem ahhoz, hogy igen gyér angol tudással, lefordítva
a teljes anyagot bemásoljam, de azért egy kis csemegézésnek nem tudtam ellenállni.
Az eredeti link:
http://alternativecancer.us/protocel.htm
Az anyagban sok a hivatkozás az irodalmon túl független laboratóriumokra. Örömmel fedeztem fel a kezdeti időkből ismert és számomra abszolút HITELES:
R. Webster Kehr
Független Cancer Research Foundation, Inc.
(független rák Kutatási Alapítvány)
Véleményezései, részben az Alternatív kezelés mikéntjéről, részben a használt anyagokról.
A kezelés buktatói:
Itt csak az önmagukban alkalmazott anyagokkal kapcsolatos néhány javaslat:
/hatásvizsgálatok/
KEZELÉS Értékelés:
Ez a rák protokoll eddig kizárólag azoknak hatékony, akik újonnan diagnosztizált rákos betegek, akik nem rendelkeznek gyorsan növekvő daganatal, és a rák nem terjedt jelentős mértékben!
Ha Ön előrehaladott rákos beteg, akinek már sok volt a kemoterápia, sugárkezelés vagy műtét, vagy potenciálisan gyorsan növekvő daganata van, ne használja ezt a protokollt, mint a primer rák kezelését!
Keresse a protokollokat a kapcsolódó internetes oldalon.
/intelem a „neki hatott, nekem nem” okára!/
Protocel általában nem ajánlott a tüdőrákos betegek. Ennek oka, hogy a melléktermékei Protocel (azaz Lysing) torlódást okozhat a tüdőben.
/mindenkor elsődleges az elhalt fehérjék eltávolítása/
Protocel és Cantront semmilyen körülmények között nem lehet más alternatív rákkezeléssel együtt használni!
( a Protocel egy ANTIOXIDÁNS, az ATP csökkentése a célja /megvonni az energiát a daganattól/, a legtöbb más kezelésnel többlet ATP keletkezik)
A C-vitamin köztudottan erősen semlegesíti ezt a protokollt, Az egyetlen kivétel ez alól Paw Paw vagy graviola, amelyeket a későbbiekben tárgyaljuk.
Egyes agyi daganatos betegek Graviola vagy Paw Paw Protocellel való kezelése kiváló eredménnyel.járt. Ez az eljárás azonban adhat jelentős mennyiségű lizálás (toxinok) az agyi területen. Ez egy kockázatos kezelés nem ajánlott, normális agyi daganatos betegeknél.
/mindegyik egy-egy lehetséges ok a nem megfelelő működésre/
Ha a kezelés kevésbé hatásos, van néhány lehetséges oka:
Először is, van valami, amit eszel (beleértve a kiegészítőket), vagy ivás, ami zavarja az anyag hatását..
Másodszor, lehet, hogy sokkal összetettebb probléma. Az ok, nem tudja megölni a több gyógyszerrel szemben már rezisztens (MDR) rákos sejteket (főleg, ha a beteg már a kemoterápiát kapott).
/és még valami az immunmodulátorokról/
Egy utolsó megjegyzés:a Protocel nem építi az immunrendszert, AKTIVÁLJA!
Az örök igazság:
Ha egy alternatív kezelés nem mutatja a rákos sejtek felszámolását, az intelligens beteg abbahagyja a szedését, és megpróbál egy másikat. / általában 3-4 nap kiürülési szünet kellhet/
Vannak észrevehetetlen kompatibilitási problémák, a józan ész azt diktálja, hogy hagyja abba a nem működő alternatív rákkezelést.
Másrészt, célszerű folytatni valamit, ami erősíti a szervezetet akkor is, ha a ráksejteket nem szünteti meg.
Nem lehet felvenni alternatív rákkezelést ugyanúgy mint a hagyományos gyógyszereknél.
Nem lehet megfontolás nélkül követni a lelkes, jó szándékú embereket:
• Csak azért, mert valamilyen anyag hatott neki, ez nem jelenti azt, hogy működni fog az Ön számára.
• Bár van sok, életképes alternatív rákterápia, nincs "legjobb" kezelés egy bizonyos típusú, vagy stádiumú a ráknál.
A kiválasztás legfontosabb szempontja, hogy minden személynek egyedi a test kémiája. Az energia gyógyászata módszer széles választékát kínálja,de nem veszi figyelembe a test kémiáját. / nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez egyáltalán nem ÁLLADÓ/
Különböző emberek különböző sebességgel reagálnak a kezelésre.
Néhány rákbetegek akár egy hét alatt is észlelhet változást. Azonban, ez eltarthat akár három hónapig is,mire a rákbetegek észre vesznek javulást, különösen lymphomák esetén. A nyirokrendszerben nagyon lassú a forgalomban. Jakab Sheridan szavaival élve, "időbe telik a munka ... 7-9 hét a jellegzetes és egyes esetekben akár 3 hónap vagy annál több, hogy a kezelésre választ észleljen"
Hogyan állapítható meg, ha a kezelés működik?
Amikor a rosszindulatú sejtek primitív állapotban kerülnek, akkor feloldódnak vagy önállóan szétesnek. Ez a rák hulladék, tagjai két aminosav, kinézete- megjelenése, mint a nyers tojásfehérje. A szervezet normális vagy hulladék ártalmatlanítása esetén, pl: a tüdőráknál, ezt az anyagot felköhögünk.
Pezsgő vizelet. pattanás, mint duzzanatok vagy kiütések is Lysing jelei. Kevésbé gyakori jelei Lysing a következők:
• A felesleges fülzsír vagy a haj erős zsírosodása
• Hányás amely szokatlan anyaggal ??:
• Éles fájdalom a mellkasban, a has vagy a karok alatt jelzi, növelni kell a nyirok áramlását. /itt van kiemelt jelentősége a SPA-detox kezelének/
MÉG EGYSZER HANGSÚLYOSAN: A HASNYÁLMIRÍGY ENZIM ELENGEDHETETLEN!
Daganat kezelésnél használatos anyagok:
714X: 714X Trimethylaminohydroxybicycloheptane klorid vagy egy immunrendszer erősítő, a nyirokrendszerre hat.
BÉTA GLÜKÁN: Fő feladata az immunrendszer első védelmi vonalát alkotó immunsejtek, a makrofágok aktiválása, immunstimuláns, daganatellenes és antimikrobális tulajdonságai
CÉZIUM-KLORID:-> KILLER.Cézium korlátozza a sejtek glükóz felvételét, amely a rákos sejtek éhezik és csökkenti erjedést. A sejt körül körülbelül pH 8,0 értéket teremt.
CANTRON:-> lásd PROTOCEL
EMULGÁLT „A” VITAMIN: Emulgeált A vitamin " zsír buborékokba csomagolva” a biológiai hozzáférhetőség javítására
A-vitamin gátolja a rák sejtek szaporodását és segít visszatérni a normális növekedési ütemre. Gátlás hatás különösen erős, leukémia és bizonyos fej-nyaki daganatok..
ELLÁGSAV: Ellágsav gátolja a mutagenitás és karcinogenitás az alkotó adduktok a DNS-Hhez kötődését. /Számos kémiai karcinogénnek vagy metabolitjainak a biológiai hatását az váltja ki, hogy reakcióképes
származékaik kovalensen kötôdnek a DNS-hez, és az így keletkezett DNS-sérülések mutációkat indukálnak a kritikus génekben/.
ESSIAC TEA: Egyes márkák 4, 6 vagy 8 gyógynövényből állnak (pl. Flor-Essence már 8 gyógynövényes).. Hatását nagyban befolyásolja a gyógynövények, és a feldolgozás minősége. Elsősorban fájdalomcsillapító alkalmazásra./standardizálás fontossága/
HIDRAZIN SZULFÁT: ->KILLER: Senki sem használ hidrazin-szulfátotmegelőzésre.,többnyire a rák késői szakaszában alkalmazzák.
Hidrazin-szulfát hatékonynak tűnik, függetlenül a rák típusától. Azonban a hidrazin-szulfát nem távolítja el a tumort, aktivitását állítja le./egyfajta májenzimet blokkol/
B 17 LAETRILE:-> KILLER: Úgy tűnik, hogy működik minden fajta rák estén. Hatásosan csökkenti a daganatos fájdalmakat is. Csak terápiában van daganat eltüntető hatása. Szinergistái: A vitamin emulzió, Hasnyálmirigy enzim, nagydózisú emésztő enzim komplex.
MGN-3: immunmodulátor, növeli a természetes killer sejtek aktivitását, és növeli a gamma interferon és a tumor nekrózis alfa-faktort. Működhet szinergikusan az interleukin-2-vel.
PAW PAW: (tumorsejt kiéheztető hatású) Paw Paw egyike azon kevés alternatív rákkezeléseknek, amellyel át lehet jutni a vér / agy gáton. ATP képzést gátló.
PROTOCEL: Protocel egy biztonságos alternatívája a rákkezelésnek. Több mint 30 éves múlra tekint,nincsenek veszélyes mellékhatásai.. A Protocel nem csak a daganatos megbetegedéseknél, erősen anti-vírus hatása miatt más területen is használatos.Az egyik legerősebb antioxidáns valaha teszteltek.
/bár önáló daganat terápiás anyag, még sem KILLER, a daganatképződést gátolja. Terápiában alkalmazandó/
Sziasztok, Bandi
.
2. ... 2013. 02. 18. 11:06:10
Rákbetegek fóruma
KEDVES NAPSUGÁR. NAGYON IS IGAZAD VAN MERT ÉN AMIKOR SUGÁRTERÁPIÁT KAPTAM EGYRE ERŐSÖDÖTT A FÁJDALMAM. VÉGBÉL DAGANATOM VOLT ÉS A SUGÁR ELŐTT MÉG KICSI VOLT.TEHÁT HA AZONNAL MÜTENEK AKKOR NEM LENNÉK MOST VÉGLEGES STÓMÁS. SAJNOS A SUGÁR CSAK NÖVELTE A TUMORT.AMI A LEGROSSZABB AZ HOGY KÖNYÖRÖGTEM. NE ADJÁK TOVÁBB A SUGARAT MERT CSAK NŐ BENEM A DAGANAT. MOSOLYGÁS VOLT A VÁLASZ ÉS HOGY KÉT HÉT MULVA NEM FOG FÁJNI. NEM JÖTT BE. KIVÁGTAK 34 cm BELET ÉS LETTEM VÉGLEGES STÓMÁS.
3. Mariann 2012. 12. 05. 15:58:50
Rákbetegek fóruma
Kedves Maka!
67 éves Édesanyámnak neuroendokrin tumort diagnosztizáltak a hashártyán,ami elhalt.Viszont a máj mindkét lebenyén 1cm-nél kisebb több metastazist.Most épp az időpontot várjuk a Baseli Y-Dotatoc kezelésre,amit most intéz a professzor úr.Addig is Sandostatin-LAR injekciót kap 28 naponként. Kérdésem,hogy ha meg lesz az időpont,kérhetnénk-e a segítségedet és felvilágosítást,hogy mire készüljünk? Várom jelentkezésedet,üdvözlettel:Mariann
4. Maka 2012. 10. 15. 10:40:04
Rákbetegek fóruma
Életet ment a rákdiagnosztizáló melltartó
Index
2012. október 15., hétfő 09:28
|
Tumblr Email
Különleges, a mellrák első jeleit detektálni képes sportmelltartót fejlesztett ki [1] a First Warning Systems nevű cég. A melltartó jobb hatásfokkal és sokkal hamarabb veszi észre a daganatokat, mint a hagyományos, mammográfiás szűrési eljárások.
A technológia a sejtek hőmérsékletének nagyon pontos mérésén alapszik, ennek a megemelkedése összefüggésben lehet a vérerek megduzzadásával, amelyek a növekvő tumort táplálják. Egy szoftver mintázatokat keres a hőmérsékleti értékekben, és a statisztika elemzésével a hagyományos szűrésekhez képest akár hat évvel korábban is észreveheti a mellrák kialakulásának korai jeleit.
A mellrák esetében a korai detektálás kulcsfontosságú (ha kellően korán veszik észre, a túlélési arány 95 százalék), de a rutin mammográfia csak 70 százalékos hatékonysággal dolgozik, ezért sok esetben től későn veszik észre a daganatot, és sok a hamis riasztás is, ami szükségtelen kezelésekhez vezet, és a nő számára óriási lelki megrázkódtatást is jelent. 2009-ben egy amerikai kutatás eredményeként a 40 év alatti nőknek azt javasolták [2], inkább hagyják ki a mammográfiát, annyira megbízhatatlan. A 650 tesztalannyal végzett klinikai teszteken viszont a melltartó 92,1 százalékos biztonsággal adott helyes diagnózist.
A rákdiagnosztizáló melltartó egyelőre a hivatalos engedélyekre vár, legkorábban 2013-ban kerülhet kereskedelmi forgalomba. Az áráról még nincs hír.
5. Maka 2012. 10. 12. 22:05:48
Rákbetegek fóruma
Kedves Rudee,
Tudom betegektöl, hogy nagyon gyakran elnezik a neuroendokrin tumort. Ezert te kerdezzel ra az orvostol, föleg, ha mar kesz a rendes szövettan. Hol laktok ? Hol vegzik az operaciot ? Azert tettem be a mail cimemet, mert nyugodtan irhatsz ra.Ha nincs attet az külön öröm. Segiteni csak ebben a temaban tudok Neked.
6. habveros 2012. 08. 22. 9:46:38
Rákbetegek fóruma
habveros (habveros.gmail.com / 2011.05.28 15:10:53) #33893#
Kedves Fórumozók (5.)
A TERÁPIA EREDMÉNYESSÉGE A KIVÁLASZTÓ SZERVEK ÁLLAPOTÁTÓL, ÉS AZOK REGENERÁLHATÓSÁGÁTÓL FÜGG!
DE NEM CSAK!
A lehető legnagyobb mértékben, és mindenki által hanyagolt – elfeledett szervünk a :
NYIROKRENDSZER!
Jutott már eszünkbe, amikor a nagydolgunkat végezzük, hogy valójában mit is csinálunk?
MEGSZABADULUNK A SALAKANYAGOKTÓL! – ÚGY TESTI MÉRETEKBEN, ÉS SZINTEN.
Kisiskolás tanulmányunkból tudjuk, hogy a szervezetünk úgy 70%-a víz, de hogy ez mi, minek is van, így arra kevesen gondolnak.
Több dolog biztos, hogy nem tiszta víz, sőt H2O nemigen van jelen egymagában, hogy nem folyik ki belőlünk, valami okból kifolyólag, hogy nem áll egyhelyben a szervezetben, mozog, és, hogy bizonyára nem azért cipeljük, hogy mozgás közben NE NYIKOROGJANAK A SEJTJEINK.
„A test folyadéktartalmának meghatározó szerepe van a létezésben. (pl. bármi okból bekövetkező hiánya kiszáradáshoz vezet, szélső esetben halál)
A kiszáradás több formában léphet fel: izotóniás dehidrációról akkor beszélünk, ha szervezet elektrolit-háztartásával nincs gond, azaz a víz- és elektrolithiány aránya egyforma. Okozhatja veseelégtelenség, nem megfelelő vízhajtó adagolás, hasnyálmirigy-gyulladás, nagyfokú égés.
Hipotóniás dehidrációról van szó, ha a hiány inkább az elekrtolitoknál nagyobb. Ez az az állapot okozza, ha a vér nátriumtartalma lecsökken. Ebben az esetben a beteg sok folyadékot veszít (például hasmenés miatt), de nem pótolja megfelelően az elektrolitot, például alacsony ásványi anyag tartalmú ásványvizet iszik.
Hipertóniás dehidráció esetében a víz hiánya nagyobb arányú, mint az elektrolitoké, így a vér nátriumtartalma megemelkedik. Minden esetben a kevés folyadékpótlás és a nagyarányú folyadékvesztés okozza a problémákat. Gyakran nagy meleg okoz ilyen állapotot a fokozott izzadás miatt. Nagyon fontos ilyen esetekben, hogy a folyadékot folyamatosan pótoljuk, még akkor is, ha nincs szomjúságérzet.”
„Már kétszázalékos folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, megjelennek a kiszáradás első tünetei (fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése).”
Az elektrolit egyensúly borulása egy dolog, nem elhanyagolható, de ez utóbbi idézet rejti az igazi veszélyt (fejfájás = MÉRGEZŐDÉS! sokan kapnak be fájdalomcsillapítót ilyenkor, közben a májban felhalmozódott méreganyag az oka, ettől múlhat el másnapra,vagy egy tisztességes gyomorrontás után).
Mielőtt nagyon leegyszerűsödne a dolog, jó sok ION kell a működésünkhöz, Na, azaz nátrium csak a legismertebb, de mindjárt ott a Kálium, Kalcium, Magnézium, Foszfor, Szilícium,stb.
Mint említettem, víz mindig kötődik valamihez a szervezetben: szabad kifolyását albumin akadályozza, rendszerekben (ér) ionokhoz kötődik, sejtközi térben, ahhoz, amihez épp kell.
Ez utóbbi kissé közelebbről: sejtjeinknek épp úgy van salakanyaga, mint az egész szervezetnek, azaz ami nem tud bejutni a sejtmembránon, ami nem retúr -szállító anyag, az mind – mind ebben a picinyke térben gyűlik és GYŰLIK ÉS GYŰLIK! Tömeges mennyiségben két módon távozik:
- az IZOMPUMPA segítségével, amit testmozgás hoz létre,
- a gravitáció, azaz a testhelyzet változás. (álló – fekvő – gyertyaállás)
Úgy is szokás hívni, hogy a:
SZERVEZET SZENNYVÍZCSATORNÁJA! (teljes joggal,pl. egy kis „ izomláz” = tejsav a sejtek között, amíg elszállítódik, fáj)
Ezt a folyadékáramot a nyirokér rendszer hajszálerei gyűjtik össze, csatlakoznak nagyobb erekbe, ezen a rendszeren helyezkednek el a nyirokcsomók, végül véna erekbe csatlakozik, onnan a májba jut. Itt jön a szelektív hulladékgyűjtés, vízoldható - nem oldódó – klf. fehérjék – és azonosíthatatlan anyagok.
Megérkeztünk egy konfliktusos helyre, a NYIROKCSOMÓKHOZ.
Valahogy úgy tűnik, egyik oldalon a ov.tudomány helyén kezeli a nyirokcsomók kérdését,tudják mire való. Amikor a gyereket nézi a doki, takonykór esetén, biz benyúl az álla alá, a füle mögé, és konstatálja, hogy duzzadtak a nyirokcsomók, dolgozik az immunitás. (van hol, van mit!!)
A másik oldalon erről elfelejtkezve, bulldog módjára, tűzzel – vassal kiirtják, sőt „a rendszámtáblázással” addig fajul a helyzet, hogy NYIROKRÁKRÓL beszélnek.(anélkül, hogy bármit tudnának ellene tenni)
Az onkológiai sebész visít örömében, amikor a protokoll által előírt „- és 13 nyirokcsomó eltávolítandó”- nyirokcsomókból legalább az első duzzadt.
Jó pár eset citológiai lelete bizonyítja, hogy a daganathoz legközelebbiben leginkább 1 – 2, vagy pár daganatsejt található. Persze, ez attól függ, milyen időstádiumú a diagnózis Ezzel a kis VÉGREHAJTÁSSAL ÖRÖKRE MEGÁGYAZOTT A BIZTOS KIÚJULÁSNAK, „ÁTTÉT” KÉPZŐDÉSNEK..
Pont az ellenkezőjét érik el, mint amivel indokolják a műtétet, mármint, hogy ne SZÓRÓDJON a testben.
Mert, miért is duzzadt bármelyik nyirokcsomó?
A nyirokcsomók szerepe a szervezetben:
- a nyirokáramlás útjában,- mint a vénás keringésnél az érbillentyűk – szelep szerepét töltik be, áramlás irányba enged, ellentétesen zár.
- aktív felületű (érzékenyített) szűrőként a nyirokban lévő összes olyan élő anyagot foglyul ejti, amelyek a szervezet működésében nem kívánatosak, legyen az elhalt saját sejt, kívülről bejutott baktérium, fehérjéhez kötött toxin, stb. Na persze ide tartozik minden daganatsejt is.
A befogás célja, egyrészt semmi ne kószáljon az áramlási rendszerben, ami nem oda való, másrész, ha ez kórokozó, akkor ITT LEGYEN A TERE AZ IMMUNCSATÁNAK!! (viszonylag el van szigetelve, és a „ termékek”a következőknél úgy is fennakadnak.
Szóval erre lenne kitalálva a dolog, úgy testileg, bárki alkotta!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Kell-e a radikális rákműtét?
A nyirokcsomók a daganatterjedés zsákutcái
Több mint száz éve sebészi gyakorlat, hogy amikor a tumort eltávolítják, a környező, akár ép nyirokcsomókat is kimetszik. Most mégis kétségek merültek fel a radikális műtétek hasznát illetően. Ha e feltételezés igaznak bizonyul, a daganatok kezelésénél teljesen új stratégiát kell alkalmazni.
Dr. Szenczi Tóth Károly| Népszabadság| 2009. július 31.”
„Dieter Hölzel professzor, a müncheni daganatregiszter epidemiológusa korábbi adatok tömegét, többek között 30 éves túlélési statisztikákat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a daganat körül elhelyezkedő nyirokcsomók teljes műtéti kiirtása a túlélésre a legcsekélyebb kedvező hatással sincs. Ez minden rosszindulatú daganatra igaz, a melanomától az emlőrákon át a vastagbél-karcinomáig.
A teljes nyirokcsomó-eltávolítás indoka alighanem téves elképzelésen alapul - állítja Hölzel professzor. A daganatszórás elterjedt elmélete szerint a magányosan növekvő tumor csak ha bizonyos nagyságot vagy stádiumot elért, kezdi a sejteket szétszórni a szervezetben, éspedig legelőször a közeli nyirokcsomókba.”
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ezek után kérdés a nem kérdés:
JOGOSAN VANNAK A DAGANATSEJTEK A NYIROKCSOMÓKBAN JELEN?
Ha mindez nem rendesen működik, a nyirokrendszer áramlása akadályozott, ha olyan anyagokkal szennyezett, amit pl.: a vér szállított a sejthez, de az nem tudott mit kezdeni vele, ezeket az anyagokat, hogy ne legyenek az áramlás útjába, a test perifériáira taszítja. Jellegzetes példa, a dohányzás – alkoholfogyasztás jó nyári délután, van testszag bőven.
Ugyanez a helyzet a „KAPCASZAGGAL”. Lábainkon kétszer kétezer körüli a NAGYMÉRETŰ PÓLUSOK száma, melyeken át a nyirok által lerakott szemét eltávozhat. Amióta „kultúrálódtunk” egyrészt nem sikk e testszag, ezt a csatornát is igyekszünk bedugaszolni! (becsomagoljuk,LÁBBEI,izzadás gátlók, dezodorok) másrészt igyekszünk elkendőzni, feledni, hogy a testnek vannak MŰKÖDÉSI TERMÉKEI.
Itt kell megjegyezni, a testünknek KIVÁLASZTÓ SZERVE A BŐR IS, ÚGY KÉT NÉGYZETMÉTER!!
A NYIROKRENDSZER TISZTÍTÁSA:
Már az ókorban rájöttek az emberek, hogy a meleg fürdőzés az egészség megőrzés egyik fontos módja, a bőr pólusain keresztül, igaz lassan, de megszabadultak a salakanyagok itt lerakott részétől. (heti rendszeresség)
Gyerekkoromban még divatban volt a Vasárnap délelőtti gőzfürdőzés jó széles körben.
Egészség megőrzésként alkalmazható a szaunázás, a nyirokmasszázs, az izzasztó sport.
Daganatosoknak, a fentiek miatt a nyirokmasszázs nem megengedett.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy javaslat:
„Az esetben, ha Ön nem kedveli a szaunát, vagy az Önnek valamilyen oknál fogva ellenjavallt, akkor odahaza tegye a következőket.
Engedjen a kádnyi meleg vizet, s oldjon fel benne másfél kiló közönséges konyhasót. Vegyen ilyen fürdőt hetente egy-két alkalommal, de mindenféle rendszer nélkül is megteheti, amikor úgy érzi, hogy meg akar szabadulni a toxinoktól. A sós víz – amely tulajdonképpen nátrium klorid oldat – minden kiszív a pórusokból, ami nem oda való. Ne felejtse el a sós fürdő után tusolással leöblíteni magáról a kioldott szennyeződést.”
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Daganatos esetekben alkalmazzák a különböző összetételű ivókúrákat. Kicsit elgondolkoztat, hogy mekkora utat kell megtenni a bevett, ill. lerakott anyagnak, hogy találkozzanak, aztán vissza.
Tulajdonképp kettős hatása miatt itt is szerepelhet a SZÓDABIKARBÓNÁS FÜRDŐ. Egyrészt a vér lúgosításának bevált eszköze, (na ez mára megdőlt) másrész a meleg + lúg kioldja a pólusokból (depo) a szemetet, így a következőknek helyet csinál.
Lúgositó fürdő + killer + méregtelenítés .
Csinálni kéne 5 – 6 % -os,37-38 fokos szódabikarbonátos fürdővizet,(amilyen jó meleget elbír),míg ki nem hül,úgy 20 perc,teljes testet bele.Ez min 100 l víz,= 100 kg,1%-a 1 kg,5% = 5 kg/ fürdő.Keress egy nagykert,ahol olcsón,ÉTKEZÉSI min.-ben beszerezheted.Ezt heti 1x,ill.ph mérés alapján ellenőrizni.(vizelet ph max. 7 – 7,3 között legyen)
Utána letussolni, kiszárítja a bőrt kicsit,csak semleges gyógyszertári testápolót használni,ugyan ez a tusfürdőre meg a szappanra is vonatkozik.
Túlzásba vitt lugosítás tünet :
- hányinger, étvágytalanság, étel undor,ált. rossz közérzet.
- Csak leállni a kezeléssel, magától helyre áll.
-
.
A legintenzívebb eljárásnak a „lábáztatás”, azaz az IONIZÁCIÓS méregtelenítés, a SPA-DETOX bizonyult. (saját szervezetem,meg a családé is bizonyítja) Ennél a módnál a talpak nagyméretű sejtjein keresztül, az ionizált atomok mintegy „kihúzzák” a dugót a likból, ismételve szakaszosan ürítik a rendszert. Kúraszerűen alkalmazható, min. egy hónap szünettel ismételhető.
A következő 6. rész a „HA MÁR TISZTÁK VAGYUNK” az immunitás intenzív emelésével, aktivizálásával foglalkozik.
Bandi
7. habveros 2012. 05. 19. 17:42:50
Rákbetegek fóruma
Szevasztok Fórumozók!
Csak, hogy kicsit borzoljam a kedélyeket, rendezgetés közben belebotlottam:
Felesleges MAMMO:
Csodás módon eltűnt melldaganatok? Szerző: GNL
2009. 01. 29. 07:15:03 Egyes páciensek rosszindulatú melldaganatai képesek egyszerűen önmaguktól felszívódni bármilyen terápia alkalmazása nélkül - ezt állítja egy norvég tudományos kutatócsoport, máris nagy vitákat kiváltva. Per-Henrik Zahl doktor, a norvég közegészségügyi intézet statisztikusa szerint a mellrák-daganatok 22 százalékban spontán módon, kezelés nélkül eltűnnek, ami azt is sugallja, hogy a tömeges rákszűrések túldiagnosztizálásokat eredményezhetnek.
Az amerikai orvosok szövetsége, amely a tanulmányt az Archives of Internal Medicine című folyóiratában tette közzé, hangsúlyozta: a norvég kutatók eredményei csupán megerősítenek a mellrákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatokat, amelyek megdöbbentették a tudományos közösséget.
A tanulmány arra utal, hogy nagyon sok nőnek el kell viselniük bizonyos vizsgálatok, terápiák és agresszív műtétek utóhatásait azért, hogy olyan tumort kezeljenek, ami szót sem érdemelne, ha nem ment volna rákszűrésre. Így például a kemoterápia kognitív zavarokhoz vezethet, a rádióterápia visszafordíthatatlan károkat okozhat a szívizomnak és a koszorúereknek, míg a nyirokmirigyek eltávolítása gyakran a tumor által megtámadott mell oldalán lévő kar dagadását vonja maga után, amelyet orvosi nyelven limfo-ödémának neveznek.
Patrick Remington, a wisconsini egyetem professzora, aki nem dolgozott együtt Zahlal az említett tanulmányban, már az 1990-es években sejtette, hogy valóban vannak olyan tumorok, amelyek mindenféle kezelés nélkül természetes módon visszafejlődhetnek. Ezek azonban szerinte elsősorban a kevésbé súlyos rákos megbetegedésekre jellemzők. Zahl doktor maga is megemlítette, hogy már korábban megfigyelték prosztata- és tüdőrák esetében a daganatok váratlan eltűnését egyes pácienseknél.
Érthető okokból kifolyólag egy nevét elhallgató orvos vendég posztja
Fenntarthatóság és orvostudomány
Egy kis ízelitő :
Onkológia. Az onkológia szerintem tipikus példája a legújabb kori tudományos handabandának. Ugye adott egy betegség, a rák, amire biztos stratégia, ha szűrjük, illetve ha idejében elkapjuk és a sebész ki tudja vágni. Na, de ha ez nem sikerül, akkor jöhet a kemoterápia. Az utóbbi időben (állítólag) óriási előrelépések történtek a kemoterápia területén. Ehhez két személyes megjegyzést fűznék:
Az első, hogy nemrégiben volt alkalmam részt venni egy onkológiai konferencián, ahol az Egyesült Államokból érkezett, onkológiai szakterületen dolgozó szociális munkásokkal beszélgettünk. Egyikük elmondta, hogy egy érdekes trend figyelhető meg az onkológiai betegségek túlélésében. A 60-as évek óta nagymértékben nőtt a rákos betegséget túlélő betegek aránya. A korcsoportok szempontjából egy kivétel van: a 20-as éveikben járó emberek. Közülük ugyanannyian halnak meg ma, mint kb. 40 évvel ezelőtt. És hogy miért? Mert 18 év alatt vannak állami szűrőprogramok, 30-40 éves kortól pedig a legtöbb ember már az USA-ban is jár onkológiai szűrővizsgálatra. A 20-as korcsoport azonban pont karriert épít, vagy tanul, nincs ideje szűrésre járni, így ha megbetegszik, később veszik észre. És akkor már hiába a kemoterápia, a mortalitás hasonló, mint 40 évvel ezelőtt. Ennyit az onkológiai szerek fejlődéséről.
A másik személyes élményem, hogy az utóbbi 2 évben volt alkalmam nem egy onkológiai study protokollját elolvasni. Általános tapasztalatként azt szűrtem le, hogy ezekbe a vizsgálatokba eleve azokat a betegeket vonják be, akikkel „nem lesz gond”, vagyis jó általános fizikai állapotúak, nincsenek kardiológiai vagy egyéb problémáik. Ha a vizsgált szer mellékhatásai szempontjából valaki „problémás”, az eleve nem vehet részt.
Na most akkor ugye adott egy vizsgálat, amiben az a cél, hogy eldöntsük, egy új szer javítja-e a túlélést és mondjuk a terápiás válaszarányt placebóhoz képest az így kiválasztott betegpopulációban. Persze, hogy javítja. A jó állapotú betegek a kemoterápiából többet bírnak, mert még nincsenek annyira leromlott állapotban. Ha ugyanazt a szert kétszer akkora adagban adnánk, akkor is javulna a túlélés, mivel a betegek bírják. A gond csak az, hogy a legtöbb onkológiai beteg nem jó általános állapotú, ők a vizsgált terápiás módszerekbe belehalnának, vagyis nemhogy javulna a túlélés, de romlik, mert a legtöbb beteg nem bírja a szereket.
Szóval ennyit az onkológia fejlődéséről.
Ha én rákos betegségek szűrésére akarnám használni ezt a technikát, illene minimum félévente végezni egy PET CT vizsgálatot. Vagyis évente 2×15=28 év háttérsugárzásával bombáznám a beteget. Mondhatnánk azt is, hogy a vizsgálattal magam váltom ki a betegséget, hiszen azt azért lehet tudni, hogy a rákos betegségek előidézése szempontjából kevés dolog olyan ártalmas, mint az ionizáló sugárzások. A dolog költségeiről (ma egy PET CT vizsgálat kb. 200.000 forint) nem is beszélve.
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:b5AOu7tasC8J:www.antalffy-tibor.hu/2011/03/15/ertheto-okokbol-kifolyolag-egy-nevet-elhallgato-orvos-vendeg-posztja/+70+es+%C3%A9vekben+40+%C3%A9v+m%C3%BAlva+meglesz+a+r%C3%A1k+gy%C3%B3gyszer&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=opera&source=www.google.hu
8. habveros 2012. 04. 26. 21:47:28
Rákbetegek fóruma
Kedves Ildi!
A 36984-ben írtak nálatok is érvényesek, legfeljebb nem a petróleum,vagy bármely más "HATÓANYAG" a főszereplő.
Azért elég érdekes,.és nem ilyesztgetésnek szánom,-
"a tumort, mert verőéren fekszik." akkor az érrel együtt lehet sugárnak kitenni?
Mert, hogy úgy tudom a sugárkezelésnek az a célja, hogy a daganatsejteket elpusztítsa, és az év+vér????
Onkológus prof írta, hogy a bal emlő sugárkezelése után (dózis és elhelyezkedés függő) 3-5 évvel JELENTKEZNEK a szívműködés zavarai.
Na ugye, hogy nem is olyan SPECIFIKUS ez a módszer?
Szia, Bandi
9. Ildi 2012. 04. 26. 16:51:10
Rákbetegek fóruma
Szép jó napot mindenkinek!
Szeretnék kérdezni tapasztalatokról. A páromat tegnapelőtt műtötték nagysejtes tüdőrákkal, de nem lehetett eltávolítani a tumort, mert verőéren fekszik. Így sugár és kemoterápiás kezelés lesz. Halottam a Varga-féle gombákról, az Avemarról és Culevitről. Használta-e már valaki, és voltak-e pozitív tapasztalatai ezek közül valamelyikkel?
10. Ildi 2012. 04. 26. 16:51:06

11. Maka 2012. 04. 10. 18:59:53
Rákbetegek fóruma
Kedves Forumozok !!
Olvassatok a Farkasalmarol !!!!
Rákot okoz egy gyógynövény
2012. április 10., kedd, 11:10 • Utolsó frissítés: 7 órája
Címkék: rák; Tajvan; rákkeltő anyag; rákbetegség; arisztolsav; farkasalma;
Egy népszerű gyógynövény toxikus összetevője okozhatja a hagyományos gyógyászatot kedvelő Tajvanon az összes húgyúti rákos eset több mint felét - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
Az arisztolsavat potenciális rákkeltő hatású vegyületként tartják számon. Ez az anyag található meg a farkasalmában (Aristolochia), amely gyakori összetevője a fogyást segítő, ízületi fájdalmakat enyhítő és az emésztést támogató ázsiai gyógynövénykeverékeknek.
A farkasalmát évezredek óta alkalmazták a népi gyógyászatban szerte a világon, mára azonban azt is kiderítették a szakemberek, hogy súlyos vesekárosító és húgyúti rákot okozó kockázata is van.
Korábbi felmérések szerint Tajvanon a lakosság mintegy harmada használt a megelőző évben arisztolsav tartalmú gyógynövényt, amitől nem független, hogy az országban csaknem négyszer gyakoribb a veserák és a húgyutak rákja, mint a nyugati országokban - vélik az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány szerzői.
"Ezek ritka tumortípusok, és a világ országai közül Tajvanon a legnagyobb az előfordulásuk" - magyarázta Arthur Grollman kutatásvezető, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa. A tanulmányba 151 húgyúti rákkal diagnosztizált pácienst vontak be, akik 60 százalékánál kimutathatók voltak az arisztolsavhoz köthető genetikai mutációk.
Elfogyasztása után ez a sav különleges, egyedi sérülést okoz a vesekéregben, valamint növeli a TP53 jelű tumorelnyomó génben egy bizonyos mutáció előfordulását - állapították meg a tanulmányban. "Ami természetes, az nem feltétlenül biztonságos" - hangsúlyozta Grollman a gyógynövény veszélyeire utalva.
12. ... 2012. 03. 11. 18:24:34
Rákbetegek fóruma
A MIM fórum olvasóinak!
Kaptam egy linket az USA-ból, egy PROTOCEL nevű antioxidánsról. Az anyag szerteágazó, eléggé terjedelmes, (már a reklámszerű szövegek miatt is) de rengeteg információt tartalmazó adathalmaz, mondhatni a napjainkban leginkább elfogadott:
TERMÉSZETES RÁKGYÓGYÍTÁS
Anyagairól, azok alkalmazásával kapcsolatos ismeretekről.
Nem venném a bátorságot, sem ahhoz, hogy igen gyér angol tudással, lefordítva
a teljes anyagot bemásoljam, de azért egy kis csemegézésnek nem tudtam ellenállni.
Az eredeti link:
http://alternativecancer.us/protocel.htm
Az anyagban sok a hivatkozás az irodalmon túl független laboratóriumokra. Örömmel fedeztem fel a kezdeti időkből ismert és számomra abszolút HITELES:
R. Webster Kehr
Független Cancer Research Foundation, Inc.
(független rák Kutatási Alapítvány)
Véleményezései, részben az Alternatív kezelés mikéntjéről, részben a használt anyagokról.
A kezelés buktatói:
Itt csak az önmagukban alkalmazott anyagokkal kapcsolatos néhány javaslat:
/hatásvizsgálatok/
KEZELÉS Értékelés:
Ez a rák protokoll eddig kizárólag azoknak hatékony, akik újonnan diagnosztizált rákos betegek, akik nem rendelkeznek gyorsan növekvő daganatal, és a rák nem terjedt jelentős mértékben!
Ha Ön előrehaladott rákos beteg, akinek már sok volt a kemoterápia, sugárkezelés vagy műtét, vagy potenciálisan gyorsan növekvő daganata van, ne használja ezt a protokollt, mint a primer rák kezelését!
Keresse a protokollokat a kapcsolódó internetes oldalon.
/intelem a „neki hatott, nekem nem” okára!/
Protocel általában nem ajánlott a tüdőrákos betegek. Ennek oka, hogy a melléktermékei Protocel (azaz Lysing) torlódást okozhat a tüdőben.
/mindenkor elsődleges az elhalt fehérjék eltávolítása/
Protocel és Cantront semmilyen körülmények között nem lehet más alternatív rákkezeléssel együtt használni!
( a Protocel egy ANTIOXIDÁNS, az ATP csökkentése a célja /megvonni az energiát a daganattól/, a legtöbb más kezelésnel többlet ATP keletkezik)
A C-vitamin köztudottan erősen semlegesíti ezt a protokollt, Az egyetlen kivétel ez alól Paw Paw vagy graviola, amelyeket a későbbiekben tárgyaljuk.
Egyes agyi daganatos betegek Graviola vagy Paw Paw Protocellel való kezelése kiváló eredménnyel.járt. Ez az eljárás azonban adhat jelentős mennyiségű lizálás (toxinok) az agyi területen. Ez egy kockázatos kezelés nem ajánlott, normális agyi daganatos betegeknél.
/mindegyik egy-egy lehetséges ok a nem megfelelő működésre/
Ha a kezelés kevésbé hatásos, van néhány lehetséges oka:
Először is, van valami, amit eszel (beleértve a kiegészítőket), vagy ivás, ami zavarja az anyag hatását..
Másodszor, lehet, hogy sokkal összetettebb probléma. Az ok, nem tudja megölni a több gyógyszerrel szemben már rezisztens (MDR) rákos sejteket (főleg, ha a beteg már a kemoterápiát kapott).
/és még valami az immunmodulátorokról/
Egy utolsó megjegyzés:a Protocel nem építi az immunrendszert, AKTIVÁLJA!
Az örök igazság:
Ha egy alternatív kezelés nem mutatja a rákos sejtek felszámolását, az intelligens beteg abbahagyja a szedését, és megpróbál egy másikat. / általában 3-4 nap kiürülési szünet kellhet/
Vannak észrevehetetlen kompatibilitási problémák, a józan ész azt diktálja, hogy hagyja abba a nem működő alternatív rákkezelést.
Másrészt, célszerű folytatni valamit, ami erősíti a szervezetet akkor is, ha a ráksejteket nem szünteti meg.
Nem lehet felvenni alternatív rákkezelést ugyanúgy mint a hagyományos gyógyszereknél.
Nem lehet megfontolás nélkül követni a lelkes, jó szándékú embereket:
• Csak azért, mert valamilyen anyag hatott neki, ez nem jelenti azt, hogy működni fog az Ön számára.
• Bár van sok, életképes alternatív rákterápia, nincs "legjobb" kezelés egy bizonyos típusú, vagy stádiumú a ráknál.
A kiválasztás legfontosabb szempontja, hogy minden személynek egyedi a test kémiája. Az energia gyógyászata módszer széles választékát kínálja,de nem veszi figyelembe a test kémiáját. / nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez egyáltalán nem ÁLLADÓ/
Különböző emberek különböző sebességgel reagálnak a kezelésre.
Néhány rákbetegek akár egy hét alatt is észlelhet változást. Azonban, ez eltarthat akár három hónapig is,mire a rákbetegek észre vesznek javulást, különösen lymphomák esetén. A nyirokrendszerben nagyon lassú a forgalomban. Jakab Sheridan szavaival élve, "időbe telik a munka ... 7-9 hét a jellegzetes és egyes esetekben akár 3 hónap vagy annál több, hogy a kezelésre választ észleljen"
Hogyan állapítható meg, ha a kezelés működik?
Amikor a rosszindulatú sejtek primitív állapotban kerülnek, akkor feloldódnak vagy önállóan szétesnek. Ez a rák hulladék, tagjai két aminosav, kinézete- megjelenése, mint a nyers tojásfehérje. A szervezet normális vagy hulladék ártalmatlanítása esetén, pl: a tüdőráknál, ezt az anyagot felköhögünk.
Pezsgő vizelet. pattanás, mint duzzanatok vagy kiütések is Lysing jelei. Kevésbé gyakori jelei Lysing a következők:
• A felesleges fülzsír vagy a haj erős zsírosodása
• Hányás amely szokatlan anyaggal ??:
• Éles fájdalom a mellkasban, a has vagy a karok alatt jelzi, növelni kell a nyirok áramlását. /itt van kiemelt jelentősége a SPA-detox kezelének/
MÉG EGYSZER HANGSÚLYOSAN: A HASNYÁLMIRÍGY ENZIM ELENGEDHETETLEN!
Kezelő anyagokról:
/killer = citosztatikum = sejtméreg/
Kezelés
(Bármelyikére kattintva kezelés ebben az oszlopban fog át, hogy az oldal tetején, hogy a kezelést.) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
714x (T)
3
5
3
5
8
1
8
8
400 $
1980
A béta glükán (PS)
7
9
9
8
5
8
9
9
$ 75
1975
Cantron (eltünteti, mint a T-)
8
5
4
5
8
4
9
5
$ 48
1984
Cézium-kloridot (T)
8
6
4
5
2
8
8
8
$ 70
1980
Emulgeált vitamin (PT)
5
6
4
5
4
5
4
8
$ 47
1975
Ellágsav (PT)
6
6
8
7
4
8
8
8
$ 40
1990
Essiac Tea (PT)
8
7
4
5
8
8
8
7
$ 95
1920
Hidrazin-szulfát (T)
7
9
9
9
4
10
7
8
$ 50
1970
Laetrile B-17 (PT)
7
6
6
8
5
3
5
8
160 $
1970
MGN-3 (PS)
6
6
5
5
4
8
8
8
220 $
1996
Paw Paw (PT)
10
8
8
7
8
9
9
5
$ 40
2003
Protocel (eltünteti, mint a T-)
8
5
4
5
8
4
9
5
$ 60
1995
714X: 714X Trimethylaminohydroxybicycloheptane klorid vagy egy immunrendszer erősítő, a nyirokrendszerre hat.
BÉTA GLÜKÁN: Fő feladata az immunrendszer első védelmi vonalát alkotó immunsejtek, a makrofágok aktiválása, immunstimuláns, daganatellenes és antimikrobális tulajdonságai
CÉZIUM-KLORID:-> KILLER.Cézium korlátozza a sejtek glükóz felvételét, amely a rákos sejtek éhezik és csökkenti erjedést. A sejt körül körülbelül pH 8,0 értéket teremt.
CANTRON:-> lásd PROTOCEL
EMULGÁLT „A” VITAMIN: Emulgeált A vitamin " zsír buborékokba csomagolva” a biológiai hozzáférhetőség javítására
A-vitamin gátolja a rák sejtek szaporodását és segít visszatérni a normális növekedési ütemre. Gátlás hatás különösen erős, leukémia és bizonyos fej-nyaki daganatok..
ELLÁGSAV: Ellágsav gátolja a mutagenitás és karcinogenitás az alkotó adduktok a DNS-Hhez kötődését. /Számos kémiai karcinogénnek vagy metabolitjainak a biológiai hatását az váltja ki, hogy reakcióképes
származékaik kovalensen kötôdnek a DNS-hez, és az így keletkezett DNS-sérülések mutációkat indukálnak a kritikus génekben/.
ESSIAC TEA: Egyes márkák 4, 6 vagy 8 gyógynövényből állnak (pl. Flor-Essence már 8 gyógynövényes).. Hatását nagyban befolyásolja a gyógynövények, és a feldolgozás minősége. Elsősorban fájdalomcsillapító alkalmazásra./standardizálás fontossága/
HIDRAZIN SZULFÁT: ->KILLER: Senki sem használ hidrazin-szulfátotmegelőzésre.,többnyire a rák késői szakaszában alkalmazzák.
Hidrazin-szulfát hatékonynak tűnik, függetlenül a rák típusától. Azonban a hidrazin-szulfát nem távolítja el a tumort, aktivitását állítja le./egyfajta májenzimet blokkol/
B 17 LAETRILE:-> KILLER: Úgy tűnik, hogy működik minden fajta rák estén. Hatásosan csökkenti a daganatos fájdalmakat is. Csak terápiában van daganat eltüntető hatása. Szinergistái: A vitamin emulzió, Hasnyálmirigy enzim, nagydózisú emésztő enzim komplex.
MGN-3: immunmodulátor, növeli a természetes killer sejtek aktivitását, és növeli a gamma interferon és a tumor nekrózis alfa-faktort. Működhet szinergikusan az interleukin-2-vel.
PAW PAW: (tumorsejt kiéheztető hatású) Paw Paw egyike azon kevés alternatív rákkezeléseknek, amellyel át lehet jutni a vér / agy gáton. ATP képzést gátló.
PROTOCEL: Protocel egy biztonságos alternatívája a rákkezelésnek. Több mint 30 éves múlra tekint,nincsenek veszélyes mellékhatásai.. A Protocel nem csak a daganatos megbetegedéseknél, erősen anti-vírus hatása miatt más területen is használatos.Az egyik legerősebb antioxidáns valaha teszteltek.
/bár önáló daganat terápiás anyag, még sem KILLER, a daganatképződést gátolja. Terápiában alkalmazandó/
A táblázatban szereplő számok az anyaggal elérhető ÁTLAGOS!! eredményt mutatják :
8 – 10 átlagon felüli eredmény
5 – 7 átlagos hatás
3 – 4 alacsony hatásfokú működés
1 – 2 nem alkalmazható
A zárójelben lévő betűk jelentése:
P = növényi alapú orvoslás, néha természetes rákkezelések
S = Kiegészítés (lásd kiegészítők vs kezelések alatt)
T = a kezelést (lásd kiegészítők vs kezelések alatt)
/gyanítom a VS a hagyományos kezelések mellékhatásainak enyhítését jelenti/
Az oszlopok:
1. HATÁKONYSÁG
2. a feldolgozott tanulmányok /gondolom az hasznosítható infók/
3. a dokumentációk „minősége”
4. kezelések kiértékelése
5. csak ÖNMAGÁBAN alkalmazva, az elért eredmény
6. A KEZELÉS NEHÉZSÉGE
7. mellékhatások mértéke
8. kompabilitás más anyagokkal
9. kezelés havi költsége
10. a „rendelkezésre állás” éve
Csak szeretném remélni, hogy hasznos információkat is találtok az írásban.
Sziasztok, Bandi
Sajna a táblázat "meghalt"! Ötlet? Küldöm,ha valaki vállalja.
.
.
13. meme 2012. 03. 05. 11:44:38
Rákbetegek fóruma
Sziasztok!
Neuroendokrin tumort diagnosztizáltak nálam.
az egyik petefészkem ki kellett venni.
megyek Baselbe a Dotatoc kezelésre.
A kérdésem az lenne, hogy lehet-e ezek után gyermekem?
14. Maka 2012. 03. 02. 19:01:18
Rákbetegek fóruma
Kedves aggodo unoka !
ha beütöd a keresöbe Dr Abraham Lajos nevet é elmond mindent erröl a kezelesröl. Jartam nala, de nekem nem csontrak volt. Ezert kerlek, hogy keresd Öt, szakmailag a Dr ur a leg kompetensebb ebbe a temaban.
Kivanok mamadnak nagyon sikeres gyogyulast.
Esetleg tudnam ajanlani neked meg, hogy kerjel Budapesten egy vizsgalatot Edesanyad allapotarol, hogy milyen tipusu is a rakja, mert ha neuroendokrin tumortol van az egesz a baseli kezeles itt svajcban a legjobb ra. Nem tudom pestiek vagytok e vagy mashonnan irtal. Ez tölem csak egy lehetöseg ajanlasa, ha ugy gondoljatok jo kezekben van a mama akkor maradjatok. Sokszor sajnos ültetik a beteget, meg varolistazzak, pedig a legjobb megoldast a leghamarabb kene rakbetegnel megtalalni. Fizeti a TB, ezen ne aggodjal.
Üdv;Maka
15. Ati77 2012. 02. 28. 13:21:46
Rákbetegek fóruma
Csak egy tapintható ki, azt akarják eltávolítani.
Modtam neki, hogy Betadin (jódos) krémmel kenje a tumort, az pusztítja a sejteket, de nem csinálta, mert az összefogja a dolgokat. (Olvastam ilyen kezelésről is.)
A mikróra sajnos itt állt rá. 2009 végén költözött ide. Nekünk 2004 óta van meg.
16. Ati77 2012. 02. 28. 6:11:39
Rákbetegek fóruma
Hogy ne csak a természetes gyógymódokról írjak, ez az orvosi kezelésének a menete:
Anyámat 2011 májusában műtötték, melanomával.
Aztán kiújult.
Azóta más kezelést nem kapott, nem is javasoltak neki semmi alternatív gyógymódot.
Egyik helyről küldték a másikra, a helyi rendelőintézetből az Uzsokiba, onnan a Mária utcába a Bőrklinikára, ott se vállalták, továbbküldték a Kékgolyó utcába.
Közben sok vizsgálata volt (Fej/nyak CT, biopszia, mellkasröntgen, hasi ultrahang. Most van időpontja felsőtest CT-re, és fej/nyak MR-re)
Nyirokcsomó áttétei vannak, és máj áttét is feltételezhető. Erősen nő a látható daganat.
A primer tumorhoz nem mernek hozzányúlni. Radioaktív kezelés nem merült fel az áttétek miatt, kemoterápia igen (BOLD), de azt sem adják, csak, ha előbb a primer tumort el tudják távolítani valahogy. Egyébként sem hatásos melanománál a kemoterápia. 20%-ban ér el valamennyi eredményt, az sem hosszútávú.
A hétre műtéti időpontot kapott, eltávolítják az egyik áttétes nyirokcsomót az állkapcsánál.
Ha BRAF génmutációt találnak (60% az esély rá) kaphatja az új szert, a Vemurafenibet, amit áttétes melanomásoknak fejlesztettek ki. Ez egy enzimet gátol. Állítólag 60%-ban hat, de még csak nagyon rövidtávú tapasztalatok vannak vele. A főorvos nem fűz hozzá nagy reményeket.
17. Rising Sun 2012. 02. 09. 13:37:22
Rákbetegek fóruma
Kedves Maka !
Biochem Biophys Res Commun. 1994 Mar 30;199(3):1504-8.
A Q10 kezelés dózisától függően a mellrák részleges és teljes regresszióját figyelték meg a páciensekben
Absztrakt: A tápanyagok és a vitaminok összefüggése a rák kialakulásával és megelőzésével egyre inkább egyértelművé válik.
A klinikai protokoll: 32, úgy nevezett „nagy kockázatú” mellrákban szenvedő pácienst kezeltek antioxidánsokkal, zsírsavakkal és 90mg CoQ10-el.
6 páciens a 32-ből részleges tumor regressziót mutatott.
Ezen 6 páciens egyikének a CoQ10 dózisát 390 mg-ra emelték. Egy hónapon belül a tumor nem volt többé kitapintható és a következő hónapban a mammográfia megerősítette a tumor hiányát.
Egy másik esetben – ahol bizonyított volt a mellrák, amelyet nem radikális sebészeti úton eltávolítottak, de a tumor-ágyban tumor maradványt igazoltak – 300mg CoQ10 kezelést alkalmaztak.
A páciens 3 hónap múlva kitűnő klinikai állapotban volt és nem mutattak ki tumor maradványt.
A CoQ10 bioenergetikai aktivitása hematológiai és immunológiai aktivitásként expresszálódott, mint domináns, de nem az egyetlen molekuláris mechanizmus, amely a tumor regresszióját okozta.
Biochem Biophys Res Commun. 1995 Jul 6;212(1):172-7.
A Q10-vitamin kezelés hatására kialakult metasztázis regresszió előrehaladást jelent a mellrák terápiában.
Absztrakt: 35 év során a Q10 (koenzyme Q10; CoQ10) és a rák kapcsolatában a nemzetközi adatok és tudományos eredmények, a biokémiai, biomedikai és klinikai kutatások elvezettek oda, hogy 1993-ban két, mellrákos páciens esetében komplett tumor regressziót állapítottak meg.
Ezen eredmények folytatásaként három további mellrákban szenvedő páciensnél szintén alkalmazták a Q10 terápiát. A teljes vizsgálati idő alatt (3-5 év) 390mg Q10 (Bio- Quinone of Pharma Nord) kezelést adtak (orálisan).
A 44 éves páciensben számos, májban kialakult metasztázis „eltűnt” és máshol sem találtak áttéteket. A 49 éves páciens (aki szintén 390mg Q10-t kapott) hat hónap után kiváló állapotban volt és nem találtak tumort a mellüregben. A 75 éves páciens esetében – akinek egyik mellében volt tumor és a mell eltávolítása után 390mg Q10-t kapott – nem találtak tumort a tumorágyban és nem találtak metasztázist sem. A kontroll vérmintákban a CoQ10 szint 0.83 – 0.97 – 0.62 mikrogram/ml volt. A Q10 terápia hatására az értékek a páciensekben (A-MRH, EEL ez nem tudom mit jelent) 3.34 – 3.64 – 3.77 mikrogram/ml-re emelkedtek.
-------------------------------------------------
A Q10 egy dolog, természetesen komplexen kell biztosítanunk a szervezet egészséges működéséhez alapvető fontosságú vitaminokat, mikro tápanyagokat, és lehetőség szerint a napfényt.
18. Rising Sun 2012. 01. 04. 9:55:46
Rákbetegek fóruma
Sziasztok !
Itt van a két legújabb fordítás, ami a Q10-ről szól.
A Q10 termelésünk 20-30 éves kortól folyamatosan csökken.
Abram Hoffer napi 300-600 mg-ot javasol a daganatos betegeknek.
Tessék, ezek rendkívül nagy jelentőségű eredmények :
1.
Biochem Biophys Res Commun. 1994 Mar 30;199(3):1504-8.
A Q10 kezelés dózisától függően a mellrák részleges és teljes regresszióját figyelték meg a páciensekben
Partial and complete regression of breast cancer in patients in relation to dosage of coenzyme Q10.
Lockwood K, Moesgaard S, Folkers K.
Absztrakt: A tápanyagok és a vitaminok összefüggése a rák kialakulásával és megelőzésével egyre inkább egyértelművé válik. A klinikai protokoll: 32, úgy nevezett „nagy kockázatú” mellrákban szenvedő pácienst kezeltek antioxidánsokkal, zsírsavakkal és 90mg CoQ10-el. 6 páciens a 32-ből részleges tumor regressziót mutatott. Ezen 6 páciens egyikének a CoQ10 dózisát 390 mg-ra emelték. Egy hónapon belül a tumor nem volt többé kitapintható és a következő hónapban a mammográfia megerősítette a tumor hiányát. Egy másik esetben – ahol bizonyított volt a mellrák, amelyet nem radikális sebészeti úton eltávolítottak, de a tumor-ágyban tumor maradványt igazoltak – 300mg CoQ10 kezelést alkalmaztak. A páciens 3 hónap múlva kitűnő klinikai állapotban volt és nem mutattak ki tumor maradványt. A CoQ10 bioenergetikai aktivitása hematológiai és immunológiai aktivitásként expresszálódott, mint domináns, de nem az egyetlen molekuláris mechanizmus, amely a tumor regresszióját okozta
2.
Biochem Biophys Res Commun.
1995 Jul 6;212(1):172-7.
A Q10-vitamin kezelés hatására kialakult metasztázis regresszió előrehaladást jelent a mellrák terápiában.
Progress on therapy of breast cancer with vitamin Q10 and the regression of metastases.
Lockwood K, Moesgaard S, Yamamoto T, Folkers K.
Absztrakt: 35 év során a Q10 (koenzyme Q10; CoQ10) és a rák kapcsolatában a nemzetközi adatok és tudományos eredmények, a biokémiai, biomedikai és klinikai kutatások elvezettek oda, hogy 1993-ban két, mellrákos páciens esetében komplett tumor regressziót állapítottak meg. Ezen eredmények folytatásaként három további mellrákban szenvedő páciensnél szintén alkalmazták a Q10 terápiát. A teljes vizsgálati idő alatt (3-5 év) 390mg Q10 (Bio- Quinone of Pharma Nord) kezelést adtak (orálisan). A 44 éves páciensben számos, májban kialakult metasztázis „eltünt” és máshol sem találtak áttéteket. A 49 éves páciens (aki szintén 390mg Q10-t kapott) hat hónap után kiváló állapotban volt és nem találtak tumort a mellüregben. A 75 éves páciens esetében – akinek egyik mellében volt tumor és a mell eltávolítása után 390mg Q10-t kapott – nem találtak tumort a tumorágyban és nem találtak metasztázist sem. A kontroll vérmintákban a CoQ10 szint 0.83 – 0.97 – 0.62 mikrogram/ml volt. A Q10 terápia hatására az értékek a páciensekben (A-MRH, EEL ez nem tudom mit jelent) 3.34 – 3.64 – 3.77 mikrogram/ml-re emelkedtek.
19. Rising Sun 2011. 12. 09. 18:58:40
Rákbetegek fóruma
http://www.kiskegyed.hu/test-es-lelek/megelozes/5-hazugsag-a-rakrol-amit-szeretnenek-hogy-elhiggy-107125.html
5 hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy
2011. április 14.
Soltész Szilvia
Kemoterápia, mammográfia, gyógyíthatatlan betegség? Az is lehet, hogy minden, amit eddig tudtál a rákgyógyításról, hazugság.
Címkék: rák, gyógymódok, gyógyszeripar, egészség, kemoterápia, mammográfia, tumortu
Amikor ennyi éve kutatnak valaminek a gyógymódja után, és még mindig igen szegényes a túlélési arány, az mindenképpen felvet néhány kérdést. Például azt, hogy miért költenek évente többszáz milliárd forintot világszinten egy olyan betegség kutatására, aminek az orvostudomány a hivatalos álláspont szerint nem ismeri a valódi okát. És vajon hogy lehet, hogy ennyi pénz, ennyi kutatómunka után sincs valódi, megnyugtató eredmény?
Ezzel párhuzamosan lassan a hétköznapi ember számára is nyilvánvaló tény, hogy a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, és az ennek következtében legyengült immunrendszerünk felelős azért, hogy nem tudja kordában tartani a hibás sejtosztódási folyamatokat. Logikus lenne, hogy ezeket a területeket célozza meg az orvoslás, de nem, mégsem ez történik. Az történik, hogy aki azt meri állítani, gyógyszerek nélkül ki tud gyógyítani valakit a rákból, az sarlatán, de legalább is hazudik.
Nézzük, mik a leggyakoribb hazugságok, amikkel etetnek bennünket:
1. hazugság: A kemoterápia kötelező kezelés
Az igazság: az onkológusok 90 százaléka visszautasítaná a kemoterápiás kezelést, ha nekik maguknak lenne rákjuk.
Miért? Mert tudják, hogy egyáltalán nem hatékony, és hogy nagyon mérgező. Egyértelműen kimutatták, hogy a páciensek 98%-ánál hatástalan. És amikor a kemoterápiával kezelt betegek túlélési esélyeit a nem kezeltekkel mérték össze, a nem kezelt emberek jóval magasabb arányban gyógyultak meg, vagy tovább éltek, mint a kezeltek. A kemoterápia teljesen tönkreteszi az immunrendszert, aminek éppen erősítésre, segítségre lenne szüksége, hogy legyőzze a betegséget. Aki a kemó után képes meggyógyulni, az nem amiatt, hanem annak ellenére gyógyul meg.
2. hazugság: Minden 40 év feletti nőnek rendszeresen kéne mammográfiás vizsgálatra járnia
Az igazság: a mammográfia sokkal többet árt, mint használ. Minden egyes nőre, akinek segít, tíz nő jut, akinek ront az állapotán. Az évi 4 milliárd dolláros mammográfia-ipar arra biztatja a nőket, hogy röntgen besugárzással óvják az egészségüket.
Ezzel szemben a dán Nordic Cochrane Center kutatói megdöbbenő eredményre jutottak 500.000 nő vizsgálata alapján: minden 2000 nőből, akik mammográfiás vizsgálaton vettek részt egy tízéves időszak alatt, mindössze egynek hosszabbítja meg az életét ez a szűrés, másik tízet viszont megbetegít. A mammográfia sugárzása évente 3%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, és sok esetben egy magától visszahúzódó tumor olyan behatást kap tőle, hogy gyors terjedésnek indul.
Ennél sokkal veszélytelenebb az ultrahangos szűrés, de houstoni Texas Egészségtudományi Központ munkatársai már olyan tesztet is kidolgoztak, ami nyálból képes megállapítani a mellrák jelenlétét – jóval a kimutatható daganat előtt.
3. hazugság: a rákgyógyszerek hatékonysági mutatói
A tudományos eredményeket sokféleképpen lehet maszkírozni – különösen, ha anyagi érdekek állnak mögöttük. A Tamoxifen nevű, népszerű mellrák-gyógyszer hatékonyságát például úgy hirdetik, hogy 49%-ban képes megelőzni a rák kiújulását. Ez nem igaz. A Tamoxifen független kutatások szerinti hatékonysága mindössze 1.6%, harmincszor kisebb, mint ahogy hirdetik. Mégis, mivel úgynevezett relatív számokat használnak, az eredmény végül is bármi lehet. Hogy mihez mérik a relatív értéket, azt nem tudjuk meg soha, de a 49%, az határozottan meggyőzően hangzik.
A másik jól csengő adat, miszerint a korai szakaszban (természetesen mammográfiával) felfedezett mellrák 91%-os eséllyel gyógyítható ötéves időszakra vetítve, szintén csak egy csali. Mivel a mellrák egy lassú növekedésű tumor, öt év alatt sokszor semmilyen tünete nem észlelhető. Így ha valaki nem is tud róla, hogy mellrákja van, annak 1.) lehet, hogy magától kezeli azt az immunremndszere, 2.) pont ugyanoda jut 5 éven belül, mint az, akinek felfedezték. Viszont a mammográfia, a kemoterápia és a szükségtelen gyógyszerek nélkül sokkal nagyobb a túlélési esélye.
4. hazugság: A rákgyógyszerek a gyógyítást szolgálják
Az igazság: az onkológus nem azzal keresi a pénzt, hogy gyógyít, hanem azzal, hogy hatalmas jutalékokat kap a felírt gyógyszerek, kezelések után.
A JAMA nevű, híres amerikai orvosi folyóirat szerint egy átlagos onkológus jövedelmének 75%-a abból származik, hogy a rendelőben kemoterápiához használt gyógyszereket értékesít. A gyógyszerek pedig igen drágák – elvégre kell a pénz a kutatásokra. Mégis, a gyógyszerek promóciójára évente több tízmilliárd dollárt költenek csak az egyesült államokban.
Az Eli Lily gyógyszercég egyik volt orvoslátogatójának a Kongresszus előtt, eskü alatt tett tanúskodása szerint a gyógyszercégek volt modelleket, gyönyörű fiatal nőket alkalmaznak, hogy vacsorázni és borozni vigyék az orvosokat, eltúlozzák a gyógyszerek hatékonyságát, és minimálisnak állítsák be a mellékhatásokat.
5. hazugság: A természetes gyógymódokkal való kísérletezésre nincs idő egy halálos betegség esetében.
Az igazság: a természetes gyógymódokat ismerő és használó orvosokat, gyógyítókat azóta üldözik világszerte, amióta az orvostudományt átvette a gyógyszeripar.
Számos orvos és intézmény nagy sikerrel kezeli a tumort méregtelenítés, immunrendszer-erősítés, megfelelő táplálkozás és gyógynövények segítségével. Van, akinél egy néhány hetes léböjt teljesen visszaszorítja a tumort. Mégis, ezt mind titokban kell tenni, különben megjárja mind az orvos, mind a beteg.
Ott van Dr. William Kelly esete, aki kidolgozott egy olyan enzimterápiát, ami méregtelenítéssel és diétával kombinálva „megeszi” a hasnyálmirigy rákos sejtjeit. Közel 33.000 ember esetében 90%-os gyógyulási rátát tudott felmutatni az első ötéves túlélési szakaszban annak ellenére, hogy a hasnyálmirigy-rák az egyik leggyorsabb, legagresszívabb fajta halálos betegség. Mit tett az amerikai kormány, amikor ezt megtudta? Börtönbe zárta.
Amerikában egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, ott annak az egyszerű említése, hogy valaki meg tudja gyógyítani a rákot, automatikusan bűnnek számít.
A jó hír: a rák teljesen megelőzhető, sőt, gyógyítható. És bár a gyógynövényeket is igyekeznek betiltani, és lassan mindent, amit nem lehet levédeni, azért maradt rengeteg megoldásunk. Elsősorban a tájékozottság: ha az ember egy kicsit utánajár, megdöbbentő és megnyugtató dolgokra bukkan a rákkal kapcsolatban. A saját egészségünk a legjobb helyen a saját kezünkben van.
20. habveros 2011. 09. 29. 17:53:00
Rákbetegek fóruma
Hja Barátom!
Ha Te egészség(ügyes) vagy, akkor tényleg sokat láthatsz, de próbáld meg úgy egy két hónap múlva is megnézni azokat az embereket. Az Uzsokiban én is láttam sokat elébb jó, aztán kevés B jó állapotban, meg elmaradni is.
Na figyu:
Halálos orvoslás
A vezető halál ok az orvosi kezelés
Dr. Gary Null; dr,Carolyn Dean; dr. Martin Feldman; dr. Debora Rasio; és Dorothy Smith, PhD írása
( keresd meg, olvasd el)
Aztán:
„Dr. John Virapen, a kötet szerzője több mint harmincöt éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik: gyógyszerügynökként, gyógyszeripari cégek tanácsadójaként, valamint az Eli Lilly nevű gyógyszeripari óriásvállalat svédországi vezérigazgatójaként dolgozott. Jelenleg azon munkálkodik, hogy a nyilvánosság elé tárja a nemzetközi gyógyszeripar ellentmondásait és visszaéléseit, leginkább a gyógyszerek bizonytalan hatásait és veszélyes mellékhatásait tekintve. Mellékhatás: halál című könyve először 2008-ban jelent meg, és azóta világszerte egyre népszerűbb.
Art Nouveau Kiadó, 2011.
120x200 mm, 256 oldal, ára: 2.999 Ft”
Aztán:
„Csodás módon eltűnt melldaganatok? Szerző: GNL
2009. 01. 29. 07:15:03 Egyes páciensek rosszindulatú melldaganatai képesek egyszerűen önmaguktól felszívódni bármilyen terápia alkalmazása nélkül - ezt állítja egy norvég tudományos kutatócsoport, máris nagy vitákat kiváltva. Per-Henrik Zahl doktor, a norvég közegészségügyi intézet statisztikusa szerint a mellrák-daganatok 22 százalékban spontán módon, kezelés nélkül eltűnnek, ami azt is sugallja, hogy a tömeges rákszűrések túldiagnosztizálásokat eredményezhetnek.
Az amerikai orvosok szövetsége, amely a tanulmányt az Archives of Internal Medicine című folyóiratában tette közzé, hangsúlyozta: a norvég kutatók eredményei csupán megerősítenek a mellrákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatokat, amelyek megdöbbentették a tudományos közösséget.
A tanulmány arra utal, hogy nagyon sok nőnek el kell viselniük bizonyos vizsgálatok, terápiák és agresszív műtétek utóhatásait azért, hogy olyan tumort kezeljenek, ami szót sem érdemelne, ha nem ment volna rákszűrésre. Így például a kemoterápia kognitív zavarokhoz vezethet, a rádióterápia visszafordíthatatlan károkat okozhat a szívizomnak és a koszorúereknek, míg a nyirokmirigyek eltávolítása gyakran a tumor által megtámadott mell oldalán lévő kar dagadását vonja maga után, amelyet orvosi nyelven limfo-ödémának neveznek. „
Na még:
„5 hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy
2011. április 14.
http://www.nana.hu/test-es-lelek/egeszseg/5-hazugsag-a-rakrol-amit-szeretnenek-hogy-elhiggy-107125.html
A hozzászólások hangneméből kiindulva én egy kicsit még keményebb következtetésre jutottam. Szerintem azok az indulatok, amik szerették volna ízekre szedni a cikk íróját, látensen tartalmazták azokat az indulatokat is, amik ha tehetnék, erővel és hatalommal betiltanák az ilyen írások publikálását.
És ha ez így van, akkor nagy a baj! Akkor már jelen van egy ideológia, amit valahogy így lehetne megfogalmazni: „Mi feljogosítva érezzük magunkat, hogy korlátozzuk a feléd áramló információkat. Mi feljogosítva érezzük magunkat, hogy korlátozzuk a te döntésedet a saját egészséged ügyében. Mi nagykorúbbnak tartjuk magunkat nálad a „tudomány” nevében, ezért feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy korlátozzuk a te szabad akaratodat. Mi a tudomány és a szeretet nevében feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy akár erővel is kivegyük a kezedből a saját magad iránti felelősséget, és azzal saját magunkat ruházzuk fel…”
Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a hab a tortán a ’szeretet’ szó megjelenése ebben az ideológiában. „
( megjegyzem ezt a hozzászólást se én írtam.)
Kérdezem: akkor ez mind hülyeség? Homokba dugtuk a fejünket, hogy elmeneküljünk az áldásos, mindent meggyógyító onkológia elől?
Lehet, hogy egyszerűen arról van szó, ma már nem lehet szó nélkül írtani az embereket?
Szia, Bandi
21. ... 2011. 08. 27. 20:47:20
Rákbetegek fóruma
Csodás módon eltűnt melldaganatok? Szerző: GNL
2009. 01. 29. 07:15:03 Egyes páciensek rosszindulatú melldaganatai képesek egyszerűen önmaguktól felszívódni bármilyen terápia alkalmazása nélkül - ezt állítja egy norvég tudományos kutatócsoport, máris nagy vitákat kiváltva. Per-Henrik Zahl doktor, a norvég közegészségügyi intézet statisztikusa szerint a mellrák-daganatok 22 százalékban spontán módon, kezelés nélkül eltűnnek, ami azt is sugallja, hogy a tömeges rákszűrések túldiagnosztizálásokat eredményezhetnek.
Az amerikai orvosok szövetsége, amely a tanulmányt az Archives of Internal Medicine című folyóiratában tette közzé, hangsúlyozta: a norvég kutatók eredményei csupán megerősítenek a mellrákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatokat, amelyek megdöbbentették a tudományos közösséget.
A tanulmány arra utal, hogy nagyon sok nőnek el kell viselniük bizonyos vizsgálatok, terápiák és agresszív műtétek utóhatásait azért, hogy olyan tumort kezeljenek, ami szót sem érdemelne, ha nem ment volna rákszűrésre. Így például a kemoterápia kognitív zavarokhoz vezethet, a rádióterápia visszafordíthatatlan károkat okozhat a szívizomnak és a koszorúereknek, míg a nyirokmirigyek eltávolítása gyakran a tumor által megtámadott mell oldalán lévő kar dagadását vonja maga után, amelyet orvosi nyelven limfo-ödémának neveznek.
Patrick Remington, a wisconsini egyetem professzora, aki nem dolgozott együtt Zahlal az említett tanulmányban, már az 1990-es években sejtette, hogy valóban vannak olyan tumorok, amelyek mindenféle kezelés nélkül természetes módon visszafejlődhetnek. Ezek azonban szerinte elsősorban a kevésbé súlyos rákos megbetegedésekre jellemzők. Zahl doktor maga is megemlítette, hogy már korábban megfigyelték prosztata- és tüdőrák esetében a daganatok váratlan eltűnését egyes pácienseknél.
22. Maka 2011. 08. 14. 21:52:00
Rákbetegek fóruma
Kedves GGabi,
Jo ideje nem voltam gep közelben, de ma visszaolvastam es lattam irtal baratnöd erdekeben, vagy munkatarsad, mar nem emlekszem pontosan. Most nincs idöm, de rövidesen irok Neked erröl. Van itt Baselban ket csalad nekik segitek a napokban a kezeleseken. Tudod itt a neuroendokrin tumort jo esellyel gyogyitjak es meg a magyar TB fizeti is a svajci kezelest. Repülöjeggyel együtt es a kiserönek is.
ésszeszedem a gondolataimat milyen tanacsot adhatnek a hölgy ismerösödnek.
Sajnalattal olvasom, hogy apukad nincs a legjobban. Biztosan szegeny tele van felelemmel is. Irok par ötletet Neki is. A legfontosabb az lenne, hogy ne feljen, hanem elfogadast kene tanusitani. Ez nyugtatolag hat a szervezetre. Igaz valaki azt irta az ima nem segit. Ezt meg kell, hogy cafoljam. Igen is segit. nalam meg akkor is bejön, ha azt kerem nem tudok elaludni segitsen. Masnap ez eszembe is jut. Segitett es bizony azert, mert hittem abban, hogy segit. A hit nagy erö es az akarom. Akarni kell nem felni. Igaz ezt könnyü irni, de nalam bejött azert irom le. A felelem nagy bajkeverö. Stresszben tartja a szervezetet, ami mint tudjuk minden betegseg eredete.
Kivanok nagyon jo egeszseget Nektek. Jelentkezni fogok rövidesen.
Szeretettel;
Maka
23. Rising Sun 2011. 08. 08. 22:43:30
Rákbetegek fóruma
Szia !
Pest megyében tudok olyan egészségügyi dolgozót, aki valószínűleg tud segíteni.
A mellbiopszia elvégzése nagyon káros lehet, mert ha megszúrnak egy tumort, akkor a rákos sejtek szabadon eljuthatnak a test bármely részére !
Érdemes lenne beszélni háziorvosotokkal is, mert több ismerősöm is tőlük kapja a C-vitamin infúziókat.
24. Andrea 2011. 08. 05. 8:31:04
Rákbetegek fóruma
Kedves Mindenki!
Páromnak 2,5 éve diagnosztizáltak végbéltumort. Elkezdte szedni az Avemart, majd műtét, kemo, és ahogy az szokott lenni, májáttét. Újabb kemok, minden ami az országban létezik. 2010ben újabb műtét. A máj 60%át eltávolították. Megint kemo sorozat. De a kór nem állt meg. Tüdő, mellhártyaáttétek, és a máj egyre romlott. Ekkor megkezdtük a COD teát a kiegészítőkkel, és a Máriatövist. De sajnos jött egy újabb prvosi lelemány. Gyógyszerkisérlet. Fél évig mérgezték, és szerintem csak azért nem halt meg mint több beteg, mert titokban itta a teát és a májvédőt szedte. De a rombolás óriási volt. Most sürgősen befelyeztek mindent, és sajnálttal közölték, hogy 3 hónapja van hátra. A szeme és az arcbőre már sárga, a bilirubin szint az egekben. Váratlanul találtam rá a gyógygombákra. Most ebbe vetettük a hitünket. Kérem, hogy akinek jótanácsa van, az segítsen. Mit tehetünk még. Jó lenne tudni mikorra várható egy jel, hogy hat a Vitanax, és van remény túlélni ezt a szörnyet, hisz csak 51 éves.
25. habveros 2011. 05. 28. 15:10:53
Rákbetegek fóruma
Kedves Fórumozók (5.)
A TERÁPIA EREDMÉNYESSÉGE A KIVÁLASZTÓ SZERVEK ÁLLAPOTÁTÓL, ÉS AZOK REGENERÁLHATÓSÁGÁTÓL FÜGG!
DE NEM CSAK!
A lehető legnagyobb mértékben, és mindenki által hanyagolt – elfeledett szervünk a :
NYIROKRENDSZER!
Jutott már eszünkbe, amikor a nagydolgunkat végezzük, hogy valójában mit is csinálunk?
MEGSZABADULUNK A SALAKANYAGOKTÓL! – ÚGY TESTI MÉRETEKBEN, ÉS SZINTEN.
Kisiskolás tanulmányunkból tudjuk, hogy a szervezetünk úgy 70%-a víz, de hogy ez mi, minek is van, így arra kevesen gondolnak.
Több dolog biztos, hogy nem tiszta víz, sőt H2O nemigen van jelen egymagában, hogy nem folyik ki belőlünk, valami okból kifolyólag, hogy nem áll egyhelyben a szervezetben, mozog, és, hogy bizonyára nem azért cipeljük, hogy mozgás közben NE NYIKOROGJANAK A SEJTJEINK.
„A test folyadéktartalmának meghatározó szerepe van a létezésben. (pl. bármi okból bekövetkező hiánya kiszáradáshoz vezet, szélső esetben halál)
A kiszáradás több formában léphet fel: izotóniás dehidrációról akkor beszélünk, ha szervezet elektrolit-háztartásával nincs gond, azaz a víz- és elektrolithiány aránya egyforma. Okozhatja veseelégtelenség, nem megfelelő vízhajtó adagolás, hasnyálmirigy-gyulladás, nagyfokú égés.
Hipotóniás dehidrációról van szó, ha a hiány inkább az elekrtolitoknál nagyobb. Ez az az állapot okozza, ha a vér nátriumtartalma lecsökken. Ebben az esetben a beteg sok folyadékot veszít (például hasmenés miatt), de nem pótolja megfelelően az elektrolitot, például alacsony ásványi anyag tartalmú ásványvizet iszik.
Hipertóniás dehidráció esetében a víz hiánya nagyobb arányú, mint az elektrolitoké, így a vér nátriumtartalma megemelkedik. Minden esetben a kevés folyadékpótlás és a nagyarányú folyadékvesztés okozza a problémákat. Gyakran nagy meleg okoz ilyen állapotot a fokozott izzadás miatt. Nagyon fontos ilyen esetekben, hogy a folyadékot folyamatosan pótoljuk, még akkor is, ha nincs szomjúságérzet.”
„Már kétszázalékos folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, megjelennek a kiszáradás első tünetei (fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése).”
Az elektrolit egyensúly borulása egy dolog, nem elhanyagolható, de ez utóbbi idézet rejti az igazi veszélyt (fejfájás = MÉRGEZŐDÉS! sokan kapnak be fájdalomcsillapítót ilyenkor, közben a májban felhalmozódott méreganyag az oka, ettől múlhat el másnapra,vagy egy tisztességes gyomorrontás után).
Mint említettem, víz mindig kötődik valamihez a szervezetben: szabad kifolyását albumin akadályozza, rendszerekben (ér) ionokhoz kötődik, sejtközi térben, ahhoz, ami éppen ott van.
Ez utóbbi kissé közelebbről: sejtjeinknek épp úgy van salakanyaga, mint az egész szervezetnek, azaz ami nem tud bejutni a sejtmembránon, ami nem retúrszállító anyag, az mind – mind ebben a picinyke térben gyűlik és GYŰLIK ÉS GYŰLIK! Tömeges mennyiségben két módon távozik:
- az IZOMPUMPA segítségével, amit testmozgás hoz létre,
- a gravitáció, azaz a helyzetváltozás. (álló – fekvő – gyertyaállás)
Úgy is szokás hívni, hogy a:
SZERVEZET SZENNYVÍZCSATORNÁJA! (teljes joggal,pl. egy kis „ izomláz” = tejsav a sejtek között, amíg elszállítódik, fáj)
Ezt a folyadékáramot a nyirokér rendszer hajszálerei gyűjtik össze, csatlakoznak nagyobb erekbe, ezen a rendszeren helyezkednek el a nyirokcsomók, végül véna erekbe csatlakozik, onnan a májba jut. Itt jön a szelektív hulladékgyűjtés, vízoldható - nem oldódó – klf. fehérjék – és azonosíthatatlan anyagok.
Megérkeztünk egy konfliktusos helyre, a NYIROKCSOMÓKHOZ.
Valahogy úgy tűnik, egyik oldalon a ov.tudomány helyén kezeli a nyirokcsomók kérdését,tudják mire való. Amikor a gyereket nézi a doki, takonykór esetén, biz benyúl az álla alá, a füle mögé, és konstatálja, hogy duzzadtak a nyirokcsomók, dolgozik az immunitás. (van hol, van mit!!)
A másik oldalon erről elfelejtkezve, bulldog módjára, tűzzel – vassal kiirtják, sőt a „rendszámtáblázással addig fajul a helyzet, hogy NYIROKRÁKRÓL beszélnek.(anélkül, hogy bármit tudnának ellene tenni)
Az onkológiai sebész visít örömében, amikor a protokoll által előírt „- és 13 nyirokcsomó eltávolítandó”- nyirokcsomókból legalább az első duzzadt.
Jó pár eset citológiai lelete bizonyítja, hogy a daganathoz legközelebbiben leginkább 1 – 2, vagy pár daganatsejt található. Persze, ez attól függ, milyen időstádiumú a diagnózis Ezzel a kis VÉGREHAJTÁSSAL ÖRÖKRE MEGÁGYAZOTT A BIZTOS KIÚJULÁSNAK, „ÁTTÉT” KÉPZŐDÉSNEK..
Pont az ellenkezőjét érik el, mint amivel indokolják a műtétet, mármint, hogy ne SZÓRÓDJON a testben.
Mert, miért is duzzadt bármelyik nyirokcsomó?
A nyirokcsomók szerepe a szervezetben:
- a nyirokáramlás útjában,- mint a vénás keringésnél az érbillentyűk – szelep szerepét töltik be, áramlás irányba enged, ellentétesen zár.
- aktív felületű (érzékenyített) szűrőként a nyirokban lévő összes olyan élő anyagot foglyul ejti, amelyek a szervezet működésében nem kívánatosak, legyen az elhalt saját sejt, kívülről bejutott baktérium, fehérjéhez kötött toxin, stb. Na persze ide tartozik minden daganatsejt is.
A befogás célja, egyrészt semmi ne kószáljon az áramlási rendszerben ami nem oda való, másrész, ha ez kórokozó, akkor ITT LEGYEN A TERE AZ IMMUNCSATÁNAK!! (viszonylag el van szigetelve, és a „ termékek”a következőknél úgy is fennakadnak.
Szóval erre lenne kitalálva a dolog.
"Kell-e a radikális rákműtét?
A nyirokcsomók a daganatterjedés zsákutcái
Több mint száz éve sebészi gyakorlat, hogy amikor a tumort eltávolítják, a környező, akár ép nyirokcsomókat is kimetszik. Most mégis kétségek merültek fel a radikális műtétek hasznát illetően. Ha e feltételezés igaznak bizonyul, a daganatok kezelésénél teljesen új stratégiát kell alkalmazni.
Dr. Szenczi Tóth Károly| Népszabadság| 2009. július 31.”
„Dieter Hölzel professzor, a müncheni daganatregiszter epidemiológusa korábbi adatok tömegét, többek között 30 éves túlélési statisztikákat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a daganat körül elhelyezkedő nyirokcsomók teljes műtéti kiirtása a túlélésre a legcsekélyebb kedvező hatással sincs. Ez minden rosszindulatú daganatra igaz, a melanomától az emlőrákon át a vastagbél-karcinomáig.
A teljes nyirokcsomó-eltávolítás indoka alighanem téves elképzelésen alapul - állítja Hölzel professzor. A daganatszórás elterjedt elmélete szerint a magányosan növekvő tumor csak ha bizonyos nagyságot vagy stádiumot elért, kezdi a sejteket szétszórni a szervezetben, éspedig legelőször a közeli nyirokcsomókba.”
Ezek után kérdés a nem kérdés:
JOGOSAN VANNAK A DAGANATSEJTEK A NYIROKCSOMÓKBAN JELEN?
Ha mindez nem rendesen működik, a nyirokrendszer áramlása akadályozott, ha olyan anyagokkal szennyezett, amit pl.: a vér szállított a sejthez, de az nem tudott mit kezdeni vele, ezeket az anyagokat, hogy ne legyenek az áramlás útjába, a test perifériáira taszítja. Jellegzetes példa, a dohányzás – alkoholfogyasztás jó nyári délután, van testszag bőven.
Ugyanez a helyzet a „KAPCASZAGGAL”. Lábainkon kétszer kétezer körüli a NAGYMÉRETŰ PÓLUSOK száma, melyeken át a nyirok által odarakott szemét eltávozhat. Amióta „kultúrálódtunk” egyrészt nem sikk e testszag, ezt a csatornát is igyekszünk bedugaszolni! (izzadás gátlók, dezodorok) másrészt igyekszünk elkendőzni, feledni, hogy a testnek vannak MŰKÖDÉSI TERMÉKEI.
Itt kell megjegyezni, a testünknek KIVÁLASZTÓ SZERVE A BŐR IS, ÚGY KÉT NÉGYZETMÉTER!!
A NYIROKRENDSZER TISZTÍTÁSA:
Már az ókorban rájöttek az emberek, hogy a meleg fürdőzés az egészség megőrzés egyik fontos módja, a bőr pólusain keresztül, igaz lassan, de megszabadultak a salakanyagok itt lerakott részétől.
Gyerekkoromban még divatban volt a Vasárnap délelőtti gőzfürdőzés jó széles körben.
Egészség megőrzésként alkalmazható a szaunázás, a nyirokmasszázs,az izzasztó sport.
Daganatosoknak, a fentiek miatt a nyirokmasszázs nem megengedett.
Egy javaslat:
„Az esetben, ha Ön nem kedveli a szaunát, vagy az Önnek valamilyen oknál fogva ellenjavallt, akkor odahaza tegye a következőket.
Engedjen a kádba meleg vizet, s oldjon fel benne másfél kiló közönséges konyhasót. Vegyen ilyen fürdőt hetente egy-két alkalommal, de mindenféle rendszer nélkül is megteheti, amikor úgy érzi, hogy meg akar szabadulni a toxinoktól. A sós víz – amely tulajdonképpen nátrium klorid oldat – minden kiszív a pórusokból, ami nem oda való. Ne felejtse el a sós fürdő után tusolással leöblíteni magáról a kioldott szennyeződést.”
Daganatos esetekben alkalmazzák a különböző összetételű ivókúrákat. Kicsit elgondolkoztat, hogy mekkora utat kell megtenni a bevett, ill. lerakott anyagnak, hogy találkozzanak, aztán vissza.
Tulajdonképp kettős hatása miatt itt is szerepelhet a SZÓDABIKARBÓNÁS FÜRDŐ. Egyrészt a vér lúgosításának bevált eszköze, másrész a meleg + lúg kioldja a pólusokból (depo) a szemetet, így a következőknek helyet csinál.
Lúgositó fürdő + killer + méregtelenítés .
Csinálni kéne 5 – 6 % -os,37-38 fokos szódabikarbonátos fürdővizet,(amilyen jó meleget elbír),míg ki nem hül,úgy 20 perc,teljes testet bele.Ez min 100 l víz,= 100 kg,1%-a 1 kg,5% = 5 kg/ fürdő.Keress egy nagykert,ahol olcsón,ÉTKEZÉSI min.ben beszerezheted.Ezt heti 1x,ill.ph mérés alapján ellenőrizni.(vizelet ph 7 – 7,3 között legyen)
Utána letussolni, kiszárítja a bőrt kicsit,csak semleges gyógyszertári testápolót használni,ugyan ez a tusfürdőre meg a szappanra is vonatkozik.
Túlzásba vitt lugosítás tünet :
- hányinger, étvágytalanság, étel undor,ált. rossz közérzet.
- Csak leállni a kezeléssel, magától helyre áll.
-
Utána letussolni, kiszárítja a bőrt kicsit, csak semleges gyógyszertári testápolót használni,ugyan ez a tusfürdőre meg a szappanra is vonatkozik.
A legintenzívebb eljárásnak a „lábáztatás”, azaz az IONIZÁCIÓS méregtelenítés, a SPA-DETOX bizonyult. (saját szervezetem is bizonyítja) Ennél a módnál a talpak nagyméretű sejtjein keresztül, az ionizált atomok mintegy „kihúzzák” a dugót a likból, ismételve szakaszosan ürítik a rendszert. Kúraszerűen alkalmazható, min. egy hónap szünettel ismételhető.
A következő 6. rész a „HA MÁR TISZTÁK VAGYUNK” az immunitás intenzív emelésével, aktivizálásával foglalkozik.
Bandi
(1. lap)
>>>2 lap
|